Egy jó gengszterfilm legyen gyors, könyörtelen és mindvégig izgalmas, az író-rendező Affleck azonban, bár filozofál a kegyetlenségről, túlságosan szeretne maffiózóként is szimpatikus lenni.
Kinek ajánljuk? Akik szerint Ben Affleck abszolút nézhető színész, akik szívesen vesznek némi gengszter romantikát és/vagy bírják Dennis Lehane regényeit.
Mi kell egy gengszterfilmhez? Elegáns kalapok, egy tucat Ford T-modell, dobtáras Thompson géppisztolyok, hordóban szállított, illegálisan lefőzött szesz, szivarok, hegyes bajuszok és Josephine Baker frizurás, erősen dekoltált lányok, meg persze egy bandaháború.
És mi kell egy JÓ gengszterfilmhez? A kor hangulatának tökéletes megidézése, jól kitalált hősök és egy izgalmas, saját történet – ami persze egy büdös nagy közhely, hiszen minden JÓ filmhez ez kell. A kellékekből Ben Affleck természetesen jól teljesített, ami a történetet illeti, sokkal kevésbé. És ezt mélyen sajnáljuk.
Hogy Ben Affleck jó színész-e, azon nem igazán érdemes vitatkozni: sármos pasas, aki, ha jó rendezőt és szerepet fog ki, remekül teljesít – lásd Holtodiglan -, de köszönhetően rendkívül szűk eszköztárának, máskor rendre keveset mutat. Hogy Ben Affleck jó rendező-e? Korábbi három filmje – Hideg nyomon, Tolvajok városa és Az Argo akció – alapján jó, de minimum erős közepes, aki képes a hozott anyagból emlékezetes filmet készíteni.
A hozott anyag most is megvolt, nem is akármi, hiszen Dennis Lehane a modern krimiben a legnagyobb nevek közé tartozik, regényeiből született a Titokzatos folyó, a Viharsziget és a Piszkos pénz, és persze a Hideg nyomon, vagyis Afflecknek sem idegen a munkája. Talán ezért is döntött úgy, hogy ezúttal teljesen egyedül írja meg Az éjszaka törvénye forgatókönyvét. Nem biztos, hogy jó ötlet volt.
De ne szaladjunk előre. Hősünk Joe Coughlin – természetesen maga Affleck alakítja - egy magas rangú rendőrtiszt fia, aki az első világháborúból megcsömörlött emberként jön vissza – a rövid indoklás szerint nemcsak a harcok traumája miatt, hanem mert csalódik a rendszerben(!?!) – és bankrablónak áll. Ír létére olaszokkal áll össze, majd van olyan botor, hogy az ír gengszterfőnök nőjével feküdjön össze, aminek meg is lesz a következménye. Lényeg a lényeg, Joe végül az olasz maffiának kezd dolgozni, akik a borongós Bostonból a napfényes Floridába küldik, azon belül is a sok szempontból is színes Tampába, hogy ott vigye az üzletet. És az ilyen üzlet mindig bajjal jár.
Ha egy olyan bejáratott zsánerben dolgozik valaki, mint a gengszterfilm, nem gond, ha olyan klisékből építkezik, mint a főnök nője, a trükkös szeszcsempész módszerek vagy a korrupt zsaruk, nem is ez a gond a filmmel. A probléma ott kezdődik, hogy nincs rendesen megírva. A dialógusok olyanok, amik büszkén megállnak a helyüket bármely Coelho közhelygyüjteményben, amik közül távoli ismerőseink a napi Facebook bölcsességeiket merítik, és innentől kezdve szinte minden hamisan cseng.
A másik gond az, hogy Affleck úgy hat órányi történést préselt bele 2 órányi játékidőbe, rengeteg konfliktussal – katolikus írek, bevándorló olaszok, szeszfőző kubaiak, mindenki által lenézett feketék és a Ku Klux Klán feszülnek egymásnak. A harmadik gyenge pont pedig Affleck maga, mert egy olyan gengszter alakját írta magára, aki bűnben él, de mégis jó és szerethető marad, ami ezért elég nehezen hihető.
Ez még egy rutinos vén rókának is óriási kihívás lenne, Affleck azonban forgatókönyvíróként még zöldfülűnek számít, és Az éjszaka törvénye úgy a közepéig nem is igazán találja el a tempót, sokszor indokolatlanul torpan meg, tesz félre fontos karaktereket, akcióban azonban erős. A film eleji autós üldözős-lövöldözés jelenet mestermunka – látszik, hogy itt nem kellett bajlódni a párbeszédekkel -, és vannak jó pillanatok, de a rendező/főszereplő csak jóval később találja meg a hangját. Ehhez kell Elle Fanning alakja, egy hitbuzgó prédikátorként – ez a történetszál amúgy sokban emlékeztet a Vérző olaj hasonló részéhez -, és egy kicsit intimebb, emberibb megközelítés, mint amit a korábban elpufogtatott gengszterklisék szolgáltatnak. Vagyis a film második fele teljesen rendben van, és kérdés, hogy ennek örüljünk, vagy ezért bosszankodjunk, hogy az első fele gyengére sikerült. Én az utóbbi kategóriába tartozom, de azt is meg kell jegyeznem, hogy Zoe Saldanának iszonyatosan jól állnak a kor ruhái, Sienna Millerre pedig a saját nagymamája sem ismerne rá gengszterek ribijeként.
Értékelés: legyen 6/10, mert szigorúak vagyunk.
