5 hiba, amit máig nem értenek a legnagyobb Így jártam anyátokkal rajongók sem

Tracy temetését sokan hiányolták.

Az Így jártam anyátokkal a 2000-es évek egyik legnépszerűbb vígjátéksorozata volt, amely kilenc évadon keresztül követte Ted Mosby és barátai életét, szerelmeit és kalandjait. Bár a széria máig sokak kedvence, újranézve akadnak benne olyan jelenetek és poénok, amelyek ma már egészen másképp hatnak. Ami egykor viccesnek számított, az ma néha inkább kellemetlennek vagy idejétmúltnak tűnik.

A transznemű emberekkel kapcsolatos poénok ma már sok kritikát kapnak

Az Így jártam anyátokkal több olyan poént is tartalmaz, amely ma már sokak szerint rosszul öregedett, különösen a transznemű emberek ábrázolása miatt. Néhány epizódban sértő kifejezések hangzanak el, emellett visszatérő poén, hogy egy női szereplőről később derül ki: korábban férfiként élt. A sorozat ezt meglepetésként és humorforrásként használja.

Ezek a jelenetek ma már kifejezetten érzéketlennek hatnak, mert azt sugallják, hogy a transzneműség önmagában nevetséges vagy megdöbbentő. Különösen sok kritikát kapott az a visszatérő ábrázolás, amely a transz nőket kellemetlen vagy visszataszító helyzetekkel kapcsolja össze, ezzel pedig olyan sztereotípiákat erősít, amelyeket ma már egyre többen tartanak károsnak.

Barney pornógyűjteményéről is fontos beszélni

Barney Stinson egyik visszatérő poénja, hogy hatalmas DVD-s pornófilm-gyűjteménye van, amelyre kifejezetten büszke. A sorozat több epizódban is viccet csinál ebből, sőt a filmeket külön megvilágított polcokon tárolja, mintha értékes gyűjteményről lenne szó.

Ez ma már inkább megmosolyogtató, mint vicces. Az internet és a streaming korszakában a fizikai adathordozón tárolt felnőttfilmek szinte teljesen eltűntek, így Barney gyűjteménye egyértelműen egy letűnt korszakot idéz. A sorozatban ráadásul több más, a kor technológiájához kötődő poén is feltűnik – például videokazetták, DVD-k és kamerával rögzített házi felvételek –, amelyek szintén idejétmúltnak hatnak.

A kövérítő jelmezek használata ma már sokak szerint sértő

Az Így jártam anyátokkal több epizódban is kövérítő jelmezekkel ábrázolja a szereplőket, ami ma már sokak szerint rosszul öregedett humorforrás. A legismertebb példa, amikor Barney a Robin mellett töltött idő alatt egyre elhanyagoltabbnak tűnik, és ezt túlzó kövérítő jelmezzel, valamint műtokával érzékeltetik. A karaktert ráadásul lustának, igénytelennek és kevésbé vonzónak mutatják be, mintha a súlygyarapodás mindezzel együtt járna.

De még ennél is problémásabb Robin homárallergiás jelenete, amelyben a túlzó smink és protézisek szinte felismerhetetlenné teszik a karaktert. A jelenet a nagyobb testalkatot a visszataszító külsővel kapcsolja össze, ezért ma már sok néző ízléstelennek és bántónak tartja ezeket a poénokat, és nem nevetnek rajtuk.

Robin túl messze lakott a többiektől

A sorozat egyik kevésbé feltűnő, de sokat emlegetett hibája Robin lakhelyéhez kapcsolódik. A sorozat szerint Brooklyn Park Slope negyedében él, mégis szinte minden este gond nélkül átjár a barátai kedvenc törzshelyére Manhattan Upper West Side részére.

Ha azonban jobban belegondolunk, ez a valóságban aligha működne ilyen egyszerűen. A két városrész között tömegközlekedéssel is akár egyórás út lehet, ezért a New Yorkban élő nézők már a széria idején is nehezen hihetőnek tartották, hogy Robin ennyire gyakran megteszi ezt az utat csak azért, hogy egy bárban találkozzon a barátaival, méghozzá minden egyes nap.

Mi történt Tracy temetésével?

Az Így jártam anyátokkal befejezése máig megosztja a rajongókat, különösen Tracy McConnell halála és Ted, valamint Robin újra egymásra találása miatt. Kevesen tudják azonban, hogy az eredeti fináléból kivágtak egy fontos jelenetet. Alyson Hannigan elárulta, hogy a készítők nagyjából 18 percet vágtak ki az utolsó epizódból, köztük Tracy temetésének megható pillanatait is. Ebben Ted barátai mellette állnak a gyász idején.

A színésznő szerint ez segített volna a nézőknek jobban megérteni, hogy Ted valóban feldolgozta felesége elvesztését, így a Robinhoz való visszatérése is hitelesebbnek és kevésbé elsietettnek tűnt volna. Emiatt sok rajongó máig úgy gondolja, hogy a kivágott jelenet jót tett volna a sorozat lezárásának.

Forrás: Slash Film