Jared Leto játssza Hugh Hefnert a Playboy alapítójáról készülő életrajzi filmben

Vajon a forgatáson mire megy majd a method actinggel?

A projekt még csak korai stádiumban van, a rendező Brett Ratner lesz. Ő nyilatkozta, hogy amikor Leto megtudta, hogy Ratnernél vannak a film jogai, egyből bejelentkezett a szerepre:

„El akarom játszani. Meg akarom őt érteni” - mondta neki Leto. A rendező nagyon hisz a színészben, akit legközelebb a Szárnyas fejvadász 2049-ben láthatunk majd. Ratner azt is elmondta ezzel kapcsolatban, hogy Letót korunk egyik legjobb színészének tartja, ezért is bízná rá a szerepet.


A projekt egyébként nem új keletű: az ötlet még 2007-ben jött, és ekkor még a Universal Pictures és az Imagine Entertainment kezdett dolgozni az ügyön, és Robert Downey Jr.-t nézték ki Hefner szerepére. Amikor azonban a jogok lejártak, Jerry Weintraub producer megvette a Warner Bros számára. A producer 2015-ben meghalt, ekkor Ratner gyorsan ráugrott a jogokra, és megszerezte saját filmes cége számára.

Áprilisban egyébként Ratner meghívta Letót a Playboy-villába az Amazon dokusorozatának (American Playboy: The Hugh Hefner Story) premierjére, a széria természetesen Hefnerről szól. Az eseményt Hefner 91. születésnapjának megünneplésével kötötték össze, és Ratner remélte, hogy bemutathatja Letót Hefnernek, de ekkor a Hefner nem volt abban az egészségi állapotban, hogy vendégeket fogadjon, ezért a találkozó elmaradt.

Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója és tulajdonosa szeptember 27-én, 91 éves korában hunyt el.

via Hollywood Reporter