Ebben a filmben a Milka- és egyéb csokireklámokból ismerős, édességet majszoló maszatos arcok tanúskodnak a csokoládé pozitív élettani hatásai mellett. De a vígjáték nemcsak édesipari propagandafilm, hanem a szombat esti instant romantikára vágyók vágyálma is.
Napjaink fitneszőrülete és anorexiás szépségeszménye ellenére is a boltokat elárasztó ragadós csokoládészeletek, a puffasztott rizzsel és/vagy émelyítő tejkrémmel töltött táblák a hétköznapi boldogság forrásai. A Csokoládé alkotói ezért ezt a sűrű és krémes matériát választották filmjük főszereplőjéül, és a vásznon feltűnő chilis kakaóhoz hasonlóan megpróbálták a finom alapanyagokból készített történetet némi pasztellszínű látvánnyal és tökéletes szereposztással pikánsabbá tenni.
A forgatókönyvíró, Robert Nelson Jacobs nagy hozzáértéssel és alapossággal keveri a vígjátéki elemeket a romantikával, a misztikumot a realitással. Az öt Oscar-díjra jelölt amerikai műben egy kalandor nő és fiatal kislánya érkezik a hirtelen támadt széllel az eldugott faluba, hogy csokoládéboltot nyissanak a párszáz lakosú település főterén. A közösség bigott elöljáróját azonban felbosszantja a nagyböjt idején érkező édes kísértés, ezért elhatározza, hogy elűzi a csinos cukrásznő képében settenkedő gonoszt. A falu lakói hamarosan két pártra szakadnak: az egyik oldalon azok állnak, akik már megismerték a csokoládé ízét, a másikon pedig azok, akiknek egyhangú, lefojtott életét még nem változtatták meg a bonbonok. A cselekményt bonyolítják a település szélén csónakjaikkal kikötő csavargók, akik a merevnyakú polgári életvitel ellenpontozásául felfordulást, táncot és szerelmet hoznak a vászonra.
A maja indiánok ősi receptje, a főhősnő mesék homályába vesző eredete és élete teremti meg a film sejtelmes atmoszféráját, amit a Bagger Vance legendájában is közreműködő zeneszerző, Rachel Portman ezúttal sikeresen erősít fel. A filmet mégis leginkább a pazar színészi alakítások kedvéért: a minden gesztusában hiteles, és káprázatosan gyönyörű Juliette Binoche és a visszafogottan játszó Johnny Depp miatt érdemes megnézni.
Sajnos a film alkotói nem akartak a könnyed szórakoztatásnál nehezebb terhet magukra vállalni, ezért ócska klisék segítségével oldották meg a csöndes nyugodt élet utáni vágy és a kaland keresése közti konfliktust. A történet végén ugyanis az eddig világot járó főhősnő rátalál a falusi hétköznapok szépségére, míg a község lakói igazi áldozatok nélkül képesek ledobni gátlásaikat.
A végén sikerült annyi cukrot keverni a történetbe, hogy a fanyar ízű, fínom sötét krémből szirupos, ragacsos, geil massza lett. De finomabb, európaibb csomagolása miatt még így is fogyaszthatóbb, mint a legtöbb nyúlós amerikai édesség.
