Az opera a "legendás időkben" játszódik a Kékszakállú várában, de ez a vár valójában a főszereplő férfi lelkét jelképezi. A XX. század elején az európai irodalomban, képzőművészetekben, zenében eluralkodott egy világfájdalmasan elmagányosodó életérzés és ennek ábrázolása. Ebben a hangulatban írta meg Balázs Béla az eredetileg francia monda felhasználásával és magyar népballadai eszközökkel támogatva misztériumjátékát. Az Armel fesztivál keretében Nadine Duffaut rendezése szintén énekes-központú, azonban jelentős szerepe van a látványnak is. (díszlet Emmanuelle Favre, jelmez Daniele Barraud, fény Philippe Grosperrin). A leszűkített tér, a rozsdaszínű, helyenként fekete átvilágítható függöny, melyre az ajtók kinyitásánál artisztikus képek vetülnek, valószínűleg Judit lelkiállapotára vagy reakcióira utalhatnak. A függöny mögött egy "Kékszakállúra emlékeztető" férfi jelenik meg, vagy valamiféle tárgy, amely szintén hozzá kapcsolható. Természetesen nem nélkülözhetjük az előírt asszonyokat sem, akik koronával-palásttal jelennek meg, ahogy azt már a leghagyományosabb előadásokban is megszokhatta a közönség. Ráadásul mindhárman a lehetőségig hasonlítanak Juditra és így egymásra is, jelezve, hogy a férfi egész életében az egyetlen igazit kereste és vélte meglelni több alakban is.