Ez még kimaradt a véleményembõl, amit ide átmásolok, mert errõl a filmrõl is ugyanazt gondolom:

...mindig azt írod le, hogy valaki miért lehet áldozat. Persze bármiért, a semmiért is lehet, nem kell, hogy oka legyen; bár természetesen elõfordul, hogy oka van. (Pl. Ábel áldozatát elfogadta Isten, Káinét nem, ezért Káin agyonütötte Ábelt). Én viszont azt írtam le, hogy mit tesz/tehet egy ember, MIUTÁN áldozattá vált (mármint, ha még életben van, persze). Az a saját lelkiállapotától függ, hogy miként dolgozza fel, ami történt vele.
Nem arra gondolok, hogy a mazochizmus a megoldás, ha valaki minden bántalmazást szó nélkül tûr el. Mondjuk vegyünk például egy bántalmazó férjet. Az nem jó megoldás, ha a feleség minden nap hagyja magát agyonveretni, de az sem jó, ha fog egy konyhakést és belevágja a férjébe. A jó megoldást úgy hívják, hogy asszertivitás. http://www.lelkititkaink.hu/asszertivitas.html Egy sérelemre tehát többféle módon lehet reagálni: agresszívan, passzívan, manipulatív vagy asszertív módon.

Mindenki mások áldozata. És aztán másokat is áldozattá tesz. Pontosan úgy mûködik ez, mint egy fertõzõ betegség. Hogy ne kapjam el, ahhoz leginkább egészséges immunrendszer kell, aztán nem árt kerülni azt, aki megbetegíthet (bár ez ugyanúgy nem kivitelezhetõ, mint az influenzánál). Harmadszor pedig, ha tudom, hogy beteg vagyok, gyógyszerre van szükségem. De ehhez betegségtudat kell, azaz tudnom kell, hogy amit mûvelek, helytelen. Ha valaki meg van gyõzõdve arról, hogy igaza van és jogosan agresszív, az nem kér a gyógyszerbõl, és továbbfertõz másokat.

Tehát az ok a sérelem, a megbántottság, ami keserûségbe és önpusztításba csap. Vagyis pusztításba. Sajnos ez így mûködik. Nehéz felismerni és megérteni azt, hogy ha elvesznek tõlem valami fontosat, attól én még ép és teljes maradhatok. Szerintem erre elég keserves eljutni, de tulajdonképpen minden lelki fejlõdés célja ez az állapot. És ha valaki ide eljut, akkor legalább az biztos, hogy önmagát nem fosztja ki tovább, tehát legalább önmagának nem árt.

Nem elõször van a depresszió, hanem elõször van a sérelem. A depresszió és egyéb mentális probléma ennek a következménye. Minden erõszaknak lehet mentális következménye, bárminek, a hatása azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek magunkat függetleníteni tõle. Minden bántalmazás oka egy elõzetes sérelem. Tulajdonképpen nem az számít, hogy a sérelem reálisan mekkora, hanem az, hogy azt miképpen dolgozzuk fel. Lehet egy egészen kis sértésbõl is nagy cirkuszt csinálni, és lehet egy súlyos bántalmat is úgy elviselni, hogy abból másnak ne származzon kára. Csak nehéz, nem jön magától, nem racionális. De az egész jogrendszer arra épül, hogy az emberek önbíráskodását megfékezze; azaz az emberek lemondjanak a számukra jogosnak tetszõ bosszúról, és azt átadják a hatóságok kezébe. Ha valaki önbíráskodásra adja a fejét, azzal bûnözõvé válik.

Alapvetõen mindenki külsõ sértés áldozata, lehet az baleset vagy támadás. Az önpusztítás már egy sebzett állapot, ugyanúgy, mint a pusztítás más személyre való hárítása. Ez egyik embertõl a másikig adódik át. Van, akinek van lehetõsége olyan lelki védelmet szerezni, hogy sikeresebben áll ellen a sérelmeknek, és egészségesen reagál, tehát képes magát épnek érezni bántalmazás után is; és van, akinek nincs erre lehetõsége, mert mondjuk eleve bántalmazó környezetben nõ fel. Minél hosszabb ideig van valaki ennek kitéve, annál jobban sérül.
Ennek ellenére mindenkinek az a feladata, hogy megpróbáljon ebbõl a sérelmekkel és fájdalmakkal teli állapotból úgy kievickélni, hogy ne bántson másokat, és lehetõleg önmagát sem. Lehet, hogy ez olyan cél, amit valaki sosem ér el, mert hamarabb belepusztul. Ennek ellenére lehet törekedni rá. Amikor az ártalom mellett döntök (akár másnak ártok, akár magamnak), akkor tulajdonképpen azzal azonosulok, aki engem bántott, hiszen az õ viselkedését utánzom.
A bántalmakat csak magunkban lehet legyõzni azzal, hogy nem folytatjuk.
Ehhez pedig az is kell, hogy ne hallgassunk azokra a szövegekre, amik azt hangoztatják, hogy mennyire kell sajnálni magunkat, mert milyen iszonyatosan elbántak velünk. Az önsajnálat egy groteszken jólesõ állapot, jól ismerem én is - ez a keserûség, harag, depresszió melegágya. Minél jobban sajnálom magam, annál inkább haragszom a világra.

