Az átlagnál csinosabb prostik és megfelelően bunkó stricik robbannak le egy kellően lepusztult isten háta mögötti benzinkútnál Gigor Attila új filmjében, hogy rendesen csesztethessék egymást.
A 2008-as, hatalmas kritikai sikert arató A nyomozó után a rendező forgatókönyvíró: Gigor Attila például dolgozott a HBO terápia sorozatán, vállalt színházi munkákat és egyebeket, de mindenki csak „A nyomozó rendezőjeként” emlegette azóta is. Nagyjából úgy képzelem, az elmúlt években akárhová is ment, mindig akadt valaki, ki megkérdezte, mikor lesz már új filmje a mozikban, és a Kútra valóban sokat kellett várni – a kérdés persze az, hogy ezentúl úgy hívják-e Gigort, mint „a Kút rendezője”. Arra tippelek, hogy az ő esetében továbbra is A nyomozó marad a viszonyítási pont.
A Kút mintha A nyomozó szöges ellentéteként készült volna. Míg Gigor előző munkája tipikusan pesti mű volt, szinte végig zárt terekben és többnyire félsötétben játszódott, főhőse pedig egy középkorú pasas volt, itt vidéken, az isten háta mögött járunk. végig ragyog a nap és a főszereplők zöme fiatal – de az erőszak most is meghatározó elem a képletben. Az osztrák határ közelében járunk egy lepusztult benzinkútnál, ami egyben a Svájc felé tartó prostituáltakat szállító kisbusz rendszeres megállója. Csakhogy a kisbusz most lerobban, a lányok és az értük felelő két strici a kútnál ragad, ahová időközben megérkezik a kutas rég nem látott fia, aki furcsa kalandba keveredik a nagy melegben unatkozó egyik prostival, aki kicsit más, mint a többi.
Van itt egy szerelmi szál a hazatért „tékozló fiú” (Jankovics Péter) és a magát jobbnak képzelő kurva (Kurta Niké) között, de Gigor alapvetően mégiscsak krimit készített, és jól is tette, mert az jobban kézre áll neki. Lassan, jól adagolva bontakozik ki minden, hogy a film utolsó taktusai nagy akciófilmes fináléval záruljon – amit a rendező szemtelen módon mégsem úgy zár le, hogy azt Hollywoodban szokás. Ehhez egy sor olyan nagyszerű színész asszisztál, mint a film elején megjelenő Udvaros Dorottya – őt tovább is néztük volna -, Kovács Zsolt vagy László Zsolt. A filmet azonban mégis a viszonylag ismeretlenek viszik el, mint Kurta Niké, a nagyszájú cigánylányt hozó Trokán Nóra, a civilben rendező-koreográfus Horváth Csaba, mint az egyik strici, és végül, de nem utolsó sorban Tzafetás Roland, aki a kút nyomorék mindenesét alakítja, és isten bizony meglepődtem, amikor a film premierjén a vidáman saját lábán vonult ki a színpadra, annyira hitelesen hozta a figurát.
A főszereplő Jankovics Péter azonban nem átütő erejű. Jól játszik és lehet vele azonosulni, de figurája újra csak egy értelmiségi, aki egy más közegben találja magát, ami a magyar filmek szinte kötelező eleme – gondoljunk csak a Kontroll főhősére és tucatnyi más, mégis hasonló karakterre. A Kút többször is meginog a művész- és a zsánerfilm közötti vékony határon – pedig műfaji darabként nagyon is jól működik, de ha túl artikulált akar lenni vagy metaforákat süt el, akkor kevésbé. Furcsa például, hogy páran milyen ide nem illően irodalmiasan beszélnek, pedig azok hitelesek, akik a „bőrükben maradnak”. Trokán Nóra szórakoztató közönségességét jól láthatóan díjazta a közönség, Horváth Csaba pedig elemi erővel hozta a brutális, de hihetetlenül korlátolt bűnözőt. És persze Gigor tud rendezni, jó tempót diktál, jókor léptet be szereplőket és (az esetek döntő többségében) remek párbeszédeket ad hősei szájába, így az isten háta mögött a döglesztő hőségben unatkozó kurvákról szóló film cseppet sem unalmas.
Értékelés: 6/10
Annyi azért még a végére bennem maradt, hogy ahhoz képest, hogy Gigor milyen jól bánik a filmhez összeválogatott számokkal, maga a filmzene bántóan közhelyes, túlságosan buzgón próbálja aláfesteni vagy előkészíteni az egyes jeleneteket.
