A Skywalker kora egy 42 éve szövögetett családmese méltó lezárása. Látványos űrcsaták, vad fénykardozás, hamisítatlan Csillagok háborúja hangulat – kár, hogy a trailerek és a rajongói konteók előre elspoilerezték az egészet.
FIGYELEM!!! A kritika nyomokban spoilereket tartalmaz – persze csak annak, aki az elmúlt két évben karbonitba volt fagyasztva, és egyetlen IX. epizóddal kapcsolatos trailert és cikket sem látott!
Ez a pillanat is elérkezett. A héten végre mozikba kerül a Skywalker kora, azaz a Star Wars-saga várva várt IX. epizódja, ami elvarr minden szálat, lecsap minden labdát, és pontot tesz a címbéli família 1977 óta tartó kálváriájának végére. Vagy pont hogy sutba vág több évtizednyi világépítést, sokadszorra is szembemegy a régi kánonnal, és beveri az utolsó szöget egy valaha népszerű, mostanra menthetetlenül félresiklott franchise koporsójába? Sajnos a Star Wars 9 minden korábbinál nagyobb lövészárkot nyitott a Csillagok háborúja-rajongók amúgy is szanaszét szakadt csapatai között: ma már ott tartunk, hogy halálos fénykardpárbajt vív egymással a „Régen minden jobb volt, a szemét Disney kiherélte a kedvenc franchise-omat!”- és a „Végre az új kánonnal és az új cégvezetéssel ki lett söpörve minden baromság, amire anno Lucas áldását adta, ha plusz két centet kereshetett vele.”-tábor – a fotelból.
Jó, jó, de azt mondjad már, hogy milyen lett az új film!?!
Nagyon jó/nagyon rossz. Attól függően, ki melyik rajongótáborba tartozik, hiszen ugye mindenkinek az a kedvenc Star Wars-filmje az elmúlt 42 évből, amit gyerekként nézett végig tátott szájjal. Mert valahol minden rajongó az akkori látványt, sztorit és karaktereket sírja vissza – függetlenül attól, hogy 1980-ban, a Vörös Csillag filmszínház második sorából látta-e a pisiszünettel vetített „Csillagok háborúja 1-2”-t, vagy 2002-ben egy plázamozi süppedős székéből izgulta végig A klónok támadását.
George Lucasról köztudott, hogy gyomorideggel forgatott le minden Star Wars-folytatást 1977 után. J.J. Abramsnek viszont már csak azért is sokkal nagyobb teher nyomta a vállát a 7. résztől kezdve, mert Lucashoz képest jópár plusz generációnyi dühös rajongó éterbe üvöltött haragjával kellett szembesülnie a közösségi médián keresztül (bár inkább Rian Johnsonra volt jellemző, hogy a gyűlölködőknek egyenként válaszolva vette védelmébe a 8. részt). Abrams szerencsére jól kezelte ezt, és mivel maga is óriási Star Wars-rajongó, biztos kezű hollywoodi iparosként, „az új Spielbergként” a lehető legjobbat hozta ki az óriási elvárásoknak megfelelni kénytelen 9. részből. Mondhatni:
Midász királyként épített arany palotát a banthatrágya halomból, amit Rian Johnson talicskázott neki össze Az utolsó Jedikkel!
Na de nézzük szépen sorban a pozitívumokat és a negatívumokat!
A sztori
Óriási hibája a filmnek, hogy a történet egyik felét már jó előre elspoilerezték a trailerek (lásd: Palpatine császár feltámadása), a másik felét pedig maguk a túlbuzgó fanok rakták össze rajongói konteókból és kiszivárgott forgatókönyvekből (lásd: az egyik közönségkedvenc karakter visszatérése). Több jelenetnél is konkrétan az volt az érzésem, hogy ezt csak azért rakták bele Abramsék fanservice-nek, mert erről beszélt a fél internet, holott maga a sztori sokkal ütősebb fordulatot is elviselne – illetve egyetlen nagy csavar sem tudott meglepni, mivel tényleg mindegyiket megírtam az elmúlt hónapokban itt a Port.hun a Star Wars-cikkeimben.
Az ébredő Erőről sokan azt mondják, nem több a '77-es Csillagok háborúja gyenge remake-jénél. Az utolsó Jedikre tökéletesen ráillett a túlzó, bulváros hasonlat: ez a szegény ember Birodalom visszavágja. Adja magát, hogy a Skywalker kora legyen a kicsi, savanyú Jedi visszatér – és bizonyos szempontból tényleg az. Hiszen ugye itt is a végső, nagy összecsapásra készül a lázadók maroknyi csapata: ha most nem győzedelmeskednek a Császár fenyegető csatahajói, fehér páncélos rohamosztagosai és fekete egyenruhás tisztjei felett, akkor oda a szabadság, ismét katonai diktatúra lesz az ismert galaxisban.
Szerencsére az elnyomás ellen lázadók egyik bátor vezetője (Leia helyett Poe), egy egykor a Birodalom kötelékében szolgáló, nagyszájú fickó (Han helyett Finn) és egy sivatagi porfészekben felnőtt, fiatal Jedi (Luke helyett Rey) a csupaszőr Csubakka, az okoskodó C-3PO, a technikai zseni R2-D2, a zsiványból tábornokká előléptetett Lando és a jó öreg Millennium Falcon segítségével legyőzik a bolygókat elpusztítani akaró, fekete csuklyás főgonoszt, sok-sok viccelődés, lövöldözés és fénykardpárbaj közepette, számos egzotikus helyszínt bejárva, ahogy azt kell. Ha így vesszük, a Skywalker kora valóban a Jedi visszatér dramaturgiáját másolja – ám szerencsére az ewokmackós matinéstílust Abrams lecserélte A Birodalom visszavág jeges, sötét, baljós, borongós, már-már a gótikus horrorfilmeket idéző kulisszáira (ami miatt viszont a 10 éven aluliaknak a sok villámlós, Sith-templomos jelenet kifejezetten félelmetes lehet).
A karakterek és a színészi alakítások
Elkeserítőek. Azt már az új trilógia stábtagjai közül is elkezdték pedzegetni páran, hogy hiba volt kihagyni Han, Luke és Leia időskori nagy találkozását, és sajnos nem lett hozzájuk hasonló, szerethető trió Finn, Rey és Poe hármasa sem (többek között Mark Hamill és John Boyega is erről panaszkodott az interjúiban). Igaz, szerintem a Reyt alakító Daisy Ridley mostanra ügyesen felnőtt a feladatához, ezt a filmet már simán el tudja vinni a hátán, már csak dramaturgiai okokból is: ő ugyanis az egyetlen igazi főszereplő. Jediként neki is ugyanúgy magányosan harcolva kell megmentenie a világot, ahogyan Luke-nak kellett anno, miközben természetesen őt is számtalanszor megkísérti a Sötét Oldal csábítása. A lány Kylo Renhez (Adam Driver) fűződő, furcsa, se veled-se nélküled kapcsolata Az utolsó Jedikben látott, béna tinifilmes évődés helyett itt már kifejezetten izgalmas: az utolsó percig feszültségben van tartva a néző, hogy az Erő sötét vagy világos oldalát fogják-e választani, vagy hogy akkor most Snoke fővezér megölése után szövetségesek-e egyáltalán vagy halálos ellenségek?
Oscar Isaac és John Boyega viszont bárhogy is igyekeznek, a karaktereik, Poe és Finn tényleg csak lótifuti sidekickek tudnak lenni az iszonyú erőknek parancsoló, a létezés teljesen más síkján a sötét jövőtől rettegő, önmarcangoló Rey mellett. Ráadásul hiába kaptak saját történetszálat némi romantikával megfejelve, a lány mellett teljesen súlytalanok – még Csubakkáért és C-3PO-ért is jobban izgultam, mint Poe és Finn miatt! Az egyik világból a másikba ugráló, videoklipszerű, lendületes sztori ráadásul kiaknázatlanul hagy egy rakás érdekes karaktert.
