Csúszik a Wonder Woman folytatása

Nem is keveset, hét hónapot: majd csak 2020-ban érkezik.

Az 1984-ben játszódó, így a Wonder Woman 1984 címre hallgató második részt már javában forgatják Petty Jenkins rendező vezetésével, Gal Gadot mellett olyan sztárok részvételével, mint a meglepetésre visszatérő Chris Pine, Robin Wright, Pedro Pascal és a főgonoszt hozó Kristen Wiig.

A filmet eredetileg 2019. december 13-án mutatták volna be, majd előrehozták november 1-jére, hogy ne közel egy időben legyen a premierje a Star Wars december 20-án nyitó kilencedik epizódjával. Az új premierdátumot maga a Csodanő, azaz Gal Gadot jelentette be Twitter-oldalán: a Wonder Woman 1984-et ezek szerint 2020. június 5-én láthatjuk.

A későbbi bemutatót az indokolja, hogy a Warner Bros. megjelenései közül kikerült a Mark Wahlberg nevével fémjelzett, a szóban forgó nyári időpontra időzített Six Billion Dollar Man, így a Wonder Woman 2. annak a helyére került be. A Six Billion Dollar Man jogait a stúdió a Weinstein Companytől vásárolta meg, és egyszer már elhalasztották a premierjét, 2019. május 31-ről 2020. június 5-re. Mivel a rendező, az Eszeveszett mesék direktoraként ismert Damian Szifron időközben távozott a produkciótól, a projekt sorsa még bizonytalanabbá vált.

Ezzel viszont a Wonder Woman-folytatás lett egyelőre az egyedüli 2020. június 5-i premier. A variálásnak egyébként a Warner Bros. hazai forgalmazási részlegének a vezetője, Jeff Goldstein kifejezetten örül, hiszen tavaly az első rész úgy kaszált hatalmasat a mozikban, hogy nyáron mutatták be, így véleménye szerint a második rész ezzel oda került, ahova tartozik.


(via Variety)