Legújabb képregényed, a B.E.S.T.I.A. egy alternatív, mágikus Budapesten játszódik, és egy különös képességekkel rendelkező kislány a főszereplője. Pont mint egy évek óta megvalósítatlan tervedben, a Táltoslányban. Mennyire hasonlít egymásra a két világ?

Hasonlóak, de mégis nagyon más a kettő. A Táltoslány a '20-as évek Budapestjén játszódott volna, ahol zeppelinek repkednek, a Gellért-hegyen tényleg felépült a Hungária kolosszus, és Lovecraft csápos szörnyei harcolnak a magyar mitológiai lényekkel. A B.E.S.T.I.A. ezzel szemben napjainkban játszódik, és olyan, mint egy kifordított Szellemirtók, amiben a Pesten élő szörnyeket háborgató embereket intézi el egy csupa különcből álló csapat. A cím is rájuk utal: Budapesti Emberirtó Szakszolgálat Titkos Irodája az Alagsorban. A csoport tagjai mind félreismert mitológiai lények, emberevő óriások, rovott múltú tűzmanók meg hasonlók. Olyan ez a különítmény, mintha szuperbűnözőkből állítottak volna össze egy új Suicide Squadot, csak most nem Batman ellenfeleiből, hanem Ipolyi Arnold Magyar Mythológia című könyvének lényeiből.

Ezt a képregényt is fapáccal meg beszáradt vízfestékkel színezted, mint a régieket?

Nem, mert olyan vékony lapra rajzoltam, hogy végül muszáj volt digitálisan kiszínezni. Tíz éve biztosan nem csináltam volna ilyet, akkoriban volt egy olyan furcsa félelmem, hogy a géppel rajzolás elemészt. Azóta persze már tudatosan változtattam a stílusomon. Próbálok fejlődni, és mindig máshogy megcsinálni a legújabb munkát. Van már digitális rajztáblám is, csak még nem mertem használni.

Mikor döntöttél úgy, hogy képregényrajzolás helyett fejest ugrasz inkább az ifjúsági irodalom világába, és író leszel?

Véletlenül kezdtem írni. Neveztem az Aranyvackor gyerekirodalmi pályázatra, ami gyakorlatilag egy tehetségkutató, egy megadott téma kapcsán író-rajzoló párosok munkáit várják. Akkor a város volt a téma. Hiába kerestem, nem találtam magam mellé írót, ezért blöffből írtam három fejezetnyi szöveget, csak hogy rajzolhassak hozzá. Végül a szöveg kapott két különdíjat és a Magvető is érdeklődött iránta. Ezután jött, hogy félreértettem a szerződést: a kiadó azt hitte, képeskönyv lesz, én meg azt, hogy regényt kell írnom. Amikor meglátták az első körben küldött, 60 oldalnyi kéziratot, azt mondták, hogy jó, legyen akkor regény. Ez lett a Dobozváros. A többi meg jött magától. Bár az Óraverzum is csak blöffként indult: második regényként beböffentettem egy régi ötletemet, ami igazából csak egy mondat volt, aztán meg csak néztem magam elé, amikor úgy alakult, hogy ezt is meg kell írnom. De írónak majd csak az ötödik regény után fogom nevezni magam, most jön ki a negyedik.

A képregényeidhez hasonlóan a könyveiddel is mindig más műfajokba teszel kirándulást. A Dobozváros klasszikus urban fantasy volt, az Óraverzum felnőtteknek szóló, Verne-regénybe oltott horror. Ehhez képest A majdnem halálos halálsugár egy könnyed hangulatú, illusztrált gyerekkönyv, pont mint Neil Gaimantól a Szerencsére a tej!

Egyértelműen tudatos volt a műfajváltás az Óraverzum után. Lesz majd valamikor Óraverzum 2 is, de most az Emma és Tesla-sorozat töltik ki minden időmet. Angliában hihetetlenül népszerű ez a könyvtípus, én pedig annyira rákattantam, hogy azonnal csinálni akartam valami hasonlót Teslával, a bogaras tudóssal és Emmával, a tolvajlánnyal a főszerepben. Most már ott tartok, hogy annyi mindent találtam ki, ami csak három kötetben fog elférni. Ha venni fogják, újabb három követi majd. Itt pont azt élvezem, hogy minden őrültség belefér, mert menet közben alakul a cselekmény, ami éppen eszembe jut, beleírom.

Mi a véleményed a hazai ifjúsági irodalom helyzetéről? Mi változott itt a Dobozváros megjelenése óta?

Elég sok minden. Amikor belecsöppentem a gyerekirodalomba, eléggé kilógtam, mondjuk szerintem most is. De akkoriban a legtöbb könyv ugyanúgy nézett ki, hasonló rajzokkal, biztonságos témákkal. Mostanra a kiadók kezdenek kilépni a komfortzónából, bátrabbak, kísérletezőbbek, mind a szöveg, mind az illusztrációk terén.

És mi a helyzet a magyar képregényiparral? Itt van változás a Lencsilány megjelenése óta?

Két éve még azt mondtam volna, hogy a magyar képregény mindig is egy zárvány marad, néhány lelkes emberkével, akik a kis asztaluk mögött, a sötétben gubbasztva árulják néhány tucat embernek a fekete-fehér kis füzetkéiket. Mára azonban ez is változott, itt is elkezdődött egy folyamat. Felbukkantak emberek, akik lesöpörték a kishitűséget, a depressziót és mertek nagyot álmodni. Az újságosokhoz is eljutottak magyar képregények, kötetek is megjelentek. Nyilván ez egy sokkal lassabb folyamat lesz, mint ami a gyerekirodalomban zajlik épp (de amúgy a felnőttirodalom is már sokkal nyitottabb, szépen kezdik beemelni a zsánereket), de az a lényeg, hogy valami változik. Puhítani kell az embereket, hogy olvassanak képregényt.

Egy időben a magyar Tim Burtonként emlegettek, de Neil Gaiman és az illusztrátor Scottie Young is bevallottan befolyásolták a stílusod. Képregények terén melyik történet vagy alkotó hatott rád? Kiknek a hatására lettél te is képregényrajzoló?

Gyerekkoromban nagyon szerettem a muszklimézet evő medve, Berci kalandjait. De tetszett a Rock Powerben megjelenő Dredd bíró lazasága is, ahogy ellövi egy ember lábát, és ráüvölt, hogy „Most futkározz, pupák!” Jóval később olvastam Alan Moore-tól a Rendkívüli úriemberek szövetségét, és az ott újraértelmezett irodalmi alakokat látva eszembe jutott, hogy nekem is ilyet kellene írnom és rajzolnom. Most meg a régi amerikai képregények a kedvenceim. A „golden age” a totális infantilizmus kora volt. Minden számot úgy adtak el, hogy ez az adott hős eddigi legnagyobb kalandja, amiben összecsap a leghalálosabb ellenségével! De közben meg egy nagy marhaság volt az egész, mert csak annyi történt, hogy Abrakadabra, a varázsló marionett bábuvá változtatja Flash-t. Ez a könnyedség nemcsak vicces, inspiráló is.

Milyen képregényeid jelentek meg a Lencsilány óta? Hol olvashatóak ezek?

Sajnos csak rövidek, olyan 10-12 oldalasok. A legtöbb a Műút című irodalmi és kulturális folyóiratban, ami már az indulása óta rendszeresen közöl képregényeket. Ezek egy része elolvasható a neten is, többek között a Lencsilány és a Kisgömböc, amit már a kötet után rajzoltam. De benne lesz majd a második részben, ha egyszer eljutok odáig, hogy nekiláthassak. Igény lenne rá.