Hugh Grant szerint Robert Downey Jr. gyűlölte őt

A Grantnek elképzelése sincs, hogy miért, Robert Downey Jr. nem határolódott el a kijelentéstől.

Hugh Grant a kilencvenes-kétezres években nagy rajongótáborra tett szert, ő volt az ügyeletes szépfiú és sármkirály, azonban volt, akinek mégsem jött be a színész. 1995-ben dolgozott együtt Robert Downey Jr.-ral a Változások kora című kosztümös filmen, és Hugh Grant szerint Downey Jr.  egyenesen „meg akarta őt ölni”.

Fotó: Getty Images


„Gyűlölt” - számolt be a színész a People magazinnak a későbbi Vasember érzéseiről Grant irányában.
„Volt egy közös filmünk, a Változások kora, rám pillantott, és meg akart ölni.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte miért gyűlölte őt annyira akkoriban Downey Jr., Grant nem tudta a választ.

„Nem tudom. Annyira bántott” - mondta Grant.

Szerencsére azóta változtak az idők és az érzések, legalábbis Robert Downey Jr.-é biztosan, mert amikor a hír nyilvánosságra került, a színész rögtön egy Twitter-üzenetben biztosította Hugh Grantet, hogy nyoma sincs már a gyűlöletnek:

„Sok minden történt két évtized alatt. Tisztelem, ahogy Mr. Grant beérett művészként és hangként annak ellenére, hogy megsértették magánéletét. Koccintsunk egyet hamarosan! #ássukelacsatabárdot2018"

Hugh Grantet más színészekről is faggatták az interjúban, nevezetesen arról, hogy kivel milyen volt a kapcsolata. Drew Barrymore ("egy kicsit utált") Emma Thompson ("géniusz"), Andie MacDowell ("bűbájos déli őszibarack") és Robin Williams ("géniusz egy másik szinten").