A Klinika - Húsz év múlva

Bakancslistához adom
Das Schwarzwaldklinik - Die nächste Generation
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német filmdráma, 103 perc, 2005

Értékelés:

40 szavazatból
Szerinted?

Húsz év múlva újra találkozhatunk a Klinika kedvelt szereplőivel...
Klaus és Christa Brinkmann immár felnőtt fiuk, Benjamin esküvőjére siet. A fiatalok lázasan készülődnek a nagy napra, amit a leendő ara volt szerelme azonban nem néz túl jó szemmel. Eközben pedig sorra érkeznek a vendégek, hogy a ceremóniát egybekössék egy vidám találkozóval a régi kollégákkal. Egyedül csak Hildegard főnővér nem akar megjelenni, mert nincstelenné vált, amit szégyell a régiek előtt. Ám Michaelis asszonynak sikerül meggyőzni, majd be is fogadja őt a házába. Udo úgy dönt, eljön féltestvére esküvőjére, még akkor is, ha évekkel ezelőtt haraggal váltak el egymástól. Benjamin ugyanis csalódott a bátyjában, amikor az feladta sebészi hívatását, hogy az igen jól fizető plasztikai sebészettel foglalkozzon. A békülés azonban még várat magára, mert a meghitt perceket egy váratlan esemény szakítja meg: a Brinkmann háztól nem messze hatalmas baleset történik. Természetesen az ünneplő sereg minden tagja azonnal odasiet.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Dr. Benjamin Brinkmann
Sophie Schwarz
Prof. Dr. Klaus Brinkmann
Dr. Christa Brinkmann
Dr. Udo Brinkmann
Elke Brinkmann
Hildegard Vogt
Dr. Alexander Vollmers

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
Lámai Dala 2023 ápr. 07. - 11:47:06 7/10
Nem jön ki a matek ebben a részben, már ami Benji Brinkmannt illeti.
Szval a kis Benji 1986-ban született és 2005-ben már főorvos a Schwarzwald klinikán 19 évesen.
Amúgy meg Brinkmann doki saját fia játsza 40 évesen a szerepet.
WTF
Kuttyánszki 2021 szept. 04. - 14:02:21


Nahát, :-o !!..Elke és a felnőtt Benjamin a valóságban a professzor gyerekei! :D ( Barbara Wussow, Alexander Wussow )
Ezt most tudtam meg, olvasgatva a stáblistát, wikipédiát.. holott sokat néztem a régi Klinikát elejétől végig,meg még a sok ismétlést is! :D
Szegény Hildegard ennél a filmnél ( 2005) már valószínűleg beteg,..2006-ban meg is halt :( ( mellrák)

Vannak, akik nem változtak drasztikusan, pl. Kriszta, és Hildegard is jól néz ki...És vannak, akik nagyon sokat,..mint pl. Udo,..Elke...
A környezet csupa nosztalgia,..Úgy a városi helyszínek,mint a csodás Fekete erdei táj.
Nagyon jó újra együtt látni a csapatot! :)
hoyabella 2018 okt. 21. - 14:33:43
Csak azt nem értem, miért kell szombaton és vasárnap is ugyanazt a filmet adni? Ennyire kifogytak a leadható filmekből?
kfruzsina 2008 máj. 23. - 16:55:37
Anno még tudtak jó filmeket csinálni,nem volt ilyen fejlett a gyártási technika mint most,de a cselekményük mondanivalójuk százszor jobb volt,mint a maiaknak!
Nem tudom ti hogy vagytok vele?De pl én a maiak közül a House-t kifejezetten utálom!
kfruzsina 2008 máj. 23. - 16:41:54
Megnéztem, jó volt a film, bár igazából az igazi régi sorozatot kedveltem, sokkal jobb volt mint a mostani kórházsorozatok (nem akarok megbántani ezzel egyetlen House, Vészhelyzet vagy Grace Klinika rajongót sem) de szerintem jobbak voltak a karakterek,meg több hangsúly helyezõdött a szereplõk magánéletére.
Azzal én is egyetértek,hogy jó lenne,ha leadnák a teljes sorozatot!
10/10
panda9 2008 máj. 12. - 16:58:11 10/10 Előzmény jamakasi
de jó, hogy most van két film is az egykori nagy kedvencembõl ami még most is a kedvencek listáján van, ez egy nagyon jó sorozat volt és bár tudnának még ilyen jó sorozatokat készíteni :))
jamakasi 2006 dec. 29. - 11:48:47 Előzmény triest
Helo Mindenkinek ! Valóban jó lenne , ezek a filmek nagyon sok embert a tv elé ültettek ! Manapság annyi olyan mûsor megy a tv-ben, amik helyén ezeket látnánk szívesebben. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Én spec. a tv 2-t rendesen utálom a sok ilyen-olyan lánykák buta sorozataival, a sok akció filmek miatt is, de még sorolhatnám. egy átlag hétköznapon csupán a Híradó ami még nézhetõ az adón és ennyi. Ilyenkor , ünnepek alatt 3 nap alatt képesek annyi jobb filmet lenyomni egyszerre amit ugye képtelenség végignézni mert akkor reggeltõl estig a fotelt nyomhatnánk miatta, hogy le ne maradjunk valamelyikrõl. aztán egész évben talán hétvégén vannak hasonló jó mûsorok...
10/10
triest 2006 dec. 27. - 13:18:54 10/10
Ismét vetíthetnék az egész sorozatot, és talán beleférhetne a mûsoridõbe például a Charlie - Majom a családban, A hegyi doktor, a Kórház a pálmák alatt, a Kastélyszálló, az Erdészház Falkenauban, a Paradicsom Szálló, A Guldenburgok öröksége, címû filmek is. Biztos vagyok benne, hogy ezek a filmek, és fel nem sorolt európai társaik, nem rontanák a csatorna nézettségét, hanem javítanák.