Programkereső
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ HÍREK ✰ ✰ ✰ KLIPEK ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Átadták az Artisjus-díjakat: Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is díjat nyert
2024-ben is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró munkáját ismerték el.
Live Nation Koncert Hét
2024-ben már 10 éve, hogy a Live Nation először tartotta meg egy hetes akcióját, amelynek keretében a zenerajongók speciális áron juthatnak hozzá akár a legkurrensebb koncertek jegyeihez. Elsőként erre az USA-ban került sor, majd minden évben bővült a résztvevő országok köre. A magyar Live Nation 2019 óta kínálja a hazai rajongóknak egy héten keresztül az engedményeket a különböző koncertekre.
Fonogram-életműdíjat kapott a 50 éves Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
A Fonogram-díjakat - az életműdíjak kivételével - múlt szombaton adták át a budapesti Barabás Villában.
Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2024-es nyertesek
Huszonegyedik alkalommal, ezúttal a budapesti Barabás Villa patinás falai között adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat.
Újabb öt romapop-himnusz, mely szétkerázza a szürkeállományt
Melyik veretőgép/bulibáró/dzsanázókolosszus prezentálta a legszürreálisabb romapop-indulót? Dacolva a lehetetlennel, megpróbáltuk csokorba gyűjteni.
Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!
Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
Koncertek mostanában
Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 3. | Bartók, Haydn és Stravinsky
máj. 13. 19:00 - BMC - Koncertterem - BudapestFonó Session: ír session
máj. 13. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestAlpha du Centaure (FR) / Kiyazami / Highbay
máj. 13. 19:30 - RIFF Budapest - BudapestJAZZFEST BUDAPEST: Intergeese feat. Robert Wypasek
máj. 13. 20:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestTuesday Madness 2024 @ A38 ORRTERASZ
máj. 14. 17:00 - A38 Hajó - BudapestA Duo Klavi-Art estje
máj. 14. 18:00 - Ötpacsirta Szalon / FSzEK Zenei Gyűjteménye - BudapestFonó Session: Gyimesi örömzene és nótázás
máj. 14. 18:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestMuzsikusok kávéháza: Bangó János és zenekara
máj. 14. 19:00 - Magyar Zene Háza - BudapestLOTURA (ES) | MINDGATE
máj. 14. 19:00 - RIFF Budapest - Budapest„ArTRIUM 2024” – a Bartók Rádió tavaszi kortárszenei hangversenysorozata (V/2. rész)
máj. 14. 19:35 - Magyar Rádió 6-os stúdiója - BudapestBudapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván
máj. 14. 19:45 - Müpa - BudapestMAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
máj. 14. 20:00 - BMC - Opus Jazz Club - BudapestLukács Márton Trió
máj. 14. 20:00 - IF Cafe - BudapestVibe Changers x Andy Hefler (Kéknyúl) x Busa Pista (Irie Maffia) x Sárkány Fanni (2023-as évad győztese)
máj. 14. 20:00 - Magyar Zene Háza - BudapestAz InfoRádió bemutatja: Kiss Attila Band
máj. 14. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE Open Jam: Arató Illés Trio
máj. 14. 22:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE bemutatókoncertek
máj. 15. 13:00 - Budapest Jazz Club - BudapestANCST [de] × VLKN × IGOR (dupla lemezbemutató)
máj. 15. 19:00 - Dopamin - BudapestPuskás Levente (szaxofon), Váradi Judit (zongora)
máj. 15. 19:00 - Régi Zeneakadémia - BudapestKrisztina Klasszik | Kiss Gy. László (tárogató)
máj. 15. 19:00 - Márai Sándor Művelődési Ház - BudapestSZÓSZÓLÓK – dalszövegírók, dalszerzők a K11 színpadán
máj. 15. 19:00 - K11 Művészeti és Kulturális Központ - BudapestFonó Szerda tánctanítás és táncház: Feketelaki táncok (Új táncanyag)
máj. 15. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestOrff: Carmina Burana
