Kovács András Péter új önálló estjének előadása. „Miért érzi azt az agyam negyven felett, amit a gyomrom Karácsony után? Miért én hazudok a kutyám helyett, aki egy presszókávé hatására bulizni ment? Miből veszi észre a feleségem, mikor beszél hozzám, hogy igazából nem figyelek, csak csendben vagyok? Mi tart vissza attól, hogy rendszeresen összeszereletlen IKEA-bútorra igyam magam, ami fölött ketten állnak tanácstalanul?” Ezeket kérdezi Kovács András Péter, mikor elbeszélget saját agyával, hogy kiderüljön: a valóság közel sem az, amit ez a koponyába zárt kocsonyás anyag annak vél.
A Laniakea Színház előadása. Ezt a házat kisöpörjük, a port letörölgetjük, az elefántot megfürdetjük, a kacsát megfésülgetjük, a fiókot kihúzzuk, az autót beindítjuk, a motort pöfögtetjük, az ablakokat kitárjuk, a sátrat felállítjuk, kibújunk, bebújunk, felmászunk, lemászunk, repülünk, úszunk, duzzogunk és nevetünk!Aki itt van, velünk tarthat!
Locspocs története 30 évvel ezelőtt indult a Kolibri Színházban és azóta is műsoron vannak a folytatásai. A 30 éves jubileum igazi meglepetése lesz, hogy a közkedvelt mesehős, aki korábban úszni tanult és megtalálta elveszett szüleit, a mostani zenés előadásban szerelmes lesz egy sárkánylányba, ésházasodni készül. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. Vajon sikerül-e boldognak lenniük? Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló zenés játékot Kozák Katalin fordításának felhasználásával Horváth Péter írta színpadra, dalszövegei régi szerzőtársa, Novák János fülbemászó muzsikájával szólalnak meg.
Próza, színházi nevelési előadás Az előadás az Árt-Járóban látható. Három középiskolás diák. Három barát. Három teljesen különböző családi háttér. Ami közös, az a homályos jövőkép… Az előadásban három gimnazista utolsó középiskolai tanévét láthatjuk. Ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé tudják, hogy mit is akarnak kezdeni az életükkel. Természetesen elérkezik a pillanat, amikor kénytelenek döntést hozni. Ezen a ponton kezdődik a nézőkkel a közös játék. A szereplők dilemmáit együtt dolgozzuk fel, így a résztvevő diákoknak lehetőséget teremtünk arra, hogy a szereplők sorsán keresztül, önmagukról, jövőképükről, saját félelmeikről beszélhessenek, gondolkodjanak. Szcenikus: FILEP ANDREA
Császármorzsa király lányát, a finom Csokis Minyont elrabolja a gonosz Vérpuding. A kiszabadítására jelentkező nyalánk vitézek mind megfutamodnak a feladat nehézségei elől. Ekkor jelentkezik a királynál Csücsök, a kis kiflivég. Kalandos útja során találkozik a Rémsütikkel, a Bundáskenyérrel, a Vattacukorral, a Diós kalácsokkal és a bátor Marcipánegérrel. A mulatságos helyzetekben és szerethető figurákban gazdag mese a gyerekek számára a mindennapi étkezés során otthon újra és újra eljátszható.Az ételek nevét, formáját, ízét is felidéző szereplők regényes történetét rímekbe öltöztette aszerző. 2018-ban könyvéért megkapta az Év Gyerekkönyve díjat a HUBBY - MagyarGyerekkönyv Fórum zsűrijétől.
Egy mindennapos bunyóhoz ketten kellenek, elkövető és áldozat, ezek ketten pedig leginkább egy cella mélyén ismerhetik ki egymást, hála a rendőrség szolgálatkész közreműködésének.
személyes hangvételű (út)keresés Egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit az életével. De hamar kiderül, hogy nem ilyen egyszerű az egész: az induláshoz pénz kell, ráadásul nem is kevés. Akár mindenáron. „Elmegyek valami tengerpartra rákhalásznak, milliomos leszek, aztán csak nyírom a füvet, mint a Forest Gump, elhiszed?”
