Akárcsak tegnap, a késő délutáni órákig nyugodtan aludjanak a magányos táncosok, az utcákat ugyanis várhatóan ellepik a családos lények, köszönhetően a lehetőségeknek. Mikor ezek majd jól kiszámíthatóan elpillednek, el lehet kezdeni gyakorolni a dúdolást és a tánclépéseket, érkeznek a zenés programok!
Floralia - Római tavaszünnep
Aquincumi Múzeum, május 10-11.
A BTM Aquincumi Múzeum 2025-ben is vár minden érdeklődőt az idén 34. alaklommal megrendezendő Floralia – Római tavaszünnepre, amely során tudományos ismeretterjesztés, megelevenedő történelem, zene és táncművészet, színház és gasztronómia egymás mellett érvényesül. Május 10-én és 11-én Róma tógás népe ismét birtokba veszi az egykori aquincumi polgárvárost, hogy megfogható közelségbe hozza Budapest római kori örökségét.
Európa-nap 2025
Szabadság tér, május 11., 9:00
Ünnepeljétek az Európa-napot és európai uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját 2025. május 11-én, vasárnap a Szabadság téren! Koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal, kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat.
Állatkerti Nevelőszülők Találkozója
Fővárosi Állat- és Növénykert, május 11., 9:00
Szeretettel várnak mindenkit a Fővárosi Állat- és Növénykertben a tavaszi Nevelőszülők Találkozóján 2025. május 11-én, vasárnap! A megnyitó után lesz szülői értekezlet: különböző időpontokban és helyszíneken érdeklődhettek kedvenceitek hogylétéről, szokásairól, egyenesen a gondozóktól. Készülnek nektek tombolával és állomásjátékokkal is! Kérik, hogy ne hagyjátok otthon az örökbefogadáskor kapott nevelőszülő kártyát, hiszen az díjmentes belépést nyújt egy fő részére a Budapesti Állatkertbe 2025. május 11-én - természetesen már egészen 9 órától.
Legkisebbek mozija: Mese habbal - Bogyó és Babóca 5.
Puskin Kuckó, május 11., 10:00
A bölcsődések és óvodások körében a Bogyó és Babóca több mint tíz éve az egyik legnépszerűbb rajzfilmsorozat. A Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi animációs filmben az évszakok váltakozását tizenkét rövid történetben követhetjük végig, amint a természet minden hónapban közös játékra hívja a szereplőket. Kalandjaik során februárban együtt ünnepelnek egy különleges farsangi bálon, áprilisban közösen ugrálóváraznak, júliusban együtt készítenek gyümölcsjégkrémet, decemberben izgalmas ajándékokkal lepik meg egymást. A tizenharmadik, ráadás történetben pedig egy süteményversenyen is részt vesznek, amelyből kiderül, hogy bárki, még a mindig lelkiismeretes Bagolydoktor is hibázhat.
WAMP design vásár
Eiffel Műhelyház, május 11., 10:00
Találkozzatok az Eiffel Műhelyházban, ahol magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kisszériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság. A WAMP egy olyan közösségi hely, ahol találkozhat egymással alkotó, vásárló, fiatal, családos, kreatív szakember és érdeklődő laikus, ezáltal a dizájn nem egy elvont művészeti fogalomként jelenik meg, hanem egy izgalmas lehetőség, ami becsempészhető az emberek mindennapjaiba.
Májusi Boszorkánybazár
Dürer Kert, május 11., 12:00
Az Európai Élő Folklór Egyesület és a Berkano Pogány Iránytű, idén már másodszor, egész napos Boszorkánybazárt szervez a Dürer Kertben. A Boszorkánybazár egy remek lehetőség, ahol kézműves árusok termékeit fedezheted fel. Az esemény célja nem csak a vásárlás, hanem a pogány és spirituális érdeklődésű emberek összekapcsolása is.
Pöttömkert
Budapest Park, május 11., 14:00
Újra itt a Pöttömkert, ahol a legkisebbek buliznak! Május 11-én, az idei évad első Pöttömkertjén újra egy igazi varázsbirodalommá változik a Budapest Park, ahol a gyerekek csodálatos kalandokba keveredhetnek! Veronaki koncert, interaktív zenés bohóc show Moha bácsival, arcfestés, Lego, motorizált foglalkozás, népi játékok, Hangolóra hangszer próba, sportjátékok és még rengeteg izgalmas program vár Titeket!
