Megérkezett az elmúlt hónapok legdögösebb trailere, ami nem csak a történetből mutat többet, hanem a sziget faunájából is, és ritka nagy dögökről van szó. Meg is mondjuk, mekkorákról.
Szerdán debütált a Kong: Koponya-sziget második előzetese, amely már egész alakosan, teljes fejedelmi nagyságában mutatja be minden majmok királyát, amint felegyenesedve kel át egy tavon, helikoptereket csapkod le és a mellét döngeti, igencsak hatásosan. A Jordan Vogt-Roberts (A nyár királyai) rendezte King Kong reboot természetesen előzménytörténet, hiszen nem a rabul ejtett és felhőkarcolóra hágó majomkirályt mutatja meg, hanem azt a történelem előtti időket idéző környezetet, amelyben ez a rettenetes lény él. Csakhogy a Peter Jackson rendezte 2005-ös, meglehetősen alulértékelt King Konghoz képest nem a 30-as, hanem 1970-es években járunk, a vietnami háború idején, és pár helikopter tesz partra egy kisebb csapatot egy buja növényzetű szigeten – tudósokat, az őket kísérő katonákat és egy csinos haditudósító lányt.
Mivel érkezésük előtt pár bombát is leszórnak – hogy megkönnyítsék a talajvételt a vulkáni kőzetből -, nem találnak barátságos fogadtatásra. Adott egy sereg kipingált őslakos, egy sor rémisztő lény, és az irtózatosan nagy ősmajom. Mármint a filmtörténet eddigi legnagyobb King Kongja, és valaki már azt is nagyjából kiszámolta, mekkora is ez a lény. Peter Jackson Kongja nagyjából 25 láb, vagyis 7 és fél méter magas volt, míg az 1933-as majom ennek a duplája volt, az 1970-es években készült verzió pedig valahol a kettő közötti méret volt. Nem a felágaskodó, hanem négy lábon lévő állatról beszélünk! Az új Megaprimatus Kong, ha nagyon tudományosak akarunk lenni, ennek a sokszorosa, amire először az első fotókon látható koponyából lehetett következtetni, de most láthattuk teljes valójában, és az eddig keringő, persze csak tippelt méret az 50 méter, ez viszont két lábon állva értendő.
Az óriási méret nem a gyártó Legendary Pictures és a forgalmazó Warner Bros megalomániájának köszönhető, hanem egy gondosan kidolgozott üzleti tervnek. A két stúdió ugyanis két klasszikus szörny történetét akarja ütköztetni, Kongét és Godzilláét. Az első ilyen film, a 2014-es, Gareth Edwards rendezte Godzilla volt, aminek már készült a második része, és a terv szerint a harmadik, 2020-ra ütemezett óriásgyíkos film már egy crossover lenne, vagyis közös Godzilla-King Kong mozi, ami tényleg nagyot szólhat. Ám furcsa módon a méter komoly probléma lehet, az új Godzilla ugyanis – igen, ezt is lemérték – legalább 110, de inkább 120 méter, vagyis, ha ellenfelek lesznek, simán kitörli Konggal a fenekét, összehajtogatja és jó messzire elhajítja.
1962-ben egyébként készült egy hasonló történet, King Kong vs. Godzilla címmel, de nem valószínű, hogy annak a történetét porolják majd le. Ami pedig a Kong: Koponya-szigetet illeti, az új előzetesből az is kiderül, hogy az óriásmajmon kívül számos óriásgyík, gigászi pók és egyéb rémség is lakik a szigeten, de nem kihaltnak hitt dinók, hanem kaijuk, azaz a japán filmek világából kölcsönzött fantáziabeli lények, és ettől minden sokkal izgalmasabbnak tűnik. Ahogy attól is, hogy az expedíció tagjait – köztük Tom Hiddlestont, Samuel L. Jacksont, Brie Larsont és John Goodmant – nem csak az ideges benszülöttek, de egy roppant vidám John C. Reilly is üdvözlik, és kedélyesen közli velük, hogy mind itt fognak megdögölni! A filmet 2017 március 10.-én mutatják be.