A világ legszomorúbb vígjátéksorozata – Kritika Az ifjú Sheldon című sorozatról

A nálunk is rendkívül közkedvelt sitcom, az Agymenők spin-offjaként készült, annak egyik legnépszerűbb karakterének gyerekkorát bemutató Az ifjú Sheldon ugyanolyan addiktív, mint a kockákról és hozzátartozóikról szóló vígjátékszéria, csak kevesebbszer lehet nevetni rajta. A jó hír viszont, hogy ez egyáltalán nem baj.

Kiknek ajánljuk? Habár Az ifjú Sheldon az Agymenők spin-offja, egyáltalán nem szükséges hozzá az eredeti „anyasorozat” ismerete, anélkül is tökéletesen élvezhető. Sőt: mivel teljesen más jellegű, mint a kockákról és hozzátartozóikról szóló sitcom, az is előfordulhat, hogy azoknak a nézőknek is elnyeri a tetszését, akik azt erőltetettnek és/vagy fárasztónak találták.

Az idén ősszel már tizenkettedik évadát kezdő Agymenők akkora siker világszerte, hogy még ahhoz is eljuthatott a híre a szociális téren erős kihívásokkal küzdő, de elméleti fizikából zseniális karakterének, a Jim Parsons alakította Sheldon Coopernek, aki nem is nézi a sorozatot.

Sheldon merev viselkedése, a logikához való logikátlan ragaszkodása és a tény, hogy mindent szó szerint vesz, felveti a gyanút, hogy enyhe autizmussal küzd, mondjuk Asperger-szindrómában szenved, így mindenképpen érdeklődésre tarthat számot egy vele a középpontban készülő sorozat, sőt, mivel a legtöbb nézőt nyilván az érdekli, hogyan és miért lett ilyen, illetve milyen lehet a családi háttere, igazi telitalálat volt az alkotók részéről a gyermek, egészen pontosan a 9 éves Sheldon kalandjait bemutatni.

Forrás: CBS Broadcasting Inc.

 

Az ifjú Sheldonban ugyanakkor egyáltalán nem, vagy nem elsősorban az a poénforrás, hogy milyen kínos helyzetekbe keveredik a már kisgyerekként is apró, merev, autistagyanús felnőttként viselkedő fiú, vagy az, hogyan szívatják nagykamasz osztálytársai, akik közé 9 évesen beült a középiskolába. Sorozatunk esetében eleve visszás egy kicsit poénforrást emlegetni, hiszen Az ifjú Sheldonban megtörténik az a paradoxon, hogy annak ellenére, hogy egy sitcomról, azaz szituációs komédiáról van szó, egyáltalán nem a nevettetés a célja.

A szériában persze vannak poénok, és jól is vannak megírva: azok a válaszok talán a legviccesebbek, amiket Sheldon mélyen vallásos édesanyjának felel Isten létezésével (pontosabban inkább nemlétével) kapcsolatban, továbbá azok a párbeszédek, amelyek az órákon értelemszerűen unatkozó hiperintelligens kisfiú és a számára semmi újat nem tartogató középiskolai tanárok között zajlanak le.

Forrás: CBS Broadcasting Inc.

 

Az ifjú Sheldonban ezzel együtt inkább az a lényeg, hogyan próbál meg a címszereplő édesanyja megfelelni annak a speciális igénynek, amit zseniális, de nehezen kezelhető kisfia nevelése jelent. Mary egy igazi texasi, melegszívű, hithű keresztény anya (ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt), akivel megtörtént az a csoda/csapás, hogy minden előzmény nélkül (hiszen a családban senki másnak nincs ennyire kimagasló intelligenciája) egy miniatűr zseninek adott életet – és a zsenit is minden pozitívumával és negatívumával együtt kell érteni.

Habár az egyébként kiváló főcím (tipikus texasi környezetben, azaz sivatagos tájon, egy tehénnel a háttérben, megjelenik egy cowboycsizmás láb, amiről egy felfelé irányuló kameramozgás után kiderül, hogy egy megszeppent kisfiút, a rövidgatyás Sheldont rejti, aki riadtan iszkol el a tehén elől) arra utal, hogy a sorozatban azt követhetjük majd, miként próbál túlélni maga a címszereplő ebben a kemény világban, ahol sokkal fontosabb egy jó steak és egy izgalmas amerikaifoci-meccs, mint a tudományok és a képregények világa.

Forrás: CBS Broadcasting Inc.

 

Csakhogy Az ifjú Sheldon sokkal inkább szól a főhős és édesanyja viszonyáról. Mary ugyanis nagyon is jól érvényesül ebben a férfiközpontú, keresztény közegben, fociedző/tornatanár férjével és két másik gyerekével – csak kisebbik fiával nem boldogul.

És szívszorító nézni, hogyan próbálja meg ez a szimpatikus fiatal nő feldolgozni, hogy kedvenc gyermeke csupasz férfiakat ábrázoló képregényeket búj, nem hisz abban az Istenben, amiben ő (sőt semmifélében), teljesen más dolgok érdeklik, s ha igazán belelendül,

nem érteni egy szavát se – mindezek miatt pedig minden bizonnyal sokkal hamarabb el fog tőle távolodni (mind lelkileg, mind fizikailag), mint egy hagyományosabb anya-fiú kapcsolatban. És Sheldon speciális jelleméből adódóan mérget vehetünk rá, hogy ettől az egész helyzettől nem a fiú, hanem az anya szenved.

Forrás: CBS Broadcasting Inc.

 

A szériában megjelenő mellékfigurák (George, az egyszerű, mégis érzékeny apa, ifjabb George, a tökkelütött báty, Missy, a gyönyörű, elkényeztetett és szemtelen kis ikertestvér vagy Mimó, a szerencsejáték-függő, az életet nagykanállal faló nagymami – csupa jól megírt telitalálat) sikerrel ellensúlyozzák ugyan ezt a komolyságot, Az ifjú Sheldonra mégis nagyon nehéz nem egy anya és fia drámájaként tekinteni (ilyen értelemben véve tehát inkább dramedysorozat).

Chuck Lorre forgatókönyvíró-ötletgazda kis túlzással a My Two Dadstől kezdve a Roseanne-on és a Cybillen át a Két pasi – meg egy kicsiig, az Agymenőkig és az Anyák gyöngyéig egész pályafutása során azt járta körbe, hogyan működnek a valamilyen okból nem hagyományos családok vagy családként funkcionáló kiscsoportok. Ebbe a sorba gyönyörűen beleillik Az ifjú Sheldon is, amivel az alkotónak sikerült eddigi leginkább szívhez szóló művét létre hoznia. És még az sem baj, hogy közben nem nevetünk olyan sokszor.


Ítélet: 8/10

Június 1-jén Az ifjú Sheldon első évadának mind a 22 epizódja felkerült az HBO GO-ra: az első 15 rész szinkronos és feliratos, a többi egyelőre feliratos változatban. A sorozat szinkronos verzióját július 15-től vetíti az HBO3, ahol hetente három rész kerül adásba.