Például a Hamlet is arról a vívódásról szól, hogy valaki engedelmeskedjen-e a bosszúállásra való felszólításnak, vagy ne törõdjön vele.

Ami pedig a Bibliát illeti, még a Jelenések könyve is azt írja, hogy a mártírok tele vannak bosszúvággyal:

És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?
Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az õ szolgatársaiknak, mind az õ atyjokfiainak száma, a kiknek meg kell öletniök, a mint õk is megölettek.
(Jel. 6:9-11)

A bosszúállás joga Istené:
Zsidókhoz írt levél 10: 26-31
...látjátok, hogy ama nap közelget.
Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bûnökért való áldozat, Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tûznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülõket.
A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;
Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?
Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az õ népét.
Rettenetes dolog az élõ Istennek kezébe esni.

Ennek mi az oka? Hát nézzük: egyrészt ugye, Isten a Teremtõ, akkor minden rongálás, bántalmazás, pusztítás az Õ munkáját rontja el, neki okoz bántalmat, ilyen módon tehát tényleg Õ a legnagyobb sértett, mert minden sértés Õt sérti. Ha minden az övé, mert Õ csinálta, akkor neki van joga ahhoz, hogy elégtételt vegyen.
Másrészt, nekünk nem természetes, hogy épnek és teljesnek érezzük magunkat, hiszen ez szinte õrültség, ellentmond a józan észnek. A természetes az a gondolkodás, hogyha elvesznek tõlünk valamit, akkor azt vissza kell szerezni, vagy legalább visszaadni a sértést. Isten az, aki teljes, fura, hogy akkor nem bántunk mást, ha olyan teljességet érzünk magunkban, mint amilyen neki van.
Ugyanakkor pedig, nyilván fordítva is ilyen furcsa és õrült gondolat, hogy Isten áldozat meg bosszúálló, mintha csak ember volna, ezt is nehéz elképzelni. Fura ez a helycsere, pedig mégis így mûködik.

No nem baj, akkor ide írom le, errõl a filmrõl is ez a véleményem.

Az áldozat - MINDENFÉLE ÁLDOZAT - szerepköre pusztító és agreszív hozzáállás. Olyan, mint a sérült testben az elszabadult szabad gyök. Az áldozat - bármiféle áldozat - ugyanis agresszor. Mindenféle áldozat szerepe a bosszúálló szerepe. Vagy saját magát pusztítja, vagy a bántalmazót, vagy - és ez a leggyakoribb - BÁRKI MÁST.
A pszichiátria feladata az, hogy a betegeket kirángassák az áldozat szerepébõl. Ez pszichésen beteg állapot, amit fel KELL adni. Bárki, aki az áldozat szerepével azonosul, vagy másokat azonosít áldozatként, az a saját agressziójának keres ürügyet.

Fontos, hogy ezt MINDNYÁJAN ismerjük, mindnyájan átéltük, mindnyájunknak vannak sérelmei; és amíg magunkat áldozatnak érezzük, addig agresszívak vagyunk.

A vallások LÉNYEGE az áldozat; ez olyan jelentõs, hogy a kereszténységben SENKINEK NINCS MEGENGEDVE az áldozati szerep, ez kizárólag Istennek van fenntartva, kizárólag Õ képes elviselni ennek a súlyát. Õ az áldozat, és övé a bosszúállás is!

Mindenki kizárólag annyit lát a világból, amennyit képes feldolgozni belõle. Ezt hívjuk szemléletnek: a látókör és a belsõ állapot által meghatározott feldolgozási kapacitást.

Pl. ezekben az emberek úgy döntöttek, nem áldozatok, és nem süppedtek bele a pusztító önsajnálatba:
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=39262
http://www.youtube.com/watch?v=amW5g2j30Wg&feature=related
http://www.indavideo.hu/video/Tony_Melendez_gitarozik
http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/feltestu-asszony-lifenetwork-zApb1CkJVBlnKWRO#b
http://www.youtube.com/watch?v=Q4f_UNMNONA
http://www.nol.hu/archivum/archiv-384276
http://www.youtube.com/watch?v=LnLVRQCjh8c

Számtalan hasonló példa van, sajnos. Azok, akik ilyen tragikus helyzetekbe kerülnek, mindig dönthetnek úgy, hogy õk a sors, a fátum áldozatai. Elhagyják és kiszolgáltatják magukat, semmi sem jó, semmi sem tetszik, minden rossz, mindenki ellenség, így nem lehet élni, ez egy értelmetlen élet, a legjobb lenne meghalni stb.
De dönthetnek úgy is, hogy megpróbálnak belõle kihozni valamit - ezt kapták, ezzel kell gazdálkodni.
Sokan döntenek így, és sokan döntenek úgy. Nem a helyzet objektív tragikuma számít, nem a nehézség objektív foka, hanem az, hogy miképp állunk ahhoz, ami történt velünk.