máj. 15. 19:30 - Müpa - BudapestPublic Memory (USA) / Kitty Florentine (EE)
máj. 15. 20:00 - A38 Hajó - BudapestTrevor Watts Eternal Triangle
máj. 15. 20:00 - Lumen kávézó - BudapestFree BJC Jam Session: Tálas Áron Trio
máj. 15. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestVictor Wooten & The Wooten Brothers
máj. 15. 20:30 - Erkel Színház - BudapestJazzaj - Figyelem és szabadság
máj. 15. 20:30 - Marczibányi Téri Művelődési Központ - BudapestWednesday Open Jam: Gyárfás István Trio
máj. 15. 22:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLFZE bemutatókoncertek
máj. 16. 13:00 - Budapest Jazz Club - BudapestAprók tánca
máj. 16. 17:00 - Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár - BudakalászBach, Elgar, Sosztakovics - kamaraest
máj. 16. 18:00 - Ötpacsirta Szalon / FSzEK Zenei Gyűjteménye - BudapestEDT-kor Ногу свело! в Будапеште
máj. 16. 18:30 - A38 Hajó - BudapestTititá Népdalkör
máj. 16. 18:30 - Hunnia Art Bisztró - BudapestNagyElőadó - Döntő
máj. 16. 19:00 - Dürer Kert - BudapestVersenygyőztesek - Király Ádám (zongora) A Great Piano Master Online Nemzetközi Zongoraverseny győztese
máj. 16. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestVilágjáró művészeink - Kodály Vonósnégyes
máj. 16. 19:00 - Szent László Közösségi Ház - BudapestKOBUCI Szezonnyitó táncház // Kalász Banda // Csürrentő Együttes
máj. 16. 19:00 - Kobuci Kert - BudapestA fúzió - világpremier - A Budafoki Dohnányi Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar közös koncertje
máj. 16. 19:00 - Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ - BudapestSzinténzenész Szimpózium - Gerendás Péterrel és Zentai Márkkal
máj. 16. 19:00 - Karinthy Szalon - BudapestStravinsky tükörben 3. – Ikonok és mozdulatok
máj. 16. 19:30 - Magyar Zene Háza - BudapestLászló Attila Fusion Circus
máj. 16. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestLakatos Ágnes (ének) - Oláh Kálmán (zongora): Soaring
máj. 16. 20:00 - BMC - Opus Jazz Club - BudapestBére Banda: Talált Tárgyak lemezbemutató és táncház
máj. 16. 20:30 - Fonó Budai Zeneház - BudapestPure Lust x LavaLava x Santsat ☾ Nights of Budapest Park
máj. 16. 22:00 - Budapest Park - BudapestLFZE bemutatókoncertek
máj. 17. 13:00 - Budapest Jazz Club - BudapestGreatest ROCK Hits
máj. 17. 18:00 - S8 Underground Klub - BudapestGambaszonáták
máj. 17. 18:00 - Bartók Emlékház - Budapest”A Rockmaraton bemutatja”: Pünkösdi metál fesztivál
máj. 17. 18:30 - Barba Negra - BudapestTavaszköszöntő Bál
máj. 17. 19:00 - BackStage Pub - BudapestKlezmer péntek vacsorával: Klein Judit és a Haverim
máj. 17. 19:00 - Spinoza Színház - BudapestÁriavizsga
máj. 17. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestBaráth Bálint DLA doktori vizsgakoncertje
máj. 17. 19:00 - BMC - Könyvtár - BudapestAbsuloth | Nular | MWS
máj. 17. 19:00 - S8 Underground Klub - BudapestMatuska Flóra, Kiss Lucia (gordonka), Varga Oszkár (hegedű) és Dani Imre (zongora) kamaraestje
máj. 17. 19:00 - Zeneakadémia - BudapestGóbé // Akvárium Klub I Vendég: Ethno Hungary
máj. 17. 19:00 - Akvárium Klub - BudapestPINKPUNKRZ | KESERŰ | GYÍKEMBERZ
máj. 17. 19:00 - RIFF Budapest - BudapestDepeche Mode by The Devotees, The Cure by Pornography
máj. 17. 19:30 - Kertem - BudapestSzebényi Dániel – harminchárom
máj. 17. 19:30 - Magyar Zene Háza - BudapestCRUSHBACK FEST - NOVA PROSPECT / PHOENIX RT / HERE WE ARE / GLASSKEY
máj. 17. 19:45 - Dürer Kert - BudapestThomas Azier (NL)
máj. 17. 20:00 - A38 Hajó - BudapestUrbán Orsi Trió
máj. 17. 20:00 - IF Cafe - BudapestFerenczi György és az 1ső Pesti Rackák
máj. 17. 20:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestHarmónia Jazzműhely: Mr. Dinamit & Miss Bomba
