A Liza, a rókatündér rendezője befejezte új filmje forgatását

Ujj Mészáros Károly X. című filmje skandináv típusú krimi lesz.

A 2015-ös Liza, a rókatündér igazán üdítő darabja a magyar filmgyártásnak, ritkán láthatunk ilyen sokszínű műfajkavalkádot, hiszen ötvöződik benne a mese, a vígjáték, a romantikus film, a fantasy, egy kevéske horror, és mindez egy soha nem létezett, tiritarka retro világban játszódik. Nem véletlenül várjuk annyira Ujj Mészáros Károly második filmjét, az X.-et, ami egy sodró lendületű, erős látványvilágú, szövevényes, skandináv típusú krimi lesz.  Korábban már többször is hírt adtunk róla, és most a készítők újabb közleményükben bejelentették, hogy véget ért a 45 napos forgatás.

 

Pintér Leo fotója

 

A munka megfeszített tempóban zajlott, Ujj Mészárost is alaposan próbára tette a forgatás:

Szokták a forgatást háborúhoz hasonítani és ez tényleg olyan volt. Nehéz volt megélnem magamban azt a belső hajcsárt, aki engem és az egész stábot folyamatosan hajtott, még ha tudom, szükség is volt rá.

Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között. Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, melyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó.

 

Pintér Leo fotója

 

A Liza után Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs  ismét együtt dolgoztak a rendezővel, és Kulka Jánost is fontos szerepben láthatjuk majd, aki ezzel a filmmel tér vissza a vászonra. Mellettük feltűnik még többek közt Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Szabó Győző és Fekete Ernő is. A szövevényes, fordulatokban gazdag sztori miatt a színészek semmit sem mondhattak el szerepükről.

Az utómunkálatok most kezdődtek el, a betétdalokat a Lizához hasonlóan ismét Tövisházi Ambrus írja. A 489 millióból forgatott filmet várhatóan 2018 első felében mutatják be.