Mégis mitől olyan jelentős a Szemtől szemben éttermi jelenete?

Al Pacino és Robert De Niro a karrierjük csúcsán, életük egyik legjobb alakítását hozták. De ennél többről van szó.

Michael Mann 1995-ös filmjének alapötlete már a 70-es években megfogalmazódott, sőt egy afféle próbafordítást is tartott, amikor az ötletet először egy sorozat pilotepizódjaként írta meg. Ebben az időszakban lendült fel Robert De Niro és Al Pacino karrierje is: előbbi az 1976-os Taxisofőrrel, utóbbi A keresztapa 1974-es, második részével lett népszerű. De mindkettőjük karrierjében jelentős állomás a Szemtől szemben, melyben Pacino egy Vincent Hanna nevű zsarut, De Niro pedig egy Neil McCauley nevű bűnözőt alakít. A film közepe táján együtt kávéznak, ami egyértelműen a Szemtől szemben csúcspontja és legfeszültebb jelenete. De mitől olyan jelentős?

Ez volt De Niro és Pacino első közös jelenete a vásznon

Bár A keresztapa 2-ben szerepeltek, de mivel a sztori több idősíkon játszódott, nem volt közös jelenetük. A Szemtől szemben tehát nem az első közös filmjük, de az első, amiben közös jelenetük is van. Szigorúan véve nem is az éttermi jelenet az első, hanem az azt megelőző, amikor Hanna megállítja McCauley kocsiját, hogy meghívja egy csésze kávéra. De mindenki az ezt követő éttermi jelentre emlékszik, és itt koncentrálódik kettejük karaktere is: mindkettőjüket ugyanaz a hév hajtja, csak a céljuk és a módszereik mások.

Ez volt az első nagy pillant a két színész közt

Ezen kívül további kétszer szerepeltek együtt: a Szemtől szemben után a 2008-as A törvény gyilkosa, ami azzal hirdette magát, hogy a két színész végig együtt látható benne. Ám ennél több érdeme nincs ennek a filmnek, ellentétben Martin Scorsese 2019-es filmjében, Az írrel, ahol szintén együtt láthatjuk De Nirót és Pacinót egy remek forgatókönyv kíséretében.

Még több szemtől szemben

10 dolog, amit nem tudtál a Szemtől szemben című filmről

Íme tíz érdekesség a kiváló Michael Mann kiváló alkotásáról!

Tovább

 

Megérte várni De Niro és Pacino első közös, filmes találkozására

A két színész közös jelenete annyira evidens, hogy csoda, hogy korábban nem jutott eszébe senkinek. Pedig amikor kiderült, hogy közös jelenetük lesz, ők is nagyon készültek rá:

bár a való életben jó barátok, a forgatáson minden interakciót kerültek egymással, egészen az éttermi jelentig.

Az egész annyira szuggesztív lett, hogy megfeledkeznünk arról a tényről, hogy valójában csak két férfit látunk, akik egy asztalnál beszélgetnek.


(via Screenrant)