máj. 17. 20:00 - Budapest Jazz Club - BudapestHammond klub: Premecz Mátyás Organ Trio
máj. 17. 20:00 - Barlang, Dunaparti Művelődési Ház - SzentendreWhiplash in Concert
máj. 17. 20:00 - Müpa - BudapestMTE táncház
máj. 17. 20:30 - Fonó Budai Zeneház - BudapestSorrento Sunsets | Italo Disco & Synthwave Nights
máj. 17. 21:00 - S8 Underground Klub - BudapestTransmission X JULIAN JEWEIL
máj. 17. 22:00 - Cinema Hall Budapest - BudapestWhite Party ☾ Nights of Budapest Park
máj. 17. 22:00 - Budapest Park - BudapestFree BJC Jam Session: Oláh Zoltán Trio
máj. 17. 22:30 - Budapest Jazz Club - BudapestGyermek és családos táncház Tímár Sárával és zenekarával
máj. 18. 10:00 - Barlang, Dunaparti Művelődési Ház - SzentendreMarouan Benabdallah (zongora)
máj. 18. 11:00 - Régi Zeneakadémia - BudapestA 10 éves Akvárium Klub bemutatja: GORGON CITY
máj. 18. 15:00 - Akvárium Klub - BudapestHIPHOP ALLSTARS: Animal Cannibals, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hősök
máj. 18. 16:30 - SopronFest - SopronSelecta On Board w/ MPH (UK) - Daytime Open-Air
máj. 18. 17:00 - A38 Hajó - BudapestSun Gospel Singers (FR)
máj. 18. 17:00 - Barlang, Dunaparti Művelődési Ház - SzentendrePrämodern+ koncertek: Kemenes András és Zétényi Tamás
máj. 18. 18:00 - FUGA - BudapestSEKEROMLAT (CZ) | HNUS UMIRAJÍCÍ | SPECTRAL DESPAIR
máj. 18. 19:00 - RIFF Budapest - BudapestKuriózumok az Orgonák Éjszakáján
máj. 18. 19:00 - Pannonhalmi Főapátság - PannonhalmaETA | S.Ö.R. | Eressz El | Doomsday Trip
máj. 18. 19:00 - S8 Underground Klub - BudapestPunk-Bán | Csönd SE | Méla Undor
máj. 18. 19:00 - S8 Underground Klub - BudapestVágtázó Csodaszarvas Klub: Népzene és spiritualitás - A magyar népzene törökségi kapcsolatai
máj. 18. 19:00 - Fonó Budai Zeneház - BudapestThe Acoustic Manual Techno Party
máj. 18. 20:00 - Dürer Kert - BudapestWelcome to Summer party
máj. 18. 20:00 - BackStage Pub - BudapestKispál és a Borz - Beszorult mondat turné 2024.
máj. 18. 20:00 - Kobuci Kert - BudapestHannfried Lucke (orgona), Rost Andrea (ének) - Orgonák éjszakája
máj. 18. 20:30 - Zeneakadémia - BudapestDepeche Mode Party & IAN dupla lemezbemutató + Drum and Bass Nite!
máj. 18. 21:00 - Végállomás Klub - SzombathelySeason Closing II Liquid Soul (Iboga Records)
máj. 18. 22:00 - Dürer Kert - BudapestFree BJC Jam Session: Rieger Attila Trio
máj. 18. 22:30 - Budapest Jazz Club - BudapestRádió 1 Születésnapi Fesztivál
máj. 19. 17:00 - Budapest Park - BudapestQuartetto Eos - MERITA projekt
máj. 19. 18:00 - Szent Mauríciusz Monostor - BakonybélAchelous [GR] | Evermind | Crash & Ride | Despair | The Fifth Page
máj. 19. 18:30 - S8 Underground Klub - BudapestAnneke van Giersbergen - Heavy Strings Tour
máj. 19. 19:00 - MOM Kulturális Központ - MOMKult - BudapestIsmeretterjesztő előadás az Alpamis és Manasz hőseposzokról
máj. 19. 19:30 - Magyar Zene Háza - BudapestKispál és a Borz - Beszorult mondat turné 2024. - 2. nap
máj. 19. 20:00 - Kobuci Kert - Budapest✰ ✰ ✰ ✰ ✰ hétfő ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Fotocrime (US)
A38 Hajó, május 13., 19:00
A Fotocrime zenekart Ryan Patterson énekes/gitáros/producer, Nick Thieneman gitáros és Will Allard basszusgitáros triója alkotja. Hangzásuk táncolható, harcias dobok és egymásra épülő szinti dallamok egyvelege, mellyel egy transzcendens, elektronikus és organikus poszt-punk világot építenek fel erős basszusokkal, csilingelő gitárokkal és Patterson összetéveszthetetlen baritonjával.Pattersonék hangja és zenéje a betonnal bélelt városi utcák topográfiáját ábrázolja. Dalaik intimek és erőteljesek, mégis zsigerből feltörők, amelyek feloldanak és eloldanak, miközben a basszusdob hangja a halántékunkon dobog.
