Két nő találkozásának története. Maja tizenhét éves, még maga is gyerek, de már van egy kisbabája, akivel egy nevelőintézetben él. Egyszerre küzd az anyaszereppel és a szabadságvággyal. Sorsa fordulóponthoz ér, amikor új nevelőt kap, a negyvenéves Rózsa személyében. Maja és Rózsa megváltoztatják egymás életét, s találkozásuk az alig féléves gyerek sorsát is meghatározza.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
És egy kicsit a filmrõl is. Nekem pont az nem volt világos, merre felé is tart a történet. Nem akarok spoilerezni, de eléggé körbejárt a "cselekmény", így valószínûleg inkább a lány karakterében és az emberi kapcsolatok kiépülésében (lány-kisbaba-felügyelõnõ közt) állhat az igazi történés.
Csak ez (hol a film fókusza?) számomra a film után lett igazán világos, mikor már a történetrõl kiderül, abban kevés az eredetiség. Legalábbis nekem.
A film nyersesége viszont rendben volt (bár néha meg túl artisztikusan világítottak-fényképeztek), és ha a fentebbi dimenzióit (karakterek, kapcsolatok) nézzük, azokban végülis jól teljesített a film.
Akkor én lennék a Szivárvány vagy a napszúrás.
Nem látom, mi a második tendencia, amit szintén nem szeretsz. Az viszont számodra jó hír lehet, hogy az elsõ irányzatot a filmgyártási rendszer átalakítása nagyon nehéz helyzetbe hozta. Ezeket a filmeket azért lehet szeretni vagy gyûlölni, mert nem csikorgó forgatókönyvi konstruktumokat látunk a vásznon, hanem a karakterek árnyalása ellesett mozdulatokkal, az atmoszféra felépítése, a vizuális nyelv egyedi alkalmazása - szóval ezek az elemek ugyanolyan fontosak, mint a forgatókönyv.
Bár van baj a nemzetközi fesztiválok ízlésével, azért az elgondolkodtató, hogy az általad kritizált filmek milyen sikereket értek el. És nézz meg egy román újhullámos filmet, az szerinted fogyaszthatóbb a román közönség számára (pl. Rendészet, nyelvészet // Auróra)? Mégis megbecsülik.
Mi meg nem becsüljük az értékeinket, nincs vizuális kultúránk, normális filmkritikánk, marketingünk. Az emberek meg háromszor meggondolják, kiperkálhatják-e a mozijegyet - bármilyen filmre.
Szerintem egy normális országban sokféle irányzatnak helye kell, hogy legyen, és a fentebbi fogyatékosságainkat figyelembevéve nem a nézõszám a legfontosabb értékelési szempont.
Abban viszont egyetértek veled, hogy a magyar újhullám (ahogy a filmkritika is) belterjessé vált, a társadalmi valóságra csak mûvészi áttéteken keresztül, közvetetten reagáltak. Márpedig a társadalmilag érzékeny rendezõ nem vonulhat a mûvészet elefántcsonttornyába, bele kell gázolni a mocsárba, és túrni az értékek után, mert a mozi mégiscsak a nyomorgó tömegeké volt és marad (legalábbis Hollywoodon kívül).
Külön dráma, hogy erre csak az döbbentheti rá a szakmát, hogy a politika egyszerûen rájuk gyújtotta a házat.
Ha már kidobtam rá hét kilát :), legalább kipanaszkodom magam. Egyre inkább azt látom, hogy a magyar filmek két irányvonal felé haladnak, és ez a rosszabbik, legalábbis, amit én nagyon nem szeretek, és amit a jövõben megpróbálok kikerülni. Legutóbb Hajdú Szabolcs Off Hollywoodjáról jöttem ki ezzel a szomorú csalódottsággal (de most õszintén), hogy a fiatal filmesek elkezdtek nem beletenni semmit a filmjeikbe. (És Hajdú filmje meg, ugye, ráadásul pont errõl szólt, hogy haldoklik a magyar film, de hát nem csak azért van ez mert állam bácsi nem perkál, a nézõk meg közönyösek. A probléma ott kezdõdik, ahol pazarolják a tekercseket, és a nézõk idejét.)
Tárgyfilmünkre visszatérve: akivel beültünk a filmre, említette, hogy mennyire az agyára megy ez a szokásos közeli képek tömkelege. És való igaz; jól játszák a szerepeiket a lányok, de azért nincs annyi plusz az arcmimikájukban, hogy hosszú percekig azt bámuljuk két elhangzó mondat között. ("Nem pakolsz ki?" két perc hatásszünet, majd: "Nem most fáradt vagyok.") Tudom, mi jön; hogy ez azért van, hogy több teret engedjen a gondolkodáshoz. Csakhogy ha átgondolom, ez a film egy konkrét történetre ment ki, és nem nagyon tudnék más értelmezést látni bele... elkezdtem leírni, hogy mire gondolok, de végül is tök mindegy, aki látta, tudja, aki nem, annak meg spoiler.
Hallottam, hogy Kurt Vonnegut megírta a regényírás tízparancsolatát, amibõl az elsõ kettõ: 1. az olvasót nem untatjuk; 2. az olvasót nem untatjuk. :). Nem csak íráshoz jó tanács ez!
Azért kíváncsi vagyok a vélemények szivárványára :).
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások