Amikor true crime dokumentumfilmeket nézek, soha nem olvasok utána a történteknek, mert azt akarom, hogy működjenek a csavarok, nem szeretnék magamnak elspoilerezni egyetlen fordulatot sem.  Aki hasonlóképp nézi ezeket, csak a címek alatti első bekezdést olvassa el, az előzetesek alatti szöveg már spoileres.

The Confession Killer (Netflix)

1983-ban két gyilkosság alapos vádjával letartóztattak egy Henry Lee Lucas nevű nem túl bizalomgerjesztő fickót, aki a tárgyalásán mintegy mellékesen megkérdezte, hogy oké, de mi lesz a többi száz gyilkossággal, amit elkövetett. Így kezdődik a történet, amiben aztán Lucas százötvenre saccolja áldozatai számát, majd kétszázra, háromszázra, végül hatszázra. És az Egyesült Államok minden pontjából érkeznek a rendőrök lezáratlan gyilkosság aktáival, Lucas pedig egy eperturmixért mosolyogva bevallja, hogy persze, ő tette, részletesen bevall mindent, jöhet a következő. 

Lucas elmeséli, hogy a cellájában ücsörgött, mikor meglátogatta Isten, és azt mondta neki, hogy ha mindent bevall, enyhíthet bűnein. És szó szerint mindent bevall. A rendőrség örül, hiszen számtalan gyilkosságot megoldhatnak, egyesek azonban kételkedni kezdenek, mert az időrend alapján elképzelhetetlen, hogy Lucas szinte szempillantás alatt bárhol ott legyen, és több vizsgált eset idején is egyértelműen máshol tartózkodott. De nem baj, Lucas bevall mindent.

Hamarosan felmerül a kérdés, hogyan jutott az állítólagos gyilkos olyan információkhoz, hogy ismerje a bűntények részleteit? És egyre jobban kirajzolódik egy igencsak megalapozottnak tűnő elmélet: a rendőrséget cseppet sem érdekelte az igazság, az sem, hogy az áldozat hozzátartozói valamelyest megnyugvást találjanak. Kapóra jött nekik ez az eltorzult személyiségű fickó, aki készséggel magára vállalt mindent, így kipipálhattak a statisztikában egy újabb megoldott ügyet. Máig sem tudni, hogy Lucas valójában hány embert ölhetett meg.

Szeretlek, most halj meg (HBO GO)

2014. július 13-án az autójában holtan találtak egy fiatal srácot, Conrad Royt. Öngyilkos lett, kipufogógázt vezetett be az utastérbe. A közösségi oldalakra feltöltött videók alapján sérülékeny, labilis személyiség volt, és sokkolta a közvéleményt, hogy a telefonján olyan hosszas üzenetváltásokat találtak, amikben egy Michelle Carter nevű középiskolás lány arra buzdítja Royt, hogy végre ölje már meg magát. Az ügy a bíróság elé került, de a tárgyalás leglényegesebb kérdése az, hogy el lehet-e ítélni a lányt gyilkosságért, pusztán az üzenetei, illetve egy ismeretlen tartalmú telefonbeszélgetés miatt?

Persze, ahogy lenni szokott, a későbbiekben jócskán árnyalódik a helyzet, és kiderül, hogy talán nem is az az áldozat, akit kapásból hinnénk. A Szeretlek, most halj meg tulajdonképpen két sérült kamasz portréja, illetve általánosságban azt mutatja be, hogy a virtuális kapcsolatok és a közösségi média milyen mértékben képes befolyásolni (és tönkretenni) az ember személyiségét.

American Murder: The Family Next Door (Netflix)

Az amerikai Watts család élete idillikusnak tűnt: boldog, mosolygós képek facebookon, Instagramon, együtt a család, boldog szülők és a viháncoló két pici lány. Aztán 2018-ban egy reggel eltűnik az anya és a gyerekek, és a kétségbeesett férjnek fogalma sincs, mi történhetett velük. Eltűntek? Elrabolták őket? És egyáltalán: miért? 

