Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
8/10
Xxy92
2017 aug. 26. - 00:17:21
8/10
Nem teljesen sikerült megértenem, hogy alapvetõen mely üzenet közvetítését tûzte ki célul a rendezõnõ. Szerintem a túlzott különlegességre való hajazásba több ponton belebukik ez a film (pl. a haldokló nagymama/anyuka színházasdija kifejezetten idegesítõ volt, mikor már ötödszörre mutatták)
De a záró jelenet és a József Attila vers párosítása nagyon ütõs!
A társadalom kegyetlen, az emberek kegyetlenek, a gyerekek felnõttes hatalomvágyból ölnek és már itt is vagyunk a Gyerekgyilkosságoknál.
Voltunk és leszünk kallódó gyermekek és felnõttek, pedig csak egy kis szeretetre vágytunk jobb életre, talán a mindennapi parizerre és a farhátra. Színes tinták helyett egy jobb életrõl álmodunk, de a napok csak fekete fehérben telnek és énekelhetjük rezignáltan "páá, kis aranyom, ppá, most lehagyom,pá". Ahová már egy új életet sem igazán érdemes világra hozni. Mert azt hittük, hogy a szocializmus majd megoldja a problémákat a gyerekek jobbal lesznek a felnõttek tisztelik egymást az élet szép és boldog lesz. Aztán meg csak itt állunk felkoppintva, a gyermeki komiszság megtapasztalásával.
Mert áldozatok vagyunk Balogh Zsoltok és Tattler Ibik egyaránt a film pedig mint a görög sorstragédiákban komótosan rója képeit a lassan de biztosan a végkifejlet felé és nem jön a katarzis az enyhet vagy feloldást adó, csak a vonatok zakatolnak egykedvûen a közegek teszik a dolgukat a nyomozók nyomoznak és közben életek sikkadnak el és mindig lesznek Tattler Ibik akik akkor boldogak ha másnak fájdalmat okozhatnak. A bûnért bûnhõdni kell mondja a társadalom, és ki bünteti a társadalmat amely magára hagyja szülötteit?
Kis magyar hót-reál õrülten keringõ jobb napokat látott színésznõvel, hót prolikkal, gyermek bosszúval a végsõ elhagyatottsággal és a végletekig kizsigerelt befejezéssel, annyi fájdalommal, hogy létezik a végtelen mély krédó, csak nézünk mint a moziba, életünk mozijában, ahol máig semmi sem változott.
Közben tanakodunk jó ember -e a nyomozó aki emberi jóság álcáját magára véve megold egy bûnügyet elkap egy gyermekgyilkos gyermeket.
Kinek jobb Bizsunak aki a "csodálatos magyar kórházban" hal meg vagy Zsolt akit kivet a társadalom magából?
Szabó Ildikó valami olyat vetett filmvászonra - kegyetlen neorealizmussal - amirõl szemérmesen hallgatni szoktunk és helyette valóságsókba menekülünk, celebek adják elõ jól megkomponált mûéletüket, hit és politikai szónokok hintenek ránk bûbájt és már hisszük fontosak vagyunk, nemzeti besúgó vonalakat hívunk fel hogy kiéljük ösztöneinket, pedig ez csak egy banális bérházi történet, ja hogy benne vagyunk mi is ez kérem csak merõ véletlen.
Csodás színészekkel , elementáris erejû gyermekszereplõkkel és kicsit benne vagyok én is.
Talán kevésbé stilizáltan (lassítások, túl funkcionális zenehasználat) még drámaibb hatást tudott volna elérni.
Nekem elsõsorban a helyszínek tetszettek, és a rendõr-kisfiú közt kibontakozó egzisztencionalista, ellentmondásos szeretetkapcsolat, ami nagyvonalakban lett csak felvázolva, éppen ezáltal tartotta meg elemeltségét, titokzatosságát.
Érdekes volt a meg-megcsillanó gyermekien nyers, néha már morbid-abszurd humor a filmben.
Megdöbbentõ, szép magyar film. A cím sugallata helytálló: csak erõs idegzetûeknek, akik érzékenyek az igazi magyar reality-re. 16 évesen láttam elõször, teljesen a hatása alá kerültem, akkor az m1 adta, most már évek óta nem volt adásban, a filmmúzeumon sem.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások