Az 55 éves Jodie Foster 5 legjobb szerepe

Mivel korán kezdte a pályát, lassan 50 éve szerepel jobbnál jobb filmekben Jodie Foster, aki nemcsak hihetetlenül tehetséges, de meg is találták a jó szerepek.

Már gyerekszínészként sikeres volt, és ez az ív később sem tört meg. Az utóbbi időben egyre többet próbálkozik rendezőként, dolgozott például a Netflix két sikersorozatán, a Kevin Spacey miatt szétesés előtt álló Kártyaváron és a női börtönben játszódó Orange is the New Black-en.

Taxisofőr (1976)

Hétéves kora óta rendszeresen szerepelt tévésorozatokban, így a Taxisofőr idején már tapasztalt színésznő volt 12 évesen. Tökéletesen megállta a helyét a már akkor Oscar-díjas Robert De Niro, Harvey Keitel és Cybill Shepherd mellett. Viszont csak úgy engedték, hogy eljátssza a fiatalkorú prostituált szerepét, ha előtte pszichológushoz jár, és az erőszakosabb és erotikusabb jeleneteknél a nővére ugrott be helyette testdublőrként.


A vádlottak (1988)

Nem egy könnyű film ez a megtörtént esetet feldolgozó dráma, de a legszomorúbb az, hogy ma is tökéletesen aktuális. Jodie Foster egy fiatal lányt játszik, akit többen megerőszakolnak egy bárban, utána mégis sokan benne keresik a hibát, amiért részeg volt és kihívó. A vádlottak elsők között foglalkozott azzal, mi történik egy szexuális erőszakon átesett nővel az eset után, és szállt szembe a még mindig nagyon elterjedt áldozathibáztatással. A színésznő az alakításért az Oscart és a Golden Globe-ot is megkapta, pedig eredetileg a film producerei nem akarták neki adni a szerepet, de ő foggal-körömmel küzdött érte. Végül ez a szerep segített neki abban, hogy gyerekszínészből elismert felnőttszínésszé váljon.


A bárányok hallgatnak (1991)

Minden idők leghátborzongatóbb és legintelligensebb filmes sorozatgyilkosa tanuló FBI-ügynökként túráztatta meg Jodie Fostert. Bár a thriller legemlékezetesebb karaktere egyértelműen Anthony Hopkinsé, Foster alakítása egy hajszállal sem gyengébb. A bárányok hallgatnak igazi kultfilm, amit próbáltak filmben és sorozatban is folytatni, de semmi sem érhet fel az 1991-es eredetivel, amitől még 26 évvel később is meghűl az ember ereiben a vér. “Azt hiszem, a film után mindannyian úgy éreztük, hogy ez a legjobb munkánk, és féltünk, hogy soha többet nem teszünk már le ennél jobban az asztalra” - nyilatkozta a színésznő két évtizeddel később.


Maverick (1994)

“Amikor először megláttam, tudtam, hogy mindig szeretni fogom” - nyilatkozta Jodie Foster Mel Gibsonról, mikor neki adta a harmadik saját rendezése, A hódkoros (The Beaver) című film főszerepét. Ez volt az egyik első film, amiben Gibson szerepet kapott a zsidózós incidense után. A két színész munkakapcsolata és barátsága ennél jóval régebbre nyúlik vissza, 94-ben együtt játszottak a Maverick című vadnyugati pókeres vígjátékban, ahol mindenki át akarta ejteni a másikat. Gibson és Foster szemei már alaphelyzetben is villámokat szórtak, de ketten együtt alkottak csak igazán tökéletes párost.


Pánikszoba (2002)

Jodie Foster gyakran játszott olyan nőket, akit erőszakos férfiak terrorizálnak. David Fincher thrillerében Jodie Foster a nagyon fiatal Kristen Stewarttal költözik egy olyan házba, ahol egy biztonságos pánikszoba védi meg őket, ha bűnözők történek rájuk otthon. Természetesen bekövetkezik a legrosszabb, de a pánikszobában mégsem lehet olyan nyugodt anya és lánya.