Ace Ventura 7 fő bűne

Az állati nyomozó sajátos humorát ma már nemigazán tolerálnánk..

Gyakori téma mostanában, hogy a kilencvenes évek vígjátékainak többségét ma már nem lehetne leforgatni, vagy ha mégis, akkor bitang nagy felháborodás lenne belőle. Mi is foglalkoztunk már ezzel, de az olyan filmek, mint a Csupasz pisztoly-trilógia, vagy a Ford Fairlane kalandjai kifejezetten ártalmatlanok Jim Carrey duológiájához képest.

Az Ace Ventura - Állati nyomozó és folytatása, a Hív a természet számtalan szempontból menthetetlen. Az Ace Ventura-filmekkel két báger nagy baj van: egyfelől

gyakran cseppet sem vicces, pusztán infantilis; másfelől a sértő, inkorrekt, bárgyú és tahó humornak egyfajta penetráns petri csészéje.

Igazi állatorvosi ló, így most, hogy február 4-én lett 29 éves az első rész, lássuk az állati nyomozó hét fő bűnét! 

 

1. Állattartás

Annak ellenére, hogy ezek a filmek elvileg arról szólnak, hogy Ace Ventura mekkora nagy állatbarát, az első filmben két dolog is ellentmond ennek. Az egyik ikonikus (vagy legalábbis annak szánt) jelenetben Ace épp hazaérkezik a kis bérleményében, ahol különféle házi- és vadon élő állatok rohanják meg, és telepednek köréje és rá. Ezek közt több egzotikus jószágot is látunk, márpedig ezek tartása sok helyütt bűncselekmények számít, mivel gyakran nem megfelelően gondozzák őket.

Felvetődik a kérdés, hogy ennyi állat, összezsúfolva egy ilyen kis bérleményben vajon hogy érzi magát? Nem súrolja-e ez az állatkínzás fogalmát?

A második részben se jobb a helyzet: Ventura állandó társa egy kapucinus majom, amelyről kifejezetten hangsúlyozzák, hogy szüksége van a fajtársaival való szocializációra, az ember nem a megfelelő társaság számára, ezért nem szabad házi kedvencként tartani. Mindezt tetézi az első rész bűnügye: Venturát azzal bízzák meg, hogy szerezze vissza a Miami Delfinek kabalaállatát, Hópihét. Csakhogy Hópihe egy palackorrú delfin, akit fogságban tartanak, és különféle mutatványokra idomítják. Arról egy szó sem esik, hogy a delfin az egyik legintelligensebb állat, sőt, egyes vélekedések szerint az ember után a második helyen áll. Értelmes és érző lény, nem egy cirkuszi attrakció, mi több, a fogságban tartott delfineknél kimutatták a szomorúság különböző fázisait. Ennek ellenére a magát állatbarátnak hirdető detektív simán visszaküldi a megtalált delfint a fogságba, pedig akár szabadon is engedhetné.


2. Erőszak

Az Ace Ventura-filmektől ha nem is várjuk el, hogy a humanitás hirdetőoszlopai legyenek, de az elég feltűnő, hogy a legnagyobb természetességgel  és elég gyakran történik fizikai erőszak. Az első rész nyitójelenetében a kiskutya elrablója rátámad Ace-ra, aki kifejezetten állatias módon reagál: megharapja az ádáz férfit. Már ebből is látszik, hogy Ventura nem riad vissza az extrém fizikai bántalmazástól, de a csúcspont a film vége. Mikor kiderül, hogy ki is valójában Lois Einhorn hadnagy (Sean Young), Ventura

minden gátlás nélkül tépi le a ruháit, megszégyenítve ezzel a többi rendőr előtt,

de mindezt csak azután, hogy kifejezetten brutális módon elveri. Arról nem is beszélve, hogy szintén az első részben, mikor Ventura egy koncerten jár, épp a Cannibal Corpse nevű death metal banda játssza a Hammer Smashed Face (kb. Kalapács szétzúzta arc) című dalát. 