Roberto Fonseca – La Gran Diversión
Erkel Színhát, május 13., 20:30
Üdvözöljük a La Gran Diversiónban! Roberto Fonseca, a világhírű Buena Vista Social Club művészeti vezetője ezúttal egy zenei utazásra invitál bennünket a 30-as évek mámorító és fülledt világába. A La Gran Diversión tisztelgés a kubai zene aranykora, Havanna vad éjszakái előtt, egy igazi tér- és időbeli utazás vissza az 1930-as évek jazz klubjaiba, a híres párizsi Cabane Cubaine-ba, vagy a Cotton Clubba, amelyek fülledt hangulatát Fonseca és kubai zenészekből álló zenekara most a koncerttermekben teremtik újra. A cél: a valódi életérzés visszahelyezése a mába. A kubai zenének az emberek testébe kell költöznie; a főszerep a közönségre hárul, a zene pedig az ő szolgálatukra szól.
Tomcic Roland (klarinét)
Zeneakadémia (Nagyterem), május 13., 18:00
Km.: Szabó Gergely (hegedű), Kepes Olivér, Mali Emese (zongora) Era Nova Kamarazenekar, vezényel: Kemény Péter Stravinsky: A katona története – szvitIllés Márton: Három akvarell klarinétraWeber: Grand duo concertant, op. 48Nielsen: Klarinétverseny, op. 57 Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia honlapján és a jegypénztárában, legkorábban a koncert előtt egy hónappal.
Korossy Kvartett: Bartók Béla vonósnégyesei 3. | Bartók, Haydn és Stravinsky
BMC - Koncertterem, május 13., 19:00
Haydn: B-dúr vonósnégyes, op. 76/4Stravinsky: Három vonósnégyes-darabBartók: 3. vonósnégyes A 2018-ban alakult Korossy Kvartett célkitűzései közt szerepel a méltán híres magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése, illetve a minél szélesebb repertoár megismertetése, bemutatása a hazai és a külföldi közönség számára. Ebben az elhatározásukban olyan neves művészek segítik a munkájukat, mint Günter Pichler, Keller András, Takács-Nagy Gábor, Kováts Péter, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Gulyás Márta vagy Eberhard Feltz. 2021-ben a nemzetközi Bartók Világversenyen 5 különböző különdíjjal jutalmazták az együttest, majd egy évre rá felvételt nyertek a legendás Alban Berg Quartet primáriusa, Günter Pichler osztályába, a madridi Reina Sofia School of Musicba. A Korossy Kvartett 2023 őszén induló Bartók-sorozatában 2 év alatt, 6 koncerten Bartók összes vonósnégyesét szólaltatja meg, amelyek mellé a zeneirodalom legnagyobb szerzőitől, különböző koncepciók szerint válogattak műveket. Bartók 3. vonósnégyesének eleje mintha negatív lenyomata lenne Haydn op. 76-os B-dúr kvartettjének: ha Haydn darabját a nyitó ütemekről "Napfelkelte" melléknévvel illették, akkor Bartóknál ezzel szemben bealkonyodik, a három alsó hangszer akkordjából kinövő, első hegedűben megjelenő dallam a hajnal reménysugara helyett a szorongás képeként jelenik meg. Jól köti össze ezt a két művet Stravinsky vonósnégyesre írt 3 darabja, egyrészt a mind Haydnnak, mind Bartóknak rendkívül fontos népies hang megidézésével, másrészt utalva arra, hogy Bartók számára a 3. vonósnégyes komponálása idején Stravinsky zenéje jelentette a legfőbb ihletforrást.