Leiából fájdalmasan keveset kapunk (sajnos Abramsék csak azt a 8 percnyi anyagot tudták hasznosítani, amit Carrie Fisher halála előtt vettek fel, de nem került be a 7-8. részekbe). Landóról is jó lett volna még többet megtudni, mert itt csak fél mondatban utaltak arra, mit csinált A Jedi visszatér óta eltelt évtizedek alatt. Ren lovagjai, Pryde admirális (Richard E. Grant) és a vagány, új női csirkefogó, Zori Bliss (Keri Russell) karaktere mind-mind kihagyott ziccer, Dominic Monaghan meg szerintem tényleg csak azért lett leigazolva a filmbe, hogy hozzám hasonlóan a fél internet megírhassa: a Lost és a Gyűrűk Ura sztárja is benne lesz az új Star Warsban...
A nagybetűs Csillagok háborúja-hangulat
Na, ez viszont csillagos ötös! Persze a hiperűrugrás mechanikája és az idő múlása sajnos már a film saját keretrendszerén belül is megborul, de erre már csak legyint az ember a 7-8. epizódok óta. J.J. Abrams viszont nagyon érzi azt a fajta hamisítatlan Star Wars-feelinget, ami az őstrilógiára volt jellemző: egy maroknyi, összetartó csapat az elnyűtt, karcos, olajfoltos, roncsokból összekukázott, homok alól előkapart cuccaival is le tudja győzni a buta és gőgös, high tech gonoszok végeláthatatlan armadáját!
És bár ezúttal sem távolodunk el igazán a sivatagbolygó-jégbolygó-dzsungelbolygó jól ismert szentháromságától, azért így is szinte minden második jelenetben felbukkan egy korábban sosem látott habszivacs szörny, egy mókás külsejű idegen szerzet vagy egy bizarr fejű kocsmatöltelék, akinek azonnal olvasnám is a Wookipedia-adatlapját, miután még háromszor megnéztem a filmet. Ez a késztetés sajnos nálam teljességgel hiányzott Az utolsó Jedik alatt, amit soha többet nem néztem újra, miután kijöttem a sajtóvetítésről.
Amiatt is a szívem csücske ez a rész, hogy Abrams itt végre eldurrogtathatta az összes olyan puskaport, amit Az ébredő Erő idején vagy a saját kreatív döntése vagy a szigorú Disney-vezetőség nyomása miatt nem tett meg. Hiszen ugye már a legelső koncepciójában szerepelt, hogy az új trilógia ifjú főhőse és főhősnője a Falconnal a második Halálcsillag roncsaihoz megy, hogy ott a víz alá merült császári trónteremben megtaláljon valami különleges ereklyét, ami majd elvezeti őt a végcéljához... Sajnos ezeket a pompás ötleteket végül kukáznia kellett a 7. részből – sebaj, bepakolta ide! Így viszont végig az az érzésem volt, mintha Abrams afféle kárpótlásul, karácsonyi ajándékként most egy komplett Star Wars-trilógiányi ötletet és eseménysort akart volna beszuszakolni az általa rendezett utolsó epizódba.
Lehetett volna ennél ütősebb, látványosabb, izgalmasabb és csavarosabb lezárása a három Star Wars-trilógiának? Minden bizonnyal igen. Az viszont biztos, hogy J.J. Abrams a maximumot hozta ki abból, ahová ezt a történetet el lehetett vinni a fájdalmasan bárgyú előzményfilmek és a se füle-se farka Az utolsó Jedik után. Lehet szidni a 9. részt. Sőt, kell is, beszéljük csak meg, rágjuk át az összes hibáját hónapokon keresztül a közösségi médiában! De a Skywalker kora mégiscsak egy őszinte Star Wars-rajongó filmje a többi Star Wars-rajongónak, és aki egyetlen könnycseppet sem fog elmorzsolni, miközben nézi, az nem ember, hanem egy bádogszívű birodalmi kutaszdroid!
Kiknek ajánljuk? Minden Star Wars-rajongónak, legyen az illető őstrilógia-hívő, előzményfilm-mániás vagy az ezredforduló utáni rajzfilmeken felnőtt Jedi-padawan. De leginkább azoknak, akik a másolt VHS-en rongyosra nézett A Jedi visszatér óta vártak egy jó Csillagok háborúja-folytatásra, amiben benne van Leia és Luke, no meg persze Darth Vader sisakja.