3. Magánélet megsértése

Ace Venturát úgy mutatják be, mint aki semmitől se riad vissza, a nyomozás érdekében. Ezt valószínűleg szimpatikus tulajdonságnak szánták az alkotók, de több esetben is túlzásba estek. Az első részben, amikor az egykori futballjátékos, Ray Finkle szüleinél jár, semmilyen módon nem veszi figyelembe a háza lakóinak jogait. Minden előzetes bejelentés nélkül, tulajdonképpen magánemberként jelenik meg, és bizalmas kérdéseket kezd feltenni. Ezt fokozza az a jelenetsor, amikor Ventura, mentális betegnek tettetve magát beszökik egy elmegyógyintézetbe, ahol az egykori páciens, Finkle személyes holmijai közt kutat. Ez bárhonnan is nézzük, eléggé kimeríti az adatvédelmi bűncselekmény fogalmát.


4. Gerontofóbia

Az, hogy Ventura nem tisztelt semmiféle tekintélyt, szintén a figura része, de ezzel gyakran egyfajta lenézés is társul. Kifejezetten tiszteletlenül bánik az idősekkel, elég az első rész főbérlője gondolni, aki tényleg nem egy szimpatikus figura, viszont joggal kéri számon a detektíven az elmaradt lakbért. Ventura viszont elég lekezelő vele szemben. Hasonló megvetéssel áll Finkle idős szüleihez is, a második részben pedig a fogadáson leüt egy gazdag öregurat, és a nyakába kapja, mint egy szőrmét. Ez utóbbi amúgy az erőszakhoz is mehetett volna.


5. Szexizmus

Ventura nem csak az idősekkel, de a nőkkel szemben is lenéző és tiszteletlen. Az első részben, mikor először találkozik Melissa Robinsonnal (Courteney Cox), aki felvázolja neki a delfinrablást, szotyolázni kezd a videó megtekintése közben, és a héjat a nő asztalára szórja. Amellett, hogy ez elég bunkó dolog, azt is megmutatja, hogy

Ace nem tiszteli a hatalmi pozícióban lévő nőt,

miközben a férfiakkal szemben nem viselkedik hasonlóképpen. Számtalanszor tesz szexuális célzatú megjegyzést a nőkre, például Einhornra, amikor nem tudja, hogy férfi. Ez a vonal a második részben is jelen van: a törzs hercegnőjét látva azzal viccelődik, hogy csak azért nem fekszik le vele, mert cölibátust fogadott.


6. Transzfóbia

Valószínűleg ez Ace Ventura legismertebb vétke, nálunk is rákerült az  “Amikor nem vicces, csak kínos a poén” listára. Arról van, ahogy Ventura és a többi karakter reagál arra, amikor kiderül, hogy “Finkle az Einhorn”. Ace, aki csókolózott Einhornnal, tulajdonképpen

az undor minden fázisán átmegy: okádik, eltüzeli a ruháti, és zokogva görnyed a zuhany alá.

Ráadásul mindez közvetlenül azután történik, hogy Ventura elborzadva kimondja: “Einhorn férfi”. Azt gondolnánk, ennél már nincs lejjebb, de sikerül még egyet rúgni a transz emberekbe: a film fináléjában, mikor Ace mindenki előtt leplezi Einhornt, az összes rendőr öklendezni kezd.


7. Faji sztereotípiák

Ez már inkább a második részre, a Hív a természetre jellemző, ugyanis ott sikerül úgy bemutatni a fiktív afrikai törzseket, ahogy azt a legegyoldalúbb ábrázolások is megirigyelnék.

Alulöltözött, lándzsás bálványimádókként ábrázolják az afrikai bennszülötteket, akinek a hagyományait nevetségesnek tartja a nyugati ember.

Ace nem csak egy oltárt szentségtelenít meg, de a törzsfőnök lányát is. Igaz, ezt azzal próbálják ellenpontozni, hogy az egyik törzs “Sápadt Ördögként” emlegeti Venturát, ám ezáltal csak még kínosabb lesz ez az egész. 

(via Looper)