Vagabond

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar játékfilm, 99 perc, 2003

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Karesz állami gondozottként nőtt fel. A film elején utcagyerekek csapatához tartozik, akik a piros lámpánál megálló kocsik ablakát tisztítják meg borravaló reményében. Emellett sok mindenben benne vannak még, ami rosszaságot a nagyváros kínál, verekszenek, betörnek, isznak, kábítóznak. Karesz Zsófit követve, véletlenül kerül be a táncházba, és megragadja annak eredeti hangulata. Összebarátkozik Grácival, aki feketén dolgozó vendégmunkásként él Budapesten, és maga is idegenül mozog a nagyvárosban. Csak a táncházban van otthon, ahol a szülőfalujának zenéjét játszhatja. Karesz miközben megpróbálja Zsófi figyelmét felhívni magára, ismerkedik a táncokkal, sőt dobolással is kísérletezik.
Karesz tehát ismerkedik Zsófival, a társasággal, a táncokkal és a különböző ütőhangszerekkel, amiket a magyar, a délszláv és a cigány muzsikában használnak. Eközben régi barátai is előkerülnek, és belerángatják egy betörésbe. Később berúgnak és Kareszt részegen elüti egy kocsi. Kórházba kerül, ahol Zsófi meglátogatja. Amikor Karesz felgyógyul, a táncházi társaság már tagjává fogadja, velük is lakik. A dobolásba is egyre jobban belejön, és már úgy tűnik, hogy sikerül elszakadnia alvilági barátaitól, amikor azok lebuknak, és Kareszt is letartóztatják.
A film végén a börtönben látjuk Kareszt, aki már furulyán játszik, rabtársai kísérik. Valószínűleg zenész lesz belőle...
Bemutató dátuma: 2003. október 16. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
mettor51@gmail.com jan. 30. 09:27:06 Előzmény diácska94
Torrent...
adam1999 2019 márc. 31. - 07:12:06 Előzmény diácska94
Szia most láttam egy torrent oldalon.
diácska94 2013 aug. 02. - 12:27:42
Kedves Felhasználók!:) Szeretném kérdezni hogy valaki tud e errõl a filmrõl valamilyen elérhetõséget?mondjuk online filmnézés,letöltés,vagy esetleg online vásárlás!?Nagyon régóta keresem már,de eddig nem jutottam semmire!Elõre is köszönöm.