Majdnem meghalt A sötét lovag forgatásán egy kaszkadőr

Az érintett Christopher Nolan Batman-filmje bemutatásának tizedik évfordulója alkalmából nosztalgiázott egy kicsit.

Biztos mindenki emlékszik A sötét lovag híres jelenetére, amelyben a Heath Ledger alakította Joker megkérdezi egy csapat gonosztevőtől, hogy mit szólnának egy bűvésztrükkhöz – majd beleállít egy ceruzát az asztalba, és az egyikük fejét hirtelen, nagy erővel odaverve tünteti el az eszközt (ami így teljesen beleáll szerencsétlen ember fejébe).

A képsor felvételekor meglepő módon nem CGI-t használtak, mert Nick Davis vizuáliseffekt-rendező szerint nem nehéz ugyan megcsinálni egy CGI-ceruzát, de hacsak lehet, igyekeznek elkerülni a felesleges speciális effekteket, főleg mivel itt IMAX-kamerával forgattak, ami megnehezítette volna a dolgukat.

Nolan – aki korábban, A tökéletes trükk című filmjében már közel került a bűvészmutatványok világához – ehelyett úgy vette fel a jelenetet, hogy egy kaszkadőr ügyességére bízta a dolgot, aki az utolsó pillanatban húzza csak el a fejét, miközben kikapja a ceruzát is az asztalból, méghozzá olyan trükkösen, és olyan szögben mutatva, hogy a néző ne is vegye észre.

A szóban forgó kaszkadőr Charles Jarman lett, aki A sötét lovag tizedik „születésnapján” mesélt hajmeresztő élményeiről. „Néhányszor fele olyan gyorsan elpróbáltuk a mutatványt, amelynek az volt a lényege, hogy a kezemmel gyorsan kihúzom a cerkát az asztalból, és aztán a fejem egyszerűen az asztallaphoz ütődik. De kicsit meredek volt a dolog, mert a ceruza eléggé beleállt az asztalba” – mondta Jarman.

„Ha valami miatt nem elég gyors a kezem, akkor most bizony nem beszélgetnénk itt.

Vagy maximum egy Ouija-tábla („szellemtábla”) segítségével” – tette hozzá.

Heath Ledger Jokerként A sötét lovagban. Forrás: InterCom

 

A kaszkadőr arról is beszélt, hogy a nehéz műveletet két nap leforgása alatt összesen 22 alkalommal vették fel, és ennek során háromszor is kiütötte a nagy csapódás. A Jokert alakító Heath Ledgerről tudni lehetett, hogy a film forgatásakor végig szerepben maradt. Az egyetlen alkalom, amikor ezt megszegte, az volt, amikor Jarmant kiütötte az asztal. Akkor kilépett a szerepből, és aggodalmaskodva kérdezte partnerét, hogy „jól vagy? Jól vagy?”


(via NME, Independent)