Mindnyájan átéljük életünk folyamán, hogy sérelmek érnek minket, megbántanak, megsértenek, esetleg nagyon súlyosan vagy akár végzetesen is rosszat tesznek nekünk. Ez egy mindenkinek ismerõs élmény. És a reakció is ismerõs erre: fájdalom, gyöngeség, az, hogy áldozatnak érezzük magunkat. És amíg így érezzük, addig bennünk "rezeg" az a pusztítás, amivel minket pusztítottak. Erre a "rezgésszámra" állunk rá, és valahogy igyekszünk továbbadni. Az egyik legjellemzõbb, hogy saját magunkat fogjuk bántalmazni, így vagy úgy. Vagy bárki mást, akit tudunk. Az már igen fejlett szint, amikor kizárólag azon akarunk elégtételt venni, aki bántalmazott, és pont csak annyit, nem többet (ld. talio-elv - ehhez már törvény kellett, tehát már ez sem jön magától).
Amíg meg nem szabadulunk abból a sértettségbõl, hogy áldozatok lettünk, pusztítani fogunk. Minden áldozat pusztít, ez pszichés alaptörvény. Ezért a pszichológia minden erõfeszítése arra irányul, hogy a pácienseket kirángassa abból a lelkiállapotból, hogy õk valaki más áldozatának érzik magukat, mert aki áldozat, az egyben agresszor, aki áldozat, az lelkileg fertõzött.
Van egy másik erõfeszítés, jórészt a politika részérõl, ami éppen az áldozati létet sulykolja, azt akarja, hogy az emberek áldozatnak érezzék magukat, mert csak így lehet az agressziójukat hatékonyan felkelteni.

A jó megoldást úgy hívják, hogy asszertivitás. http://www.lelkititkaink.hu/asszertivitas.html Egy sérelemre tehát többféle módon lehet reagálni: agresszívan, passzívan, manipulatív vagy asszertív módon

Az oka annak, hogy miért lesz valaki áldozat, nem annyira fontos, mint az, hogy mit kezd ezzel a helyzettel.
Mert van, amikor van oka annak, hogy áldozat lesz belõle, és van, amikor teljesen véletlenül történik meg vele.
Mindegy, miért lesz áldozat, a lényeg, hogy ezt miképpen képes feldolgozni, ezen miképpen tud túljutni.
Nem érdemes azt kérdezgetni, hogy "Istenem, mit vétettem, hogy így sújtasz le rám?"
Jézus is azt mondta, hogy "Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bûnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sõt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek. Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte õket, gondoljátok-é, hogy bûnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sõt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek." (Lukács 13:1-5)
A Gyûrûk Urában Szürke Gandalf fogalmazza meg ugyanezt a bölcsességet: MIND EZT KÉRDI, AKI ILYEN IDÕKET ÉL ÁT. DE NEM AZ A FONTOS, HOGY MIÉRT TÖRTÉNT MEG VELED, HANEM HOGY MIT KEZDESZ VELE.

A kívülrõl érkezõ sérelem okozhatja azt, hogy valaki önmaga ellen fordul (vagy mások ellen). Hogy ez ne következzen be, vagy ha már bekövetkezett, akkor kigyógyuljon belõle, ahhoz a "belsõ immunrendszert" kell megerõsíteni.
Akkor is okozhat bajt, de könnyebben legyõzi.
Írok három példát, hogyan lehet legyõzni az áldozati létet.
Az emberi sors c. regény fõszereplõje, mire hazaér a frontról, csak egy bombatölcsért talál a háza helyén. Magához vesz egy árva kisfiút, és megtalálja a lelki békéjét.
Angelina Jolie példáját már említettem. Õ is azzal gyógyult meg, hogy örökbe fogadott gyermekeket, és azzal, hogy másokról gondoskodott, begyógyult a saját sérültsége.
Az Ötödik pecsét c. film órása is azzal kerüli el, hogy áldozattá váljon, hogy titokban gyerekeket rejteget, róluk gondoskodik.
Ebben nem a gyermek a lényeg, hanem az adakozás, segítés gesztusa. "A mással jóltevõ ember megkövéredik; és a ki mást felüdít, maga is üdül." (Péld 11,25) A "megkövéredik" ma már igen elavult kifejezés, inkább "megerõsödik"-nek kéne írni.
Összességében talán az gyógyít meg, ha akkor adunk, amikor a leginkább érezzük a hiányt; és pont azt, amibõl a leginkább másokra szorulnánk. Tehát épp azt adjuk, amiben áldozatok lettünk, amit elvettek tõlünk. A fenti példákban szereplõk vagy a családjukat vagy a gyerekkorukat veszítették el. Pont az fájt nekik a leginkább, amiben aztán adakozókká váltak; és attól gyógyultak meg, hogy ahelyett, hogy a saját hiányérzetüket siratták volna, másoknak adtak.

Egyéb információ: http://www.papiruszportal.hu/site/?lang=1&f=8&p=29&n=8742