Kevin Spacey akár öt év börtönt is kaphat

Tegnap, január 7-én jelent meg először a bíróságon Kevin Spacey, akit szexuális zaklatással vádolnak. Az 59 éves színész tagadja a vádakat.

Spacey ügyvédei korábban megpróbálták elérni a bírónál, hogy a színésznek ne kelljen megjelennie a tárgyaláson azzal érvelve, hogy jelenléte felerősítené az ügy kapcsán már amúgy is kialakult negatív publicitást, de ezt a bíróság végül nem vette figyelembe. Spacey magánrepülővel ment a tárgyalásra Nantucketbe, ahol a teremben újságírók hadával találta szembe magát.


A kétszeres Oscar-díjas sztárt egy 2016-ban történt eset miatt vádolták meg szexuális zaklatással: Nantucketben egy 18 éves fiút leitatott, majd lehúzta a cipzárját, és megfogta a nemi szervét. Bár Spacey ügyvédei szerint a vádló csupán egy részeg kamasz, akinek nincs bizonyítéka a helytelen érintésre, ha a színészt bűnösnek találják, akár öt év börtönt is kaphat.

A tárgyaláson az ügyész azt kérte, hogy Spacey maradjon távol a felperestől és családjától, amivel a bíró egyetértett. Közben a védőügyvédek kikérték az áldozat mobiladatait és az sms-eket, amiket írt a zaklatás időpontjában, de nem csak ezeket, hanem az eset utáni hat hónap összes adatát. Arra számítanak, hogy ezek „felmentő erejűek” lesznek a színész számára. Annak ellenére, hogy az áldozat egy videót is készített az esetről, amit aztán elküldött a barátnőjének Snapchaten. A védőügyvédek szerint ez nem bizonyítja a színész bűnösségét.


A tegnapi tárgyalás mindössze tíz percig tartott, Spacey utána szabadon távozhatott, és óvadékot sem kellett fizetnie. A következő tárgyalás március 4-én lesz, amin viszont Spacey-nek nem kell megjelennie, de telefonon elérhetőnek kell lennie.

A színészt Anthony Rapp színész is megvádolta hasonló bűncselekményekkel: állítása szerint 2017 novemberében fogdosta őt Spacey. A színész válaszában ezt írta:


Ha valóban úgy viselkedtem, ahogy azt ő leírta, akkor egy őszinte bocsánatkéréssel tartozom neki a helytelen, részeg viselkedésemért.

Spacey 2018 decemberében egy bizarr videóban is reagált a vádakra: a színész a Kártyavár című sorozatban alakított Frank Underwood karakterében beszélt.

borítókép: Kevin Spacey elhagyja a bíróságot 2019. január 7-én Nantucketben. Fotó: Scott Eisen/Getty Images

via BBC, NME