Már azt hittük, ebből sem lesz semmi, de készül a rendező animációs filmje.
Mint annyi minden más filmterve, azt hittük, hogy Guillermo del Toro sok-sok éve bejelentett stop-motion animációs filmje, a Pinokkió sem valósul meg, ám most úgy fest, gőzerővel dolgoznak rajta. A Faun labirintusát, a Tűzgyűrűt és a két kiváló Hellboy-filmet jegyző rendező a Variety-nek árulta el, mi lesz a legnagyobb eltérés Carlo Collodi eredeti történetével szemben.
A film a harmincas évek Olaszországában fog játszódni, egy különösen nehéz időszakban, amikor a fasizmus egyre inkább eluralkodott, és Benito Mussolini megszilárdította hatalmát az ország irányítása fölött."
Del Toro két legszemélyesebb filmje, az Ördöggerinc és A Faun labirintusa is a 20. század ezt a borzalmas korszakát jeleníti meg, így a gyengébb és megosztóbb utóbbi alkotásai után talán ismét valami csodálatossal fog előrukkolni.
"Számomra Pinokkió olyan, mint Frankenstein szörnyetege, egy üres vászon, felfedezi, milyen is a világ, és milyen embernek lenni, és ez egy történet szempontjából nagyon csábító. Ez számomra nagyon vonzó, mert témáját tekintve – és most nem akarom elspoilerezni a filmet – arról szól, amiről az összes filmem, jelesül a választás lehetőségéről. Ez a téma, ami igazán kedves a szívemnek. (...) Úgy gondolom, a történet korábbi változatai, különösen Collodié, az elnyomásról szólnak. Alapvetően egy nagyon brutális mese arról, hogy az engedetlenség bűn. És azt hiszem, hogy az engedetlenséggel kezdődik a szabad akarat és a választás lehetősége... Úgy gondolom, van valami izgalmas abban, ha az engedetlenséget erénynek tekintjük, vagy legalábbis az erény csírájának."
Korábban már hírül adták, hogy a figurákat Gris Grimley tervezi, aki néhány magyar olvasónak ismerős lehet, ugyanis sok-sok éve magyarul is megjelent egy kötete, amelyben Edgar Allan Poe novelláit dolgozta fel. Grimley félig-meddig képregényes formában több klasszikust is megrajzolt, többek között a Frankensteint, Az Álmosvölgy legendáját, A bíborvörös dolgozószobát, Grimm meséket vagy éppen a Pinokkiót. Neil Gaimannel is dolgozott együtt, ugyanakkor számos saját rémmesét is írt és rajzolt.