Dress.Ruha.Csere
Barlang, Dunaparti Művelődési Ház, május 11., 14:00
Ismét dREss ruha cseRE a Barlangban, már 17. alkalommal! Nézd át a gardróbod, hozd el megunt, de még jó állapotban lévő nyári/téli darabjaidat, és szerezz új kincseket! Ahány ruhát hozol, annyit vihetsz is! A válogatás után megmaradt ruhákat összegyűjtik és mint mindig rászorulóknak juttatják el! Miért jó ha elmész? Mert nem csak magaddal teszel jót, hanem a másokkal és - túlzás nélkül - a bolygóval is!
JAMberry
Kacsakő Bisztró, május 11., 17:00
Ha szereted a spontán dolgokat, a jó hangulatot és a zenét, amibe bele lehet feledkezni – akkor ez az este neked szól. A JAMberry nem egy átlagos koncert. A zenekar improvizál. Elindulnak Japánból, átrepülnek Afrikán, belecsúsznak egy kis diszkóba, majd kikötnek egy másik bolygón. Mindent élőben, hangulatból, egymásra figyelve. Ez az este nem csak zene – ez vibe. A hangzás most is analóg és pszichedelikus, ritmusban élő és érzelmekkel telített.
Weather Systems, special guest: Haunt The Woods
A38 Hajó, május 11., 18:30
A Fekete Zaj bemutatja: Weather Systems (UK) Bemutatkozó turné az új lemez dalaival és sok Anathema-klasszikussal. Special guest: Haunt The Woods (UK)
Hamlet
Akvárium Klub - NagyHall, május 11. 19.00
Mind a díszlet, mind a jelmez ugyanazt a csikorgó, nyugalmat csak pillanatokra találó, sarkaiból végérvényesen kifordult világot segíti, amely az alapanyagként szolgáló Nagy Feró punk-rockopera-őrületből is lüktet, hogy együtt legyen dühös, csapzott, aljas, kegyelmet nem ismerő, ugyanakkor végtelenül humoros.
The Devil and the Almighty Blues (NO)
Dürer Kert - Kisterem, május 11., 19:00
Az Emptiness Booking és a Dürer Kert bemutatja!
Cairo! Fest Budapest | Chalaban
BMC - Koncertterem, május 11., 20:00
2022-ben új fejezet nyílt Saïd Tichiti zenei életében: új néven, hangzással és alkotótársakkal halad tovább a több mint két évtizede megkezdett úton. Projektjében az ősi gnawa, shaâbi és hasszáni dalok találkoznak olyan nyugati műfajokkal, mint a dub, a funk vagy a pszichedelikus rock. Ezen modern műfajok esztétikájának megidézésével, az improvizációnak is teret hagyva tereli új horizontok felé az ősi sivatagi hagyományokat.
Ónodi Eszter & Juhász Gábor
ISON, május 11., 20:00
Az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb színésznője, Ónodi Eszter és az országosan elismert Gramofon- és Artisjus-díjas jazzgitáros Juhász Gábor duója különleges programnak ígérkezik. Dalokat adnak elő az életről, a szerelemről, a fájdalomról, az örömről.
Nduduzo Makhathini
Eiffel Műhelyház, május 11., 20:30
A jazz és a zulu kulturális örökség találkozása. Makhathini zenéje a tradicionális afrikai dallamok és a modern jazz elemeinek egyedülálló fúziója, amely egyaránt megérinti a lelket és a szellemet. Nduduzo Makhathini a dél-afrikai umGungundlovu buja és zord dombvidékén nőtt fel, egy olyan városkörnyéki tájon, ahol a zene és a rituális gyakorlatok szimbiózisban kapcsolódtak egymáshoz. A terület történelmileg azért jelentős, mert 1828 és 1840 között a zulu király, Dingane királyságának helyszíne volt. Fontos megjegyezni, hogy a zuluk, az afrikai harcosok kódexe, a motiváció és gyógyítás szempontjából mélyen a zenére támaszkodik. Ez a mélyen beágyazott szimbiózis kulcsfontosságú Makhathini víziójának megértéséhez.