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ kedd ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Vibe Changers x Andy Hefler (Kéknyúl) x Busa Pista (Irie Maffia) x Sárkány Fanni (2023-as évad győztese)
Magyar Zene Háza (Szabadtéri színpad), május 14., 20:00
Km.: Delov Jávor (dobok), DJ Q-Cee (lemezjátszó, beatbox), Andy Hefler (Kéknyúl - ének), Busa Pista (Irie Maffia - rap), Sárkány Fanni (2023-as Vibe Changers évad győztese - ének), Nagy Kristóf (7s - gitár, loop, basszus, beatbox) Harmadik évadját indítja útjára május 14-én a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpadán az ország legbátrabb zenei társasjátéka a Vibe Changers! A kéthetente keddenként jelentkező egyedülálló vállalkozás, egy klubest sorozat és egy tehetségkutató elegyét foglalja magába, amelyet Budapest két legismertebb improvizációs csapata hívott életre nagy sikerrel 2022-ben. A Random Trip és a Seven Seconds In the Future szerelemgyereke egy improvizációs koncert és open mic-est egybekapcsolva. A 2024-es évadnyitó vendégei a Kéknyúl-énekes Andy Hefler, az Irie Maffia-mc, Busa Pista és Sárkány Fanni, a 2023-as évad győztese.
Tariqa feat. Asmâa Hamzaoui & Bnat Timbouktou
Müpa (Fesztivál Színház), május 14., 20:00
Km.: Asmâa Hamzaoui (guembri, ének), Aisha Hamzaoui (vokál, karkabat), Ouidad Mouchrik (vokál, karkabat), Tariqa: A marokkói transzzenére nyit kaput ez a májusi este, amikor a gnawa kultúra egyik legfiatalabb női nagykövete, Asmâa Hamzaoui és saját formációja, a Bnat Timbouktou trió, valamint a közép-kelet-európai régió legismertebb gnawa-zenésze, a marokkói származású Saïd Tichiti vezette, Magyarországon működő Tariqa zenekar ad közös koncertet. Közöset a szó szoros értelmében, hiszen bár mindkét formáció külön is megszólal az est folyamán, az előadás nagy részében együtt játszanak majd. A marokkói gnawa szertartások transzzenéje bár teljesen egyedülálló keveréke az arab és az afrikai hatásoknak, és csak az ebben a stílusban használt hangszereken játsszák, még napjainkban sem ismert széles körben. Pedig nemcsak azonnal felismerhetően különleges, magával ragadó hangzás és ritmika jellemzi, hanem az 1960-as évektől kezdve több hullámban gyakorolt nagy hatást olyan előadókra, mint például a Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Brian Jones, Ornette Coleman vagy épp Floating Points. A zenészcsaládból származó Asmâa Hamzaoui gyerekkorától játszik a zengő-éneklő, háromhúros, bőrborítású basszuslanton, a guembrin, húszévesen alapította saját formációját, a Bnat Timbouktout, amelyben két vokalista társa a karkabat nevű fém ritmushangszerrel kíséri saját énekét - így született meg az első kizárólag nőkből álló gnawa zenekar. A női guembri zenészek énekelni szoktak, de hagyományosan nem játszanak hangszeren közönség előtt, a Marokkóba hurcolt fekete rabszolgák zenei kultúráját őrző Asmâa Hamzaoui ebben is igazi úttörő. A két zenekar repertoárjában sok az egyezés - főként a tradicionális gnawa dalok -, ezek közül jó néhányat közösen fognak előadni. Az est első részében a két együttes külön lép fel. A Chalaban zenekarból is ismert marokkói Saïd Tichiti volt az első, aki a gnawa zenét bemutatta és szélesebb körben ismertté tette Magyarországon - ő Európa-szerte a műfaj egyik legismertebb alakja. Formációja, a Tariqa nemcsak gnawa darabokat, hanem marokkói arab makámokat, gyimesi és magyar népzenét, valamint afro-jazzt is játszik - saját, izgalmas felállására hangszerelve.
MAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
BMC - Opus Jazz Club, május 14., 20:00
Km.: Fekete-Kovács Kornél (trombita), Bacsó Kristóf (altszaxofon), Cseke Gábor (zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő), Csízi László (dob)MAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something ElseAmikor a Memphisben született Coleman Los Angelesbe költözött, kialakult körülötte egy laza kör, benne Billy Higgins dobossal, aki trombitás barátját, Don Cherryt hozta magával. A fiatalok kísérletezgetéseinek korszakalkotóvá nemesedett lenyomata, melyen Walter Norris zongorázott és Don Payne bőgőzött, Something Else!!!! címmel jelent meg 1959-ben, köszönhetően Lester Koenig producernek a Contemporary lemezcégnél. A kortársak kétkedve fogadták, nem mindenki értette meg az új irány lényegét, amiről maga a szaxofonos is érezte, hogy még nem talált rá igazán: – Azt hiszem, majd eljön az ideje, amikor a zene sokkal szabadabb lesz – jegyezte meg a lemez borítószövegében. Valóban, a Free Jazz (1961) programadó címmel kiadott lemez felől nézve, és ennyi évtized után végképp nem tűnik vadul csapongónak ez az anyag, a disszonanciák és a meglepetések nem robbantják fel a formát. Őket egy új forma kísérlete vonzotta, nem a formátlanság. Coleman fehér műanyag altszaxofonja, opálos hangzásával, különösen Don Cherry zsebtrombitájával együtt, amivel mintha nem is volnának egészen összehangolva, szokatlan volt, miközben a ritmusszekció még inkább a hagyományos bebop felfogásban társult hozzájuk. De nekik legyen mondva, Coleman szerzeményei elég kihívást tartalmaztak, így a hagyományos és az újító felfogás a kvintett egészének játékában érdekesen vegyült. Az idő múltával ez az anyag semmit nem veszített érdekessségéből.A Legendás Albumok sorozat koncertjein a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben. A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken. Az eredeti szerzemények és hangszerelések tiszteletben tartásának és a Modern Art Orchestrától megszokott színvonalú zenészek improvizációinak köszönhetően a Legendás Albumok egyszerre hozza testközelbe a hallgatókat a jazz-mesterművek hagyományával és garantál friss zenei élményt.
LOTURA (ES) | MINDGATE
RIFF Budapest, május 14., 19:00
LOTURA (ES)Egy friss baszkföldi banda látogat el hozzánk, akik aránylag rövid idő alatt (2021-es alakulásuk óta) egész Spanyolországban ismertté váltak. Zenéjük egyik feltűnő különlegessége, hogy a dalokat anyanyelvükön, baszkul adják elő.Zeneileg valahol a nu/post metal határvonalon mozognak, de nem feltétlenül aggatnánk rájuk címkéket, nagyon friss és energikus amit csinálnak, legjobb, ha csekkoljátok a linkeket a kiváló zenékért: MINDGATEErős nu-metal és metalcore behatások, a kellő mennyiségű elektronikával fűszerezve. Menetrend:19.00 kapunyitás20.30 koncert kezdés23.30 koncertek vége + utolsó kör!24.00 záróra
Budapesti Fesztiválzenekar, vez.: Fischer Iván
Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem), május 14., 19:45
Km.: Veronika Eberle (hegedű), Steven Isserlis (gordonka) Brahms: XXI. (e-moll) magyar táncBrahms: a-moll kettősverseny, op. 102Brahms: XIV. (d-moll) magyar táncBrahms: IV. (e-moll) szimfónia, op. 98A februári koncert után májusban Brahms újabb két magyar tánca, egy kihívást jelentő versenyműve és mélységeket megjáró szimfóniája kerül a Fesztiválzenekar műsorára. A hegedűszólót egy 1693-as Stradivarin Veronika Eberle játssza, akinek hangja a Bachtrack kritikusa szerint „olyan, mint a felhőkön áttörő meleg napsugár”. Partnere a sokoldalú legenda, a Gramophone Hírességek Csarnokának tagja, a magát csellistaként, íróként, zenei felfedezőként és általános rajongóként jegyző Steven Isserlis. A brahmsi életmű legszélesebb körben ismert sorozatát, a huszonegy