Szekta-szökevények

Bakancslistához adom
I Escaped A Cult
dokumentumfilm

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

Úgy tűnik, a vallásos engedelmesség - és egy erőszakos szektavezető fenyegetései - elegendő(ek) ahhoz, hogy az ember hajlandó legyen állandó félelemben élni, és hagyni, hogy minden cselekedetét, gondolatát, sőt még a legbelső érzéseit is mások irányítsák. Legalábbis ez derül ki az Utolsó Napok Szentjeinek Fundamentalista Jézus Krisztus Egyházába született Brent Jeffs vallomásából, aki szerint a közösségben poligámia dívik, és akit elmondása szerint az egyház prófétája ötéves korában megbecstelenített; valamint Maura Schmierer és lánya, Rebekah elbeszéléséből, akiktől megtudjuk, hogy az őket éveken át sakkban tartó Agresszív Keresztény Missziós Kiképző Hadtest nevű szektában a szülőket arra kényszerítik, hogy rendszeresen verjék a gyerekeiket, és amely csoport tagjai a vezetők legvadabb, legembertelenebb parancsait is vakon teljesítik.

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
etikett1 2019 okt. 16. - 13:35:14 8/10
Szinte fájt hallgatni az áldozatok ostobaságát. Warren Jeffs meg elég ocsmány, pedofil buzi. Majd a sitten asszonyt csinálnak belőle, remélem napjába többször.
1/10
csanyi82 2013 máj. 28. - 09:54:12 1/10
Sajnos annyira próbálták túldramatizálni (borzasztó színészek, borzasztó hang -és fényeffektek), hogy az egészet nem tudtam komolyan venni. Így kell totálisan tönkretenni egy dokumentumfilmet.
10/10
agarik 2012 szept. 30. - 23:06:01 10/10
Na ezt kéne fõmûsoridõben olyan csatornán adni, amit mindenki fog.