Rakj bele valami csajt is a Rambo 2-be!

Ez volt Stallone egyetlen instrukciója James Cameronnak, aki a Rambo 2-vel párhuzamosan írta meg A bolygó neve: Halált.

Bár a mondás úgy tartja, a hollywoodi blockbusterek második része mindig rosszabbak az elsőnél, James Cameron kétszer is rácáfolt erre. Az 1991-es Terminátor 2 sokkal menőbb és látványosabb lett, mint az 1984-es első rész, az 1986-os A bolygó neve: Halálban pedig (ahogy ő mondta) robogó szellemvasutat csinált a kísértetjárta házból, vagyis látványos sci-fi akciófilmként folytatta a kultikus 1979-es űrhorrort, A nyolcadik utas: a Halált.

Sajnos azt, hogy a Rambo 2 Cameron-féle verziója jobb lett-e volna, mint ami végül elkészült, már nemigen tudjuk meg.

Igen, a Rambo 2-t eredetileg James Cameron írta!

A rendező erről nemrég egy exkluzív videóban mesélt, ami extraként is felkerült A bolygó neve: Halál 30 éves, jubileumi bluray kiadásába. A fiatal, de csóró zseni, James Cameron az 1980-as évek elején így egy nagyon ambiciózus vállalkozásba kezdett bele, amit röhejesen praktikus módszerekkel valósított meg:

„Teljesen fel voltam pörögve, úgy éreztem, egyszerre meg tudom csinálni mindkét melót, a Rambo 2-t és az Alien 2-t is. Elmentem a meetingekre, amiket ugyanazon a reggelen tartottak, és elintéztem az összes szükséges telefonhívást. Így a végén enyém lett mindkét munka: 3 hónapom volt megírni a Rambót és A bolygó neve: Halált. Kerítettem két íróasztalt, külön a két filmnek. Az egyiket a hálószobámba tettem, a másikat a nappalimba. Így amikor az egyik szobából átmentem a másikba írni, nem kellett vacakolni a jegyzetekkel meg keresgélni papírokat, minden ugyanott volt, ahol előzőleg hagytam.”

Emellett a két forgatókönyvhöz kétféle stílusú zenét hallgatott.

A Rambo 2 végül egy évvel hamarabb került a mozikba, mint A bolygó neve: Halál. James Cameron kicsit csalódott volt miatta, mert a főszereplő, Sylvester Stallone több helyen is átírta az ő eredeti verzióját, politikai maszlaggal megtörve a látványos akciózást, emellett hősies, pozitív dolognak beállítva a vietnami háborút. A Cameron-féle forgatókönyv munkacíme Rambo: First Blood 2: The Mission volt, és a bár ebben is sok brutális jelenet volt, a végeredmény a rendező visszaemlékezései szerint nem lett volna ennyire eltúlzott, amorális vérfürdő. Ez mind Stallone utólagos változtatása volt, amiről Cameron saját bevallása szerint nem is egyeztettek előre. Egyetlen közös munkaebédjük volt csak, ekkor Sly csak ennyi utasítást adott a fiatal írónak:

„Szerintem bele kéne raknod a sztoriba valami csajt is!”

A Rambót segítő ázsiai összekötő, Co karaktere egyébként már itt is előrevetítette Cameron erős akcióhősnőit, a lángszórózva kislányt mentő Ripleyt és a gerillákkal barátkozó anyatigrist, Sarah Connort.

De más motívum is ismerős lehetett volna a filmből, ha Stallone nem dobja ki: a Rambo 2 eredetileg ugyanúgy egy diliházban kezdődött volna, ahogy a Terminátor 2, és ide jött volna Trautman ezredes az önmarcangoló katonájáért, hogy egy utolsó utáni bevetésre küldje (ez végül egy fegyenctelep kőfejtőjében valósul meg). Rambo ellenséges terepre kerülve Cameron verziójában is brutálisabb lett volna, mint az első részben, de nála csak azért nem mészárolt volna robbanó nyilakkal egy rakás katonát csak azért, mert azok nem amerikai uniformist hordanak. Az ő hőse kemény morális dilemmákkal küzdött volna, lényegében egy gyilkolni nem szerető gyilkológépként morfondírozott volna azon, jobb lesz-e a világ azzal, amit tesz.

tumblr_mrw1tr92c61sv7h9yo1_400.gif

Persze azért Stallone változata sem lett rossz, hiszen a piros bandanát kötő, robbanó nyíllal menőző akcióhős alakja ma már filmtörténelem, és ez egyszemélyes hadsereg-típusú akciómozik egyik fontos mérföldköve.