Da Ali G Show

Értékelés:

26 szavazatból
Szerinted?

Booyakasha! Ali G a név egyenesen a nyugat staines-i gettóból, az Egyesült Karajságból, ahol meglátott a napvilág. Nem sokkal ezután anya meg apa úgy szétfüstölte a szürkeállományt, hogy korán lenéztek az ibolya alá. Így kerültem a nagymamimhoz, mert senki más nem maradt, aki vigyázott volna rám. Azóta én is tápolom.
Az iskolarendszer nálam csúnyán megbukott, igaz, hogy csak a két szünet közt eltelt időt gyűlöltem. Mindent egybevéve ez volt életem eddigi legrosszabb három hete. De valami fantáziát láthatnak bennem, mer' azóta is megpróbálnak visszaíratni. A staines-i Munkaügyi Központ, minden második héten.
Annak ellenére, hogy munkamentes vagyok, rengeteg fontos karriert futok: a nyugat staines-i Masszív Slepp anyatejhatalmú búrája vagyok. Én tartom kontrol alatt a legszeretetreméltóbb geng-et egész Barkshire megyében.
Néhány pudvás matiné után, az egyik brit csatorna kitalálta a saját show-mat. Másodpercek tört része alatt az egyik leg(el)nézettebb forma lettem a TV-ben. Számomra ez azt jelenti, hogy mélyen beletúrