A bűnbak - Gróf Esterházy János vértanúsága

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 38 perc, 2007

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Gróf Esterházy János szlovákiai magyar politikus 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. 1932-ben az Országos Keresztényszocialista Párt elnöke lett, s elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Horthy kassai bevonulásakor felszólította a magyar vezetést: adják meg a szlovák kisebbségnek a jogokat, amelyeket ő Prágától a magyaroknak kért, s szót emelt a magyar csendőrök brutalitása ellen is. A Magyar Párt elnökeként Szlovákiában maradt és védte 70 ezer magyar érdekeit. Fábry Zoltán a fasizmus egyetlen szlovákiai ellenfelének nevezte; a zsidók deportálását előíró törvényt 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg. Szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen, a szövetségesekhez a svájci követségen át juttatta el memorandumát. A nyilas hatalomátvétel után Budapesten bebörtönözték, 1944 végén szabadult s bujkált a Gestapo elől. 1945 tavaszán az új csehszlovák hatóságoktól a magyarság védelmét kérte, s tiltakozott a kassai kormányprogram magyarellenes pontjai ellen. Amikor a memorandumot átadta Gustav Husak belügyi megbízottnak, elfogták és a Szovjetunióba vitték, ahol tíz év munkatáborra ítélték. 1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében halálra ítélte. A súlyos tüdőbeteg Esterházyt 1949-ben küldték haza Szibériából, ítéletét "kegyelemből" életfogytiglanra változtatták. A mirovi börtönben halt meg 1957. március 8-án. A holttestet elhamvasztották, s még a maradványokat sem adták ki a családnak. Hamvait ma is keresik, nevét negyven évig le sem írhatták.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
fredi60 2011 márc. 13. - 09:30:13
Mivel az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, nyogodtan - és joggal - nevezhetjük akár csehszlovák, akár szlovák politikusnak. Mert azon országok politikai életében vett részt.
1/10
Krt 2011 márc. 12. - 22:12:48 1/10
Nem láttam a mûsort, de 2011-ben ilyet nem lehet leírni, mert meghatározza az egész "ügyet".

"Gróf Esterházy János szlovákiai magyar politikus 1901. március 14-én született Nyitraújlakon." slotákiai ??????

1901 = Magyarország, Felvidék, és még most is Magyarország, csak jelenleg tót megszállás alatt áll!
géGyula 2011 márc. 12. - 11:09:12
Hát, ez nekem túlzottan patetikus volt.
Én a szikár tényeken jobban be tudok indulni, számomra ez komolytalanul hat, nagyon kilóg a politikai lóláb, mindig az ugrik be, nem voltam ott.
Hogy nem szavazta meg a zsidótörvényeket, egyedüliként ez hatalmas dolog, ez megérdemelt volna egy kis komoly utánajárást, hogy milyen ember volt. Ez ui. akkor és ott egyáltalán nem volt magától értetõdõ.
Gyönge eresztés ez a film a legújabban divatozó propaganda anyagok között.
feketevipera 2009 máj. 15. - 20:06:42
Esterházy sorsa szomorú tanúbizonyság az egykori szlovák soviniszták gonoszságára és gyávaságára. (Nem mintha manapság nem ugyanezt bizonyítanák, csak nem ilyen durván.) Engesztelhetetlen magyargyûlöletük egyszer remélhetõleg visszaszáll rájuk.