De miért posztolta ki a Netflix, hogy „Bogarak vagytok”?

Természetesen A 3-test-probléma áll a háttérben. Valójában hátborzongató az üzenet.

Furcsa bejegyzés jelent meg a Netflix X-fiókjában (korábban Twitter), amiben nagy betűvel, rengetegszer egymás alá írták, hogy „YOU ARE BUGS” („Bogarak vagytok”). Az egész olyan, mintha a fiók kezelőjének elgurult volna a gyógyszere, de természetesen nem erről van szó, az üzenet streamingóriás nagy sikerű sorozatára, a 3-test-problémára utal.

A Cixin Liu regényéből készült sorozat középpontjában egy évszázadok óta tartó idegen invázió áll, és mint a Netflix szériájából is kiderül, ezek az űrlények nem barátsággal érkeztek. Sőt, konkrétan

bogárnak nézik az embereket, ami abból ered, hogy félreértettek egy metaforát.

Ugyanis tanúi voltak annak, amikor 1960-ban a kínai tüntetők azt skandálták: „Gyökerestül kiirtjuk a bogarakat!” - utalva ezzel azokra, akik beszivárogtak a kommunista pártba. Ám a San-Ti nevű földönkívüli civilizáció ezt szó szerint értette, ezért 400 évet utaztak a bolygónkra, hogy kipusztítsák az emberiséget. Szóval a „bogarak vagytok” még annál is rosszabb, mint ahogy elsőre hangzik.

Ez is érdekelhet

Minden, amit A 3-test-problémáról tudni érdemes

Március 21-től látható a Netflixen a Trónok harca alkotóiként ismert Dan Weiss és David Benioff új sorozata, A 3-test-probléma. Összeszedtünk róla minden infót, amit csak tudtunk.

Tovább

 

Ráadásul a Facebookon is megjelent egy rövid videó, ugyanezzel az üzenettel:

(via Uproxx)