magyar táncot kis túlzással a szerző hegedűművész barátjának, Reményi Edének köszönhetjük. Ő volt az, aki megismertette a komponistával a magyar városi cigányzenét, a csárdás és a verbunkos típusait. A Brahms által feldolgozásoknak nevezett négykezes zongoradarabokat ma inkább zenekari változatban ismerjük. A huszonegyedik magyar tánc fürge tempójával, gazdag díszítettségével és a fuvola kiemelt szerepével a virtuóz népi furulya játékát idézi. A sorozat tizennegyedik darabja egyike azon kevés táncnak, amelyben Brahms semmilyen kölcsön dallamot nem használt fel. Lassú, elegáns, már-már a palotásra emlékeztető zene.„Az a mulatságos ötletem támadt, hogy versenyművet írjak hegedűre és csellóra” - írta Clara Schumann-nak Brahms. A kettősverseny célja az volt, hogy megbékítse haragban lévő régi jó barátját, a hegedűvirtuóz Joachim Józsefet. A darab, amelyben a csellószólam Brahmsot, a hegedűszólam Joachimot szimbolizálja, elérte a kívánt hatást, az egymással társalgó két szereplő a műben és az életben egyaránt ismét közös hangra talált.Brahms félt, hogy a közönség rosszul fogadja majd IV. szimfóniájának drámai, komoly hangvételét. A szerző vezényelte premier azonban óriási sikert aratott, két tételt is megismételtettek a meiningeni zenekarral. Az első tételben egy egyszerű, mottószerű téma és egy ritmikus dallam sző egyre bonyolultabb hálót. A klasszikus szonátaforma után középkori fríg hangsort is használó lassú tétel következik, amelyben megszólal Brahms sokak által legszebbnek tartott melódiája. A szerző a scherzóban szabadjára engedi humorérzékét, a vidám hangulatot a triangulum csilingelésével fokozza. A barokk chaconne formájában megírt finálé egy Bachtól vett basszusmenetre épít egyre összetettebb variációkat, hogy aztán fájdalmas pontot tegyen a darab végére.
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ SZerda ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Kobuci | Kerekes (Vendég: Zoord)
Kobuci Kert, május 15., 19:00
A Kerekes és a Zoord közös estje.Éjszakai folk-vágta Óbuda ege alatt.Zoord: 19:00Kerekes: 20:00
Victor Wooten & The Wooten Brothers
Erkel Színház, május 15., 20:30
Km.: Victor Wooten (basszusgitár), Regi Wooten (gitár), Roy Wooten (dobok), Joseph Wooten (billentyűs hangszerek) A világ egyik – ha nem „a” – legjobb basszusgitárosa, a hangszerét elképesztő lazasággal kezelő, új játék technikákat kitaláló, ötszörös Grammy-díjas Victor Wooten hosszú évek után ismét a testvéreivel tér vissza Budapestre.
Orgona a központban - Fassang László
Zeneakadémia (Nagyterem), május 15., 19:30
Anonymus: Estampie retrove (Robertsbridge Codex um 1330)Anonymus (attr. Thomas Preston): Uppon La-Mi-ReJ. S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga, BWV 564Mendelssohn: G-dúr prelúdium és fúga, op. 37/2Dupré: H-dúr prelúdium és fúga, op. 7/1Antalffy-Zsiross: Játékos faunok – Scherzo Arnold Böcklin nyomán (Hommage à Marcel Dupré) Improvizációk a közönség által megadott témákra Az orgona rendkívül sok lehetőséget rejt magában, valamennyit kiaknázni szinte lehetetlen vállalkozás – Fassang László, az orgonazene elkötelezett híve és népszerűsítője hangversenyein mégis erre tesz kísérletet. Az instrumentum – és egyben saját – sokoldalúságát különböző zenei stílusokon keresztül mutatja be, szívesen lépi át a stiláris, műfaji határokat: műsora ezúttal is egy nagy utazásnak ígérkezik a 14. század zenéjétől a reneszánszon, a barokkon és a romantikán át a 20. század első feléig. Fassang a klasszikus orgonairodalom megszólaltatása mellett fontosnak tartja az improvizáció hagyományának ápolását is. A hangverseny második felében ezért a közönség által megadott zenei témákra fog rögtönözni, amelyben a közönség a klasszikus, a jazz és a tradicionális zene szintézisének lehet tanúja.