Anthony Minghella 2006-os Pillangókisasszony-rendezése immár negyedik alkalommal szerepel a Met HD Live-közvetítések műsorán. Ezt a számot egyként indokolja a mű népszerűsége, a produkció időtálló varázsa, valamint az esetről esetre megújuló szereposztás, amely ezúttal éppenséggel a káprázatos litván szoprán, Asmik Grigorian Met-beli debütálását ígéri a főszerepben. Oldalán a New Yorkot ugyancsak ebben az évadban meghódító Jonathan Tetelman Pinkertonját találjuk. Az angol beteg és A tehetséges Mr. Ripley rendezője (és forgatókönyvírója) három helyen is színpadra állította a 2000-es évek elején a Pillangókisasszonyt, először Londonban, azután Vilniusban, végül New Yorkban. Minghella vonzalma igazán gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen rendezése, amelyben Cso-cso-szán és Pinkerton kisfiát egy, a szemünk láttára mozgatott bunraku-bábu „személyesíti” meg, mindmáig operaszínpadi csúcsteljesítménynek tekinthető. Részben épp azért, mivel a rendező egyetlen ötletével sem kívánta elvonni a figyelmet az opera szereplőiről, legfőképpen az opera címalakjáról. Az operairodalomnak ezt az emblematikus női főszerepét ezúttal a szólam egyik méltó jelenkori birtokosa, Asmik Grigorian alakítja, New York és a Met HD Live-közvetítések közönsége előtt bemutatkozva. A New Yorkban ugyancsak az évad során, alig pár héttel korábban egy másik Puccini-opera tenorszerepében debütáló Jonathan Tetelman már ránézésre is megnyerő Pinkertonnak ígérkezik - és szerencsére pompás hangja is megerősítheti ezt a benyomásunkat. Az előadást a Metben szintén most bemutatkozó kínai-amerikai karmesternő, Lorin Maazel egykori felfedezettje, Xian Zhang vezényli. A közvetítés eredeti nyelven, magyar és angol nyelvű feliratokkal látható. Vezényel: Xian Zhang Alkotók:játékmester-koreográfus: Carolyn Choadíszlet: Michael Levinejelmez: Han Fengfény: Peter Mumfordbábok: Blind Summit Színházrendező: Anthony Minghella Szereplők:Cso-cso-szán: Asmik GrigorianSzuzuki: Elizabeth DeShongPinkerton: Jonathan TetelmanSharpless: Lucas Meachem Közreműködik: a Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
- szakmai értékelés egy részben - A Magyar Szavalatért Egyesület Kárpát-medencei versmondó versenyt hirdet a Himnusz megszületésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Az Északnyugat-Magyarországi Regionális Forduló tétje óriási: a legjobb versenyzők egyenes ágon bejutnak a országos fordulóba, ahol – kellő jókedvvel – bőséges díjakért kelhetnek birokra. Reméljük, addigra alábbhagy a Járvány is, és a döntő már nem online kerül megrendezésre. A helyi mezőny kiemelkedő, tele isteni fiatal tehetségekkel, akik kívülről fújják a Himnuszt. A zsűrinek nehéz dolga lesz! “Egy igazi szatírát láthattunk, annak minden jellegzetességével: az irónia, a gúny, a túlzás, valamint a komikum különféle válfajainak felhasználásával világít rá egy társadalmi visszásságra, jelen esetben a magyar színház- és előadóművészet, tágabb értelemben a magyar kultúra működésének problémáira. Mindezt egy Kárpát-medencei szavalóverseny online megrendezett regionális fordulóján keresztül. A három zsűritag és a szervező régről ismerik egymást, s a köztük lévő/feszülő viszonyok igen sokrétűek mind szakmailag, mind magánéletileg, ez persze rányomja bélyegét a közös munkára éppúgy, mint a hivatalos kultúrpolitika vagy a valós és látszólagos alá-fölérendeltségi viszonyok.”
