Már meg sem lepődünk: a Simpson család ismét megjósolt valamit

A valódi eseményekkel ezúttal is kísérteties a hasonlóság.

Már-már bevett dolog, hogy fene tudja, hogyan, de A Simpson család rendre megjósol valódi eseményeket. A teljesség igénye nélkül álljon itt egy rövid lista:

  • A 2. évad 4. részében Bart egy atomerőmű melletti folyóból kifogott egy háromszemű halat – egy jó évtizeddel később egy víztározóban találtak egy hasonló állatot, de ami még érdekesebb, hogy a tároló vize egy atomerőműből származott.
  • A 2. évad 9. részében tüntetők vonultak fel, hogy mielőtt a helyi múzeumban kiállítanák, takarják el Michelangalo Dávid-szobrának nemi szervét. 2016 júliusában Szentpétervár belvárosában felállították a szobor mását, és többen tüntettek azért, hogy húzzanak rá ruhát.
  • A 2. évad 18. epizódjában Ringo Starr egy olyan rajongói levélre válaszol, amit évtizedekkel korábban írtak neki. 2013 szeptemberében egy essexi Beatles-rajongó levelet kapott Paul McCartney-tól – arra a levelére és a mellékelt felvételére  válaszolt, amit ötven évvel korábban küldött el a zenésznek. A régi küldemény egy színház címére érkezett meg, ahol a Beatles játszott volna, és sok-sok évvel később egy történész találta meg egy autó csomagtartójában.
  • A 6. évad 19. részében Lisa Londonba látogat, és a város látképén láthatunk egy felhőkarcolót is. 14 évvel később, 2009-ben kezdték el építeni a The Shard (szilánk) elnevezésű toronyházat, ami feltűnően hasonlít a Simpson család Londonának épületére, ráadásul nagyjából ugyanott van.
  • A 8. évad első részében Homer feltaláló lesz, és egy tábla előtt látható, amire egy bonyolult egyenletet írtak. Simon Singh, A Simpson-család és matematikai titkaik című könyv szerzője szerint ez az egyenlet megjósolta a Higgs-bozon tömegének értékét. Erre először 1964-ben Peter Higgs és öt másik fizikus tett kísérletet, de csak 2013-ban sikerült a problémát megoldani.

A 10. évad 5. részében, amit 1998-ban vetítettek, láthatunk egy táblát, amin az szerepel, hogy a 20th Century Fox a Disney egyik részlege. 2017-ben a Disney 52,4 milliárd dollárért felvásárolta a Foxot.

És megjósolta Donald Trump elnökségét is.

Ugyanebben a részben, a 2030-ban játszódó Bart to the Future című epizódban Lisa az Egyesült Államok elnöke, és neki kell kihoznia a gödörből a Trump által tönkretett országot. Sokan Kamala Harris, az USA első női alelnökének előképét látják benne, ami csak azért nem tűnik belemagyarázásnak, mert Lisa szinte ugyanolyan ruhát visel, amilyet Harris a január 20-i beiktatási ceremónián.

 

Egy másik, friss eseményt előrevetítő epizód a 12. évad The Computer Wore Menace Shoes című része: ebben Homer belelovallja magát egy összeesküvés-elméletbe, miszerint influenza elleni injekciókkal akarnak elmekontroll szérumot juttatni az emberekbe. Az epizód végén pedig Homer kap egy tölcsér fagylaltot, amibe belerejtették az injekciós tűt – és így véletlenül csak beoltatja magát.

Oltásellenes hülyeségekkel tele az internet, a vakcinával együtt beadott elmekontrolláló chipekkel és egyéb marhaságokkal szokták indokolni a fura emberek, miért nem szabad beoltatnunk magunkat a covid ellen. És a Simpson-epizód kapcsán csak hab a tortán, hogy Oroszországban egyes oltóközpontokban ingyen fagylalttal csábítják az embereket, hogy oltassák be magukat!

(Forrás: Business Insider, Independent)