Minden filmet, aminek női rendezője, illetve női írója van, vagy teljesíti a Bechdel-tesztet, az F-kategóriába (Female) sorolja a legnagyobb mozis oldal, az IMDb. Kár, hogy nagyon nehéz a nyomára akadni.
Eddig 21.800 film kapott F-kategóriás (Female) besorolást az IMDb-n (Internet Movie Database) - írta meg az Independent. Az oldalnak havonta több mint 250 millió látogatója van, és az egyik leggyakrabban használt mozis adatbázis mind a lelkes amatőrök, mind a filmes szakemberek körében.
A filmes szempontból irányadó weboldal nemrég vezette be az F-kategóriát, amit azok a filmek kapnak meg, amiket nő rendezett, vagy a forgatókönyvét nő írta, vagy átmegy a Bechdel-teszten, aminek az a lényege, hogy a filmben legyen legalább két női szereplő, akik a férfiakon kívül másról is beszélnek.
A teszt nevét Alison Bechdel amerikai képregényíróról kapta. 1985-ben a Dykes to Watch Out For képregényének egyik karaktere fogalmazta meg az ötletet, amit barátjának, Liz Wallace-nak tulajdonított. A tesztet eredetileg filmek értékelésére szánták, azóta más médiákra is alkalmazták. Egy elterjedt változata szerint csak azokat a szereplőket kell számításba venni, akiknek ismerjük a nevét. (wikipedia)
Az ötlet nem új: a Bath Film Festival igazgatónője, Holly Tarquini filmrendezőnő találta ki 2014-ben, és azóta már több mint negyven mozi és filmfesztivál is bevezette a jelölést Nagy-Britanniában.
„Az F-kategória nagyszerű módja annak, hogy előtérbe kerüljenek a nők a kamera mögött vagy a filmvásznon” - nyilatkozta az IMDb alapítója, Col Needham.
Az mondjuk nem tiszta, hogy az IMDb-n a filmes adatlapon hol tüntetik fel az F-kategóriát: mi kitartóan keresgéltünk a női filmek között, de az adatlapokon nem akadtunk nyomára a "nagy F-nek". A szabadszavas keresőmezőbe az "F-rated" szót beírva valóban kidobja a kategorizált filmlistát.
Az F-kategória követelménye, hogy az alábbiak közül legalább egy teljesüljön:
- női rendező
- női forgatókönyvíró
- nők jelentős szerepben
A Jégvarázs, az American Honey (a cannes-i fesztivál zsűrijének díjasa 2016-ban) és a Bridget Jones babát vár háromszoros F-et kaptak, mivel mindhárom feltételt teljesítik.
"Az F-kategóriával az volt a szándékunk, hogy az emberek beszéljenek a nők szerepéről a vásznon és azon kívül” - mondta Tarquini.
A valós és hosszú távú céljuk viszont az, hogy az F-kategória egy idő után feleslegessé váljon, és a készülő filmek fele-fele arányban legyenek női illetve férfi filmek, hiszen a népesség is nagyjából 50-50 százalékban áll nőkből illetve férfiakból.