és egyszer csak elkezdjük érezni hogy meg tudnánk halni érteütni magunkat kékremár mindene tetszik a bűnei a szaga a zsír a testén a pont a seggénalig várjuk hogy lássukhogy tátsuk amink van soroljamhogy beszéljen hozzánk hogy hazudjon nekünk tetszeni szeretnénk neki már csak ezért szépnek lenniféregként kelnimert éjjel álmainkban belénk mar reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkoncsak egy hajszál a torkunkon és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet továbbamikor már meghaltál értepersze ő nem kérteIstenem de csodálatosakkor de csak akkoramikor már szerelemakkor kezd folyni a vér is a bokádraezt megszoptad
A Karaván Színház előadása. A guppi egy szürke díszhal, egy igénytelen állat, ami bármilyen környezethez képes alkalmazkodni. Akárcsak Tamara, eme abszurditásig mulatságos komédia főhősnője, aki hosszú évek házassága után egy nap egy idegen férfit visz haza. Hirtelen kialakul egy szerelmi háromszög, ám Szigarjev darabjában semmi sem az, aminek elsőre látszik. Adott egy férj (Ljonya) és egy feleség (Tamara). Látszólag olyanok, mint bárki más. Hétköznapi életük van hétköznapi problémákkal. Kapcsolatuk nem szimmetrikus, minden a férj irányítása alatt van, különösen igaz ez Tamarára. A férj manipulálja a feleséget. Tamara erőteljesen kötődik ahhoz, amit megszokott. Izolált, bántalmazott élete van. Ő ahelyett, hogy ellenállna, vagy lázadna, elfogadja a helyzetét, sőt idealizálja Ljonyát, aki ezt kihasználja. Váratlanul belép az életükbe egy férfi (Pása). A nő sodródik, úgy viselkedik mint egy „guppi”. Ljonya mindkettőjüket manipulálja. A darab a szinte hermetikusan elzárt bántalmazó viszonyban létezésről, a fásultságról, a kényelemről, az érzelmi függésről szól. Szigarjev darabja egy abszurd humorba ágyazott tragikomédia rengeteg helyzetkomikummal. Görbe tükörben kapjuk vissza saját párkapcsolatunkat, hibáinkat, kísértéseinket, vereségeinket. A darab egy komoly társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, nevezetesen a nők alárendelt szerepére, melyet ők kényszerből, kétségbeesésből, beletörődésből vállalnak. Zenei közreműködők: Balogh Kálmán, Baranyi Zoltán, Kovács Antal Máté, Barity Zoran felvételről Jelmez: Kiss Julcsi Díszlet: Nyári Oszkár, Szalai József Világítástervező: Kalóz István Hang: Borovics Tamás Rendezőasszisztens: Ádám Dorottya Szereplők: Tamara - Nyári Szilvia Pása - Pál András Leonyid - Nyári Oszkár
avagy a színészmesterség módszerei kilenc képben. Hogy járt-e valóban 1937 telén Sztálinnál a Művész Színház megalapítója, az egyetemes színházművészet óriása, Konsztantyin Sztanyiszlavszkíj; erről nincs megbízható adat. De járhatott volna, mert minden egyéb, ami ennek a másfél órás Słobodzianek-darabnak történelmi háttere: igaz. Valóban üldözte Sztálin Mejerholdot, – az ekkor már világhírű rendezőt – színházát bezáratta, ő pedig az idős Sztanyiszlavszkíj védőszárnyai alatt még dolgozhatott egy darabig.És valóban, a darabban elhangzó mondatoknak megfelelően, Sztanyiszlavszkíj halála után Mejerholdot letartóztatták, majd kivégezték, feleségét rablótámadást imitálva legyilkolták.A darab fókuszában egyetlen helyzet, Sztálin és Sztanyiszlavszkíj képzelt beszélgetése áll: az idős mester helyzetgyakorlatok sorával oktatja a diktátort, hogyan tűnjön még hatékonyabb önkényúrnak, hogyan keltsen még nagyobb rettegést – s mindezért cserébe néhány művész számára kér kegyelmet, elsősorban Mejerhold számára.A darab: az óvatos és ravasz színházi vénember, meg a paranoiáját jól leplező, még ravaszabb önkényúr párviadala. A néző pedig megpróbálhat eligazodni: valóban ennyire ismeri a diktátor a kor színházi-irodalmi beltenyészetét, esztétikai és pozícióharcait? Mi mozgatja döntéseit a kultúrharcban, személyi politikáját?Słobodzianek lengyel drámaíró, A mi osztályunk című művét a Katona tette ismertté. Ebben a darabban is kortársi kérdésekkel vallatja a kultúrtörténeti múltat, amelyet egyébként részletekbe menően hiteles tényekkel tálal. Valóban létező személy volt a fő-kritikus, Kerzsavcev: élete jól példázza a máig eleven tipust, a véleményeit hatósági kívánalmakhoz igazító állami embert. És létezett a sötét előéletű Poszkrjobiscsev, a mindenható titkár is.Reményeim szerint a nyomasztó, borzalmas tényekből született mű eleven, szórakoztató és fanyar humorú előadás lesz a Kamrában. Ascher Tamás Videó: Koltay Dorottya Szonja
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették. Kigyulladnak a csillár fényei, és egyszerre régi pompájában ragyog fel az egykori párizsi Operaház. Felidéződik egy nagy szerelem története. Szereplői: Raoul, a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő. Kettőjük között azonban ott áll egy titokzatos harmadik személy, aki mindent elkövet boldogságuk ellen. A rejtélyes harmadik: az Operaház Fantomja, aki a színház alatti labirintusban él. Ez az ember nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy elnyerje Christine szerelmét. Ki ez a fantasztikus lény? Zseniális zenész, tudós, építész, feltaláló, szenvedélyes szerelmes vagy szörnyszülött zsaroló gyilkos? Erről szól ez az este, erről szól ez a - Andrew Lloyd Webber csodás zenéjével átszőtt - szenvedélyes és látványos musical.
