Színház

Szerelmi bájital

vígjáték, 2 felvonás, magyar, 2000.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1832 áprilisában a milánói Teatro della Canobbiana igazgatója nagy bajba került, mert egyik zeneszerzője, aki új opera írására szerződött, nem készült el a darabbal. Már csak igen rövid ideje maradt a tervezett bemutató napjáig, ezért felkérte Donizettit, hogy annak pótlására dolgozzon át egy régebbi dalművet, hogy az megfeleljen a XIX. századi olasz közönség ízlésének. Donizetti kereken visszautasította a megbízást, és azzal érvelt, hogy ennyi idő, azaz két hét alatt inkább megkomponál egy vadonatúj operát, ahelyett, hogy más munkáját próbálná foldozgatni. A színház igazgatója szaván fogta a zeneszerzőt és a szövegíró Felice Romanival késedelem nélkül munkához is látott. Igéretéhez híven, két hét alatt meg is komponálta az operát. Ez a tény is azt bizonyítja, amit a zeneszerző méltatói állítanak, nevezetesen, hogy Donizettinek szinte szüksége volt a sürgető határidőkre, mert csak ezek kényszerítésére tudott igazán dolgozni.
Szerelmi bájital arról győzheti meg azokat, akik figyelmesen hallgatják a szerző operáit, hogy Donizetti nem olyan eredeti, senkivel össze nem téveszthető hangú komponista, mint Rossini vagy Bellini. Ám ugyanakkor sokoldalúbb volt amazoknál, mert egyesítette magában erényeiket: Rossini nem tudott kitalálni olyan szép lírai dallamokat, mint ő, Bellini pedig meg sem közelítette humorérzék tekintetében. Most, majdnem százhatvan évvel az ősbemutató után sem téveszti hatását hallgatóira, és ma is friss élményt nyújt. Kertész Iván

A(z) Művelődés Háza és Könyvtára előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások