Szárnyas fejvadász 2: Ridley Scott nem rendezi, de beszél róla

„Sokat beszélgettünk arról, milyennek kéne lennie, és egy elég erős, három felvonásos történetet sikerült összehoznunk” – mondja a rendező a filmről, ami nem ő rendez majd.

Már régóta rebesgetik, hogy lesz folytatása Ridley Scott 1982-es klasszikus sci-fijének, a Blade Runnernek, ami sokáig elég valószínűtlen és kissé értelmetlen dolognak tűnt,  de már egyre több konkrétum látott napvilágot az ügyben. A már 76 éves, munkamániás Scott, aki az elmúlt 14 évben 12 filmet rendezett, és számtalan film és tévésorozat producereként dolgozott, a jelek szerint képtelen leállni. Hamarosan bemutatják bibliaóráját, az Exodus: Istenek és királyokat, és már neki is látott a The Martian forgatásába, amit a jövő év novemberében mutatnak be, beütemezett egy Prometheus folytatást is, de egyben a Szárnyas fejvadász második részén is dolgozik, aminek már kész a forgatókönyve, amit az eredeti filmet jegyző Hampton Fancherrel közösen jegyez . Csakhogy a héten a Variety nevű filmes szaklapnak adott interjújában Scott elmondta, hogy nem ül a rendezői székbe, oda valaki mást keresnek, de producerként aktívan részt fog venni a készítési folyamatban, és azt is megtudtuk, hogy Harrison Ford is visszatér Rick Deckard szerepében. Igaz, a már 72 éves színész Scott szerint csak a három „felvonásból” álló film végén jelenik meg, és a történet az ő felkutatásáról szól elsősorban. Mindez elég nagy kihívásokat állít a leendő rendező elé, egyrészt, mert a 32 éve készült eredeti Szárnyas fejvadászt olyan parádés alapanyagból gyúrták, mint Philip K. Dicktől az Álmodnak az androidok elektronikus bárányokkalt, mert ebből lett a Blade Runner, és ezt nehéz lesz újrázni, másrészt, mert a film legnagyobb sztárja – aki ezzel szinte egy időben az új Star Wars filmben is újra tiszteletét teszi – csak korlátozott ideig áll majd rendelkezésére, és akkor is bármikor lesérülhet vagy megbetegedhet. Na, innen szép nyerni!