Jórészt klasszikusok, és meglepően sok horrorfilm van közöttük.
2001. Űrodisszeia (1968)
Stanley Kubrick klasszikusa okkal bevett szereplője a "minden idők" listákon, és Scorsese-nek is az egyik kedvence. Vakmerő filmnek tartja, ami olyan élményt nyújt, mint semmi más.
8 és 1/2 (1963)
Scorsese évente újranézi Federico Fellini egyik legnagyobb művét. "Hátborzongató portrét rajzol a pillanatnak élő művészről, aki nem foglalkozik a rá nehezedő nyomással, a kritikával, a hízelgéssel, ahogy a kérésekkel és a tanácsokkal sem, és helyet és nyugalmat talál ahhoz, hogy egyszerűen csak saját magára figyeljen."
Hamu és gyémánt (1958)
Egy ki nem bontakozó rémálomhoz hasonlította Scorsese Andrzej Wajda filmjét, ami rendkívül erős képeket használ. "Becsukom a szemem, és bizonyos képek ugyanazzal az erővel peregnek le előttem, mint amikor először láttam, több, mint ötven évvel ezelőtt."
Csuklyások - BlacKkKlansman (2018)
Scorsese egyik legfrissebb kedvencét háromszor is látta, és a film utolsó perceit mindig ugyanolyan intenzitással élte meg. Fontosnak tartja Spike Lee alkotását, mert amit a vásznon látunk, nem pusztán egy történet, hanem maga a valóság: most is épp az történik.
Az elcserélt gyermek (1980)
A magyar származású Petar Medak kísértetházas filmje tulajdonképpen a gyászról és annak feldolgozásáról szól. Úgy tűnik, Scorsese-t különösen vonzzák a kísértethistóriák, és saját horror-közeli filmjében, a Viharszigetben hasznosította azokból nyert tapasztalatait.
Az ördögűző (1973)
"Klasszikus, végtelenszer kifigurázott, nagyon ismerős – és ugyanolyan borzalmas, mint annak idején, amikor bemutatták... Az a szoba: a hideg, a lila fények, az ördögi átalakulások – mindig kísérteni fognak." Scorsese egyik legnagyobb kedvence a – szerinte is – a világ egyik legfélelmetesebb filmje.
A ház hideg szíve (1963)
Újabb kísértetfilm, méghozzá a legnagyobb klasszikus a zsánerben, és Scorsese kedvenc horrorja. "Rettenetesen félelmetes." – vélekedik róla. Shirley Jackson Hill House szelleme című regényét többször is feldolgozták az évtizedek folyamán, 1999-ben Jan de Bont Az átokját, és legutóbb a Netflix The Haunting of Hill House című sorozata merített a regényből.
Night of the Demon (1957)
Szintén egyik kedvenc horrorfilmje, amelyben egy amerikai pszichológus Angliában ered egy sátánista szekta nyomába. Ugyan a film végén felbukkan egy szörnyeteg, de Scorsese azt tanácsolja, azt egyszerűen ne vegyük figyelembe, mert itt az az igazán félelmetes, amit nem látunk.
Piros cipellők (1948)
Bármikor szóba kerülnek Scorsese kedvenc filmjei, Emeric Pressburger (Pressburger Imre) és Michael Powell drámája. "Sokat beszéltem és írtam a filmről; számomra az egyik legnagyobb, amit valaha forgattak, és minden alkalommal, amikor megnézem – nagyjából évente –, új arcát mutatja meg. Egy másik oldalát, másik rétegét, és minden újranézéssel egyre mélyebbet... Egyszerűen gyönyörű, az egyik legszebb Technicolor film, amit valaha készítettek, rendkívüli varázsa van."
Szédülés (1958)
Hitchcock pszichológiai thrillere is gyakori a minden idők-listákon. "Nehéz szavakba önteni, mit jelent nekem mint nézőnek és mint alkotónak a Szédülés. A nagy filmeknél, az igazán nagy filmeknél, nem számít, mennyit beszéltek és írtak róluk, mindig beszélni fognak róla. Mert bármilyen film, ami olyan nagyszerű, mint a Szédülés, többet követel puszta csodálatnál – mindenkiben megmozgat valamit."
Ragyogás (1980)
Szép is lenne, ha nem szerepelne a listán! Scorsese nem olvasta Stephen King regényét, és fogalma sincs arról, a film mennyire hű feldolgozás, csak annyit állíthat biztosan, hogy Kubrick elegáns és roppant félelmetes filmet csinált.
Folyó (1951)
Jean Renoir Indiában játszódó filmje egy kamasz felnövéstörténete, Scorsese szerint "csodás elmélkedés a létezésről", mert valódi története tulajdonképpen nincs. Életről, halálról, és a világ szépségéről szól.
Haragban a világgal (1955)
Scorsese tizenhárom évesen látta először, és a filmet egy hónappal James Dean halálos autóbalesete után mutattak be. A tökéletes életkorban volt hozzá, mert úgy érezte, mintha egy titkos nyelvet használva közvetlenül a serdülőkhöz szólna.
Psycho (1960)
Különös filmnek találja, mert egyszeri nézés után igazából nem találja olyan félelmetesnek. Aztán újranézi az ember, és egyre több és több nyomasztó elemet talál benne.
A félszemű Jack (1961)
Eredetileg Kubrick rendezte volna, de a stúdió inkább a főszereplőt is játszó Marlon Brandót ültette a helyére. Scorsese azért tartja annyira érdekesnek, mert amellett, hogy vizuálisan elképesztő, stílusban nagyjából félúton van Hollywood aranykorának és a hatvanas évek filmjei között.
