Az Exodus két szempontból is rendkívül kiszámítható, vagy másként fogalmazva, nagyon is ismerős film. Egyrészt, mert mindenki ismeri az ószövetségi történetet Mózessel és az egyiptomi kivonulással, másrészt, mert aki látott már akár egy történelmi filmet Ridley Scott-tól, az pontosan tudja, mire számítson. Nem is csoda, hogy kevés meglepetés éri a nézőt, és most nem a bibliai tízcsapásban nem is szereplő, itt viszont megjelenő óriási vérengző krokodilokra gondolok.
Mózesből Moshe
Felnőtten, sikeres hadvezérként és a leendő egyiptomi uralkodó, Ramszesz legjobb barátjaként, ismerjük meg Mózest, akiről az is kiderül, hogy a még élő fáraó őt tartaná méltó utódjának. Nem csoda hát, hogy apja gyors halála után a heves vérmérsékletű Ramszesz száműzi őt – amihez az kell, hogy egy bányalátogatás során kiderüljön, hogy Mózes tulajdonképpen héber, vagyis Moshe -, de hősünk leszámol az ellene küldött gyilkosokkal, túléli a sivatagot, és a néző elkezd bosszankodni, hogy itt most pontosan ugyanazt látjuk, mint a Gladiátorban, csak vagy 1300 évvel korábban. Aztán Mózes otthont és feleséget talál egy távoli törzsnél, de nem élhet békében, mert új istene rátalál és némi vita után ráveszi, hogy segítsen népén, akiket hősünk alig ismer. Visszatérve Egyiptomba gerillaharcot indít a fáraó ellen, ám a kisfiú képében megjelenő Jahve kevesli ezt, és előrukkol a tíz csapás ötletével, amit viszont Mózes tart túl drasztikusnak. Ez pontosan így zajlik, mint két régi barát perlekedése, a gerillaharc ötlete pedig tényleg abszurd és ide nem illő, ejtik is hamar, de az Egyiptomot sújtó tíz csapás ábrázolása „szerencsére” tényleg hátborzongató.
Csapást csapásra
Lehet azon molyolni, hogy mi volt másként az Ószövetségben és mi az, ami nem hiteles történelmileg – és ebből elég sok lenne -, de ez nem a mi posztunk, inkább az a kérdés, mi izgalmas, személyes és hiteles. A film sokkal inkább a tíz csapásról szól, mint az egyiptomi kivonulásról, illetve Mózes és Ramszesz barátságának romjairól. Jönnek a krokodilok – amik nem voltak a Bibliában -, minden vérré válik, majd a békák és a legyek, az állatok pusztulása, jégeső, a fekélyek, a sötétség és végül az elsőszülöttek halála. Bár végig tudjuk, hogy csak számítógépes effekteket látunk, a hatás olyan, mint a legprofibb horrorfilmeknél, és ezen a ponton az elborzadó Mózes és a dölyfős, de most megroggyanó Ramszesz is végre hús-vér embernek látszik, ami majdnem a film végéig kitart. A menekülés és a Vörös-tengeren való átkelés izgalmas, de néha olyan, mintha erre már annyira nem figyelt volna oda a rendező, sőt, nagyon gyakran van olyan érzése az embernek, hogy Scott csak rutinból rakta össze az egészet, de az ő rutinja azért nem akármilyen. Tudja, mennyit kell adagolni a nagyjából korhű vagy annak ható látványból, mikor kell csak Mózessel foglalkoznia és emberként mutatnia, mikor kell hadvezérként és mikor prófétaként ábrázolnia, és miként kell Ramszeszből méltó ellenfelet kovácsolnia. És miközben az ember berzenkedik, hogy Scott klisé-és kelléktárából mintegy mellékesen raktak össze megint valamit, ez a valami így is elég jól néz ki, pláne 3D-ben.
Egy szakállas ember
Meggyőződésem, hogy Christian Bale generációjának egyik legjobb színésze, amiből adódik az is, hogy akkor is nézhető és élvezhető a játéka, ha sem a szerep, sem az alakítás nem kiemelkedő, és itt erről van szó. Mózest sokkal inkább a ráragasztott szakáll hossza és állaga határozza meg, mint Bale alakítása: ha hősünk lelke zilált, akkor arcszőrzete is az, ha minden jól megy, akkor csillog és puha az a szakáll. A színész ritkán látszik ki a make up alól, de tudjuk, hogy ott van, és van egy olyan kisugárzása, ami igenis számít, de akárcsak a rendező, ő is többnyire rutinból dolgozik. Vele szemben az eleve bukásra ítéltetett rosszfiú Ramszeszt játszó Joel Edgerton elsőre se fejedelminek, sem egyiptominak nem tűnik – a szereposztás „fehérsége” miatt sok kritika érte a produkciót -, de ahogy halad előre a film, úgy lesz egyre jobb és meggyőzőbb. Rajtuk kívül más szinte nem is kapott komoly hangsúlyt, legfeljebb a spanyol Maria Valverde mint Séfora, és az iráni Golshifteh Farahani, mint Ramszesz neje, és olyan színészek jelennek meg elpocsékolt apró szerepekben, mint Ben Kingsley, John Turturro, Sigourney Weaver, vagy Aaron Paul. Persze, a történet nem a mellékszereplőkről szól, de akkor adják ezeket a szerepeket tehetséges, de kevésbé ismert színészeknek, és akkor nincs hiányérzete a nézőnek.
Kinek ajánljuk?
- A történelmi filmek kedvelőinek.
- Akik az Biblián nőttek fel.
- A Ridley Scott fan clubnak.
Kinek nem?
- Akik szerint egy filmben fontos a történelmi hűség.
- Akik szerint Ridley Scott csak egy szorgos iparos.
- Akik nem szerették Christian Bale-t Batmanként sem.
6/10
