Öt középiskolás egy elhagyott hegyi kuckóban töltik a vakációt. Egy napon láthatatlan ellenség tör rájuk: egyikük megfertőződik egy húsevő vírussal. Amilyen rohamosan terjed a kór a barátok között, ugyanolyan rohamosan fogy az idő. A vírus és az egymás ellen folytatott gyilkos küzdelem során felszínre kerül igazi személyiségük, leplezetlenné válnak igazi érzéseik.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Nálam pont fordítva, de ízlések és pofonok! Áldás! Most nézem a Motel 2.-t ismét, tegnap az 1, részt, már vagy jó pár éve láttam mindkét részt, Eli Roth agyszüleménye mindhárom, 2003, 2005, 2007, állítólag felfedezette és jó színésze is a Becstelen brigantyknak, ő a baseball ütös zsidó bosszúálló a csapatban, a legvérengzőbb nácivadász! Hát az nem semmi, amikor előjön a barlangból, itt is vagy kétszer felbukkan a mesélős történetben ő a vigyorgó kopasz és a kábítós-fura bajszos vendégük, most fe4deztem fel, amikor utánanéztem, hogy ő az író-producer és rendezője is mindhárom filmnek, akár a Green Inferno-nak és a Kopp, kopp-nak, olyan megszállottja a horror műfajnak, mint a mestere! Áldás!
Ezt hívját thrillernek magyarul rémregény, ijesztgetős, undorító, gusztustalan, de az még nem horror, bár mostanában szinte mindent beletesznek ebbe a kategóriába, amiben van egy kis vér, pedig van még erős krimi, akciófilm, egy csomó más kategória! Áldás!
Víztározó, vagyis ide gyűjtik ebbe a tóba a túl sok esővizet, hogy kisebbek legyenek az áradások vagy száraz időkben meg jól jön! Vagyis nem stream, hanem állóvíz! Áldás!
Ez sajnos nagyon rossz volt. Az összes szereplő idegesítő és minden bizonnyal gyengeelméjű. A viselkedésük természetellenes, minden tettük teljesen logikátlan, ellent mond a józan észnek. Mintha két céljuk lenne mindössze: minél előbb meghalni és lehetőleg minél több embertársukat magukkal vinni. Mondjuk ez sikerült is. A végén a négeres poén miatt 2 pont és nem 1.
Az író rendezõ Eli Roth nyilvánvaló szándéka volt, hogy csináljon egy értelmetlen elvont baromságot, ami össze is jött neki. Errõl a filmrõl ennyit lehet mondani.
gyenge
SPOILER
ott a kutya ami többször zaklatja õket életveszélyes rájuk nézve, de nem õk nem a kutyára lõnek hanem a levegõbe... késõbb meg is szívják miatta bár akkor már mindegy volt de akkor is...
a tûz körüli mesélésnek mi értelme volt? semmi felesleges idõhúzás h egy csávó h ölte meg a többit... semmi köze nincs a filmhez
a srácnak a víztározónál feltétlen meg kellett fordítania a hullát nem volt elég meggyõzõ h ki az... nem neki még bele kell esnie a vízbe és elkapni a vírust
meg a szõke kis srác aki kezeket harapdál meg karatézik na az valami eszméletlen nagy baromság meg hülyeség volt...
nem volt vicces
visszatérve a kutyára aki félig megette már a gazdáját miért nem kapta el a vírust és pusztult el? inkább ment háborúzniXD
meg a rendõr istenem...
Számomra ez egy értéktelen szemét. Buta alaptörténet, primitív cselekményvezetés és nagyon gyenge színészi munka jellemzi. A forgatókönyvíró egy visszamaradt, retardált hülye felnõtt vagy egy 8 éves kis gyerek. A szereplõk értelmetlen, logikátlan és a valóságtól teljesen elrugaszkodott döntéseket hoznak, cselekednek. Ezt a filmet senkinek sem ajánlom, az ember csak az idõnek nevezett egyik erõforrását fecsérelné el. 10 pontból szigorúan 1 pont, fúj. A leggagyibb Film+-os filmekkel vetekszik.
így van felfedeztem benne igencsak ironikus jeleneteket már már paródia volt, de ez nem horror, hanem thriller sztem... de azért a buta amerikai fiatalokat és a vidékieknél se volt meg az összehang, sõt még agyat sem osztottak egyiknek se:D:D:D
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások