Egészen elképesztő lesz az Avatar folytatása

James Cameron ismét meg akarta újítani a mozizás élményét, és a CinemaConon vetített előzetes közönségreakciója alapján bizony megint sikerült neki. A folytatás címe is kiderült.

Az Avatar második részét eredetileg 2014-ben mutatták volna be, azóta folyamatosan halasztgatták, de most úgy fest, tényleg a célegyenesben van James Cameron nagyszabású filmje, aminek már címe is van:

Avatar: A víz útja

 

A Disney, amely a 20th Century Fox 2019-es felvásárlása után megörökölte a franchise-t, a mozitulajdonosok éves találkozóján, a Las Vegasban megrendezett CinemaConon új felvételeket mutatott be a várva várt filmből.

A rendezvény résztvevői 3D-s szemüvegben nézhették végig a több perces trailert, ami párbeszédet alig tartalmaz, ellenben bemutatja a Pandora bolygó csodás tájait és óceánjait, ami az erdőségek után az új film fő színhelye lesz. És persze na'vik is szerepelnek az előzetesben, mindenféle különleges, vízi állatokkal együtt.

Az Avatar: A víz útja több mint egy évtizeddel az első film eseményei után játszódik, és a Sully család – Jake, Neytiri és a gyerekeik – történetét meséli el, és – nesze semmi, fogd meg jól –  "a bajokat, amelyek követik őket, azt, hogy milyen messzire mennek egymás biztonságáért, milyen csatákat vívnak az életben maradásért, és milyen tragédiákat élnek át."  A trailert először csak moziban fogják vetíteni a május 6-án debütáló Doctor Strange az őrület multiverzumában előtt.

Cameron, aki még mindig Új-Zélandon tartózkodik, hogy az utolsó simításokat végezze az Avatar 2-n, egy előre felvett videóban mesélt a filmjéről. Elmondása szerint "a filmet a legnagyobb vászonra és az elérhető legmélyebb 3D-re tervezték", hozzátéve, hogy

arra vállalkozott, hogy a mozi határait feszegesse.

Jon Landau producer hozzátette hogy a négy (!!!) folytatás középpontjában a "család" áll majd. 

Biztosítanunk kell, hogy (a nézők) olyan élményt kapjanak, amit máshol nem kaphatnak meg, és ennek kizárólag a mozikban kell történnie.

Cameron, Worthington és Saldana mellett a 250 millió dolláros költségvetésű Avatar 2-ben Giovanni Ribisi, Sigourney Weaver, CCH Pounder és  Stephen Lang is visszatér. Melléjük csatlakoznak a franchise új arcai, köztük Kate Winslet, Vin Diesel, Michelle Yeoh, Edie Falco, Cliff Curtis és Jemaine Clement.

A 2009-ben bemutatott Avatar filmtörténelmet írt, és 13 évvel később is még mindig elképesztő a látványvilág, a CGI egészen más minőséget képvisel ma is, mint a nagy költségvetésű blockbustereké általában. A folytatáshoz Cameron ismét új technológiához nyúlt, ezúttal a víz alatti jelenetek rögzítéséhez, hogy (ismét) valami egészen újszerű élményt nyújthasson. A beszámolók szerint a Disney-nek nem kellett győzködni a mozitulajdonosokat a rendezvényen, mert az előzetes alatti közönségreakciók egyértelműen arról árulkodtak, hogy ilyet még tényleg soha nem láttak.

Az Avatar: A víz útja december 16-án debütál, a folytatásokat pedig 2024. december 20-ra, 2026. december 18-ra és 2028. december 22-re ígérik, ám mielőtt visszatérne Cameron nagyszabású sci-fi eposza, szeptember 23-án újra a moziba küldik a 2009-es alkotást.

(Forrás: Variety)