Az egész országot játékra hívja a TV2 december 15-én vasárnap este. Az 1% Klub _ Mennyire okos Magyarország? című új vetélkedő az elmúlt évek egyik legsikeresebb nemzetközi szuperformátuma, ahol azoknak van a legnagyobb esélyük, akiknek jól vág az eszük, hiszen ez a józan ész és a csavaros gondolkodás próbája. Ebben az egyedülálló műsorban egyszerre 100 versenyző küzd meg egymással egy óriási stúdióban, kérdésekre kell válaszolniuk egy érintőképernyős táblagép segítségével. Aki rosszul válaszol, azonnal kiesik. A kérdések nehézségének szintjét az határozza meg, hogy egy előre megkérdezett, az ország lakosságát reprezentatívan leképező panel tagjaiból hányan tudták a helyes választ. Minél kevesebben tudták megfejteni az előzetes kutatás során, annál nehezebbnek számít a kérdés a stúdiójátékban. A végső, 15. körben az a kérdés hangzik el, amelyet csupán a résztvevők 1%-a tudott helyesen megválaszolni. Aki erre helyes választ ad, az 20 millió forinttal távozhat. Több győztes esetén a nyeremény megoszlik közöttük. A műsor házigazdája Kasza Tibi, de Ördög Nóra és Till Attila is feltűnik a vetélkedőben.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Az iq top 1% valahol 132-135 körül kezdődik, fasza tibor 115 körül lehet, nem hülye, de semmi extra, nála a kitartó törtetés hozta a sikert a feltételezésem szerint.
Ördög Nóra valószínűleg jobb szellemi formában van, de nem mernék tippelni, mert a szép nőknek a férfiak hajlamosak magasabbra tippelni az intelligenciájukat. Till Attila pedig sanszos, hogy belefér a top 1%-ba.
Na ki lóg ki a sorból, és közben ki vezeti a műsort, aki nem odavaló?
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások