A szerelem étke

Bakancslistához adom
Food of Love
angol-francia romantikus vígjáték , 105 perc, 1997

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Főhősünk úgy próbál értelmet adni életének, hogy szertelen tinédzsereket tanít színjátszásra. Régebben amatőr színjátszó volt, aki egy vándortársulattal faluról falura járva Shakespeare-darabokat adott elő társaival. Talán nosztalgiából, talán erőmerítés céljából most újra szeretné a régi társulattal egyszer eljátszani a Szentivánéji álmot. A csapat összejön, s mint egy érettségi találkozón, zajlanak az ismerkedő, múltat felelevenítő események, felemlegetik a régi sértések, haragok okát. A darabban szerepet kapnak a tinédzserek is, akik a harmincas "fiatalok" világát merő értetlenséggel bámulják. De az előadás összehozza a társulatot és gyülekezik az alkalmi közönség is, amikor az egyik főszereplő helyére a súgónőnek kell beállnia. Tehetségtelen és a szöveget sem tudja. A közönség füttyögése már-már kudarcot sejtet, amikor a színésztársak segítsége megmenti az előadást...

A film a franciaországi La Baule-ban megrendezett fesztivál nagydíját és az ifjúsági zsűri díját kapta.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?