Schwarzenegger üzeni: lesz új Conan és új Terminator!

Átírják a régóta ígérgetett King Conan forgatókönyvét. Jön a Terminátor 6 és a Hármasikrek is!

Arnold Schwarzenegger is megérkezett a hétvégén a Cannes-ba, és ott rögtön három pompás hírt is bejelentett az újságíróknak.

  • Nincs elfelejtve a 2012 óta ígérgetett The Legend of Conan filmterve. Bár Arnold szerint ez lett volna a fantasy blockbusterek Nincs bocsánata, a Universal stúdió nem kért belőle, Schwarzenegger újraíratja a forgatókönyvet, és tovább próbálkozik a most már King Conan munkacímen futó produkcióval, amiben a kimmériai barbár, Aquilónia ősz királya egy utolsó, véres kalandra indul – még az is lehet, hogy egy tévésorozatban .
  • Lesz egy újabb Terminator-film is, ezúttal egy reboot. Ami akár rossz hír is lehetne, de szerencsére épp az ellenkezője igaz: az új rész producere nem más, mint a franchise eredeti kitalálója, James Cameron!
  • Szintén Cameron lesz a producere az 1988-as Ikrek folytatásának, a Hármasikreknek. Azt viszont egyelőre még nem tudni, ki lesz Schwarzenegger és Danny DeVito filmbéli testvére (bár évek óta az a pletyka kering, hogy Eddie Murphy).

(via Movieweb)