Susanne Lundeng Trio (NO)
BMC - Opus Jazz Club, május 15., 20:00
Susanne Lundeng - hegedűNils-Olav Johansen - gitárPer Oddvar Johansen - dobNorvégia egyik legelismertebb népzenésze, Susanne Lundeng zenei múltja Észak-Norvégia népzenéjében gyökerezik, amelyből hegedűsként, zeneszerzőként, énekesként és zenei szabadgondolkodóként alakított ki nemzetközi figyelemre is számot tartó hangzásvilágot. Triójában két jazz-zenész, Nils-Olav Johansen és Per Oddvar Johansen társaságában indul improvizatív párbeszéden alapuló zenei felfedezőútra. Érzéki dalszövegeiben, festői dallamaiban Lundeng az élet kisebb-nagyobb drámáit és azoknak az emberre és a tájra gyakorolt hatását örökíti meg. Zenéje melankolikus, visszafogott és gyengéd, ugyanakkor viharoktól sem mentes. Pályája során már 13 albumot jelentetett meg, korábban Nordland tartomány népi dallamainak felvételéért elnyerte a Grammy-díj norvég megfelelőjét, a Spellemannsprist.
Trio Fröx feat. Lisztes Jenő
IF Cafe, május 15., 20:00
Km.: Weisz Gábor (szaxofon, fuvola), Boros Attila (basszusgitár), Badics Márk (dob, zajének), Lisztes Jenő (cimbalom) A Trió zenéje a bugi, a sramli, a swing a hip-hop, folk és a free jazz izgalmas metszéspontján határozható meg. Repertoárjuk saját szerzeményekből, valamint igen szerteágazó stílusokból átmentett és felettébb egyedi stílusban és őszinte modorban megszólaltatott számokból áll.Jellemző rájuk a friss, szabad felfogású játékmód, és az, hogy nem tudhatjuk, mi fog történni a következő pillanatban. Hangszerelés tekintetében ez a zene néhol kimondottan könnyed, máskor meglehetősen elvont, mély, fajsúlyos hangvételű, olykor kísérletező, vagy kortárs elemeket idéző, és alkalomadtán a groteszkbe hajló humort sem nélkülözi. A trióhoz számos ízben csatlakozó vendég szólista, Lisztes Jenő cimbalomművész személyisége, széleskörű zenei ízlése és érdeklődése okán igen csak beleillik ebbe a zenei környezetbe.
✰ ✰ ✰ ✰ ✰ MÉG TÖBB HÍR ✰ ✰ ✰ ✰ ✰
Kylie Minogue is fellép az idei Szigeten
A fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláért Grammy-díjat is bezsebelt legendás pop szupersztár, Kylie Minogue.
Sleep Token az MVM Dome-ban!
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb felfedezettje, a Sleep Token 2024. november 13-án az MVM Dome-ban lép fel!
Sziget 2024: Halsey, Liam Gallagher, Skrillex és sokan mások
Újabb sztárokat jelentett be a Sziget. A most nyilvánosságra hozott majd 50 fellépő közt szerepel az Oasis első nagylemezével turnézó Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit Awards-on elképesztő tarolást véghez vitt Raye vagy a Spotify milliárdos Tom Odell.
Búcsúturné: Budapesten ad koncertet a Buena Vista Social Club sztárja
A zenetörténet egyik ikonikus alakja, Omara Portuondo, a kubai zenei élet meghatározó személyisége, 2024. október 6-án Budapesten adja magyarországi koncertjét. Az énekesnő, aki Havannában született és a világzene egyik legbefolyásosabb alakjaként vált ismertté, a Buena Vista Social Club tagjaként és szóló előadóként is hírnevet szerzett. Számos díjjal és elismeréssel büszkélkedhet, köztük egy Latin Grammy-díjjal és Grammy-díj jelöléssel.
„Ganxsta Zolee tehet mindenről"
30 éves jubileumot ünnepel a Ganxsta Zolee és a Kartel
"Úgy érzem, egy életem van, nem leszek félember mer’ bent izzik a szabadság a véremben"
Itt van Azahriah új albuma!
Búcsú a Tábortól - Új helyszín a Bánkitó fesztiválon
Idén új területen valósul meg a Bánkitó Fesztivál egy része. A szervezők búcsút intenek a Tábornak, és egy tágasabb helyszín felé veszik az irányt, tele friss, izgalmas lehetőségekkel. A tó körül minden marad a régi, sőt készültek néhány meglepetéssel is, a Tószínpad pedig már várja a fő fellépőket.