Minden családban vannak furcsa figurák, kelekótya kuzinok, akikkel nem szívesen ülünk le a vasárnapi ebédhez. Minden családban vannak kényes témák, ki nem beszélt félreértések, évtizedek óta ápolgatott sérelmek és elhallgatások. Tasnádi István Kartonpapa című darabja egy ilyen hétköznapi családban játszódik. Károly ebédelni hívja testvérét, Évát. A két család feszengve ül asztalhoz. Szóba kerül az igény szerinti szoptatás, a szoboszlói közös nyaralások, a pszichiátria, és szép lassanminden darabjaira hullik: házasság, szülő-gyerek kapcsolatok. Ide vezet ez a nagy szabadság! Vajon hol késik Kartonpapa, hogy végre rendet tegyen?
"Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is.Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla Zene: Sickratman (Paizs Miklós), továbbá Bartók és Prokofjev művei alapján. Technikai munkatárs: Berecz Csaba
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.
Interaktív nőkereső játék. A darab a nők megfelelési kényszeréről szól, úgyhogy elő a mentális pajzsokkal! "'A magazinok, reklámok nyomják feléd a smink, haj, siker, szex tanácsokat. Olvasod. Menni kell a gyerekért, nincs otthon tojás, a lányod ruhája koszos, a barátnőd válik, a kutyátok beteg. Arra van időd, amire teremtesz. Jó vicc. Vagy nem az?'' Ágens Az előadásban elhangzó szövegek - kivéve a személyes vallomásokat - a nőknek szóló újságokból, online felületekről való. A rendkívül izgalmas, rengeteg előadást megért Kurtizánképző, Úr-kurzus és az Anyalét – a düh és megnyugvás pillanatai az anyaságban előadások után Ágens ismét az emberi kapcsolatok felé fordul. Az internetet elárasztó ’jó nővé válást’ támogató szépészeti és tanácsadói rendszerét és tesztjeit veszi górcső alá. A naponta elénk kerülő magazinok pasi fogó és szépségápolási tanácsai, tesztjei millió humorforrást tartogatnak a szemfüles olvasónak és egy színházi provokatőrnek, aki valóban alkalmazni akarja ezeket. Előkerül a nagy ’Ő’ megtalálásának az elszánt dühe, a miért hazudnak a férfiak kérdésköre, a pótcselekvések és helyettesítő önteremtő játékok sora. A Díva, dáma, perszóna ajándék a nőknek és áldás a férfiaknak! Majd rájössz, hogy miért. 14 éves kortól!
Pokorny Lia egyszemélyes estje. Ha sokáig hitte, hogy a gyerekkori mesék valóra válnak,ha ovisként dicsekedni szeretett volna, hogy önnek hozta a legmenőbb játékot a Jézuska,ha kamaszkorában álmodozott arról, hogy egyszer egy filmsztárral szerelmesen andalog a naplementében,ha epekedett azért, hogy megkaphassa élete cipőjét, ami senki másnak sincs,ha reménykedett, hogy varázsütésre minden hozzátartozója, pont olyan jófej lesz, amilyennek mindig is akarta,ha ábrándozott arról, hogy megtalálja az igazit, akivel örökkön örökké együtt élhet,vagy ha sokáig kereste az örök boldogság elixírjét, de még nem találta meg, akkor ez a mese Önnek szól! Ezen az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülhet az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugorhat egy különös kalandokkal teli utazásba, amelynek a végén a legfontosabb kérdésre megtalálhatja a választ.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása. A nézés költészete a vizualitással foglalkozik. Ez egy olyan előadásunk, amellyel lemondtunk az irodalmi történetiségről, csak a gesztusra és a képre építettünk. A színészi megnyilvánulás is többnyire elmarad, illetve a színészi kifejezésmód főleg abban nyilvánul meg, hogy tárgyakat mozgatnak a színpadon. A hallgatás költészete ily módon ennek a folytatása. Míg akkor a képi világgal, a látással foglalkoztunk, most a hallással tesszük ezt. Leginkább az emberi hang érdekel bennünket. Ez nem egy zenés előadás, az emberi hangok és zajok kompozícióját kutatjuk a színészekkel. Szereplők: Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Verebes Andrea.