Az eddig bemutatott sorozatok közül talán ez a legmegrázóbb. És éppen azért, mert átlagos emberek a szereplői. Akik szép kertes házban laknak, népszerűek, sok baráttal– talán épp te is ilyen vagy, aki most ezt olvassa. Ami történt, önmagában is borzalmas, de mert akár a szomszédod családjával is megtörténhetett volna, még gyomorszorítóbb.

Making  a Murderer (Netflix)

Steven Avery-t lecsukták nemi erőszak vádjával. Már korábban is követett el apróbb stikliket, de ez merőben újszerű, nem is illik a személyiségéhez, és egyébként is máshol tartózkodott, amikor az eset megtörtént. A rendőrséget azonban ez nem érdekli, és egyébként is utálják a fickót. Avery-t bűnösnek találják, elítélik, és 18 évvel később kiderül, hogy tényleg ártatlan. Sőt: már évekkel korábban egyértelműen tisztázhatták volna, csak a rendőrök épp magasról tettek rá. Később, miután kiszabadul, és pert indít a helyi rendőrség ellen, hogy kárpótlást kapjon, hirtelen meggyanúsítják egy fiatal nő, Teresa Halbach brutális meggyilkolásával.

És ami ezután történik, egészen elképesztő: az Avery ellen felhozott "bizonyítékok" mind  röhejesen átlátszóak, némelyik egyértelműen koholt, az ügyészség a rendőrséggel együtt beleröhögnek a védelem képébe, miközben Avery ügyvédei a legizgalmasabb tárgyalótermi játékfilmeket is túlszárnyaló bravúrral mindent megtesznek, hogy rámutassanak a nyilvánvalóra, a sok hazugságra és hamisítványra – sikertelenül. A vád (az ügyész, Ken Kratz borzalmasan tenyérbemászó figura, egy hollywoodi film főgenyájának is kitűnő lenne) cirkuszi horrorshow-t csinál az ügyből, a média gyilkosnak kiáltja ki Avery-t és együgyű unokaöccsét, akinek gyakorlatilag vallomásként a szájába rágják a gyilkossággal végződő brutális kínzássorozatot (tárgyi bizonyíték persze semmi), és elítélik mindkettőt. Avery életfogytiglant kap, a fiú legkorábban a 2040-es években szabadulhat.

Miután bemutatták a minisorozatot, a közvélemény jócskán felháborodott, és egy, az ártatlanul elítéltek kiszabadítására specializálódott ügyvéd, Kathlee Zellner a kezébe veszi a dolgokat. Akár az új sheriff a városban, jól felszerelt csapatával bizonyítékokat gyűjt, szakértőket bérel fel, régi aktákat vizsgál, csomó elhallgatott bizonyítékot és a tárgyaláson elkövetett súlyos hibákat talál, és egyenként rámutat, hogy az Avery ellen felhozott bizonyítékok mind, kivétel nélkül vagy hamisítványok, vagy marhaságok. Közben a férfi már jó tíz éve börtönben ül. És Zellner hiába ad fel fellebbezéseket, újratárgyalási kérelmet egyre magasabb fórumokhoz, azok sorra visszadobálják. Ugyanúgy unokaöccsét, Brendan Dassey-t sem hajlandók ártatlannak nyilvánítani.

A Making a Murderer akaratlanul felveti azt a problémát is, hogy egy nyilvánvaló dramaturgia mentén végig Avery ártatlansága mellett foglal állást, és aki bűnösnek hiszi, azt mind olyannak mutatja be, ahogy a gazfickókat szokás a filmekben. Miközben a valóságban Avery-t szinte mindenki elkönyvelte gyilkosnak. Érdekes megfigyelni, hogy ahogy a tárgyalás és az ítélethirdetés folyamán a vád a médiát (bár voltak kétkedők is)  és a közvéleményt manipulálta, úgy a film velünk, nézőkkel teszi ezt, hiszen a narratíva szerint kétség sem férhet hozzá, hogy Avery ártatlan.

És az ügynek még mindig nincs vége, várható a folytatás. Ahogy egyidejűleg sorozat készül a "másik oldalról" is, ami Avery bűnösségét bizonyítja.

Ne feledkezzünk meg a zseniális Tiger Kingről sem, amiről korábban már írtunk.