Kondor Attila festményfilmje szereplő nélküli, ami lehetővé teszi, hogy maga a néző váljon a mű aktív szereplőjévé. Köznapi terek látványából indulóan vezeti a film a nézőt jelentésekben gazdag mentális és imaginatív terekhez, mitológiai, filozófiai és művészeti motívumokat megnyitva az értelmezésben. A dinamikus befogadás során keletkező „belső történések” így egyfajta intellektuális és spirituális történetté állnak össze.
Az animációban a kijelölt és mégis szabadon formálódó befogadási utat ismételten felragyogó fényjelenségek vezetik. A köznapi látványokra rávetülő „vizualizációkban” antik szobrok, szökőkutak formái fénylenek fel harmonikus kisugárzással. Az imaginatív terekben ajtónyílásból kiszűrődő ragyogás, „húzza befelé” a figyelmet. Az erős jelentéseket sűrítő képek egy hatalmas, ódon könyvtárba vezetnek. A festményfilmben látható könyvespolcok, létrák és maguk a könyvek egyáltalán nem statikusak. A kamera jelenlétében rajzolódnak ki, mintegy képekké formálódva, személyes élményként érzékelhetővé téve azt a tapasztalatot, hogy a megismerés folyamat, állandó változás. Az animáció dinamikája mégis az egyensúly irányába mutat. A már kirajzolódott, formába testesülő könyvtárat megjelenítő képsorok után újabb változás következik. Az egyik könyvtárlétra fölött egyszer csak felfénylik egy kötet gerince. A kamera közben lassan nyit, így egyre többet mutat meg egy hatalmas könyvespolcból, amelyen itt-ott sorra felfénylik, felragyog egy-egy újabb könyv.