A száguldó cirkusz ma is milliókat tart lázban és ez nem volt másképp az aranykorban sem, amikor a verseny történetének legnagyobbjait rock sztároknak kijáró rajongás és tisztelet övezte. A film ritkán látható archív felvételekkel repít vissza a hőskorba, amiről Bernie Ecclestone és Max Mosley mellett nem kevesebb mint 12 egykori világbajnok mesél.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Nekem ezek mellett az sem tetszett benne, hogy Kimi Raikkönen még csak egy vágóképen sem volt rajta, holott Vettel, Alonso, Hamilton, Button mind benne voltak, és Kimi a Ferrari utolsó világbajnoka mostanáig.
Ha valaki kevéssé járatos a Forma-1 világában, az kap jó adag új információt. Aki otthonosan mozog a sportágban, annak hiányérzete marad. Vagy az is lehet, hogy a cím pontatlan. Igazán a biztonság fejlõdésére van felfûzve a történet jókora hézagokat hagyva még abban is. A 60-as és 70-es évek dominálnak, némi információ még a kezdetekrõl, aztán mindjárt a 90-es évek elején járunk és ennyi. A többi furcsa módon még érintõlegesen sem kerül bemutatásra. Lehetett volna összetettebb, alaposabb. 10/8
Fittipaldinak tökéletesen igaza volt abban, hogy nem állt rajthoz a barcelonai (Montjuich) futamon!
Ezt a pályát egyébként volt szerencsém tizenévesen is szemrevételezni egyszer, igaz akkor már csak a pálya töredékét láthattam, mert a Formula 1-es futamok betiltása után a pályát teljesen beépítették, aminek manapság már csak töredékét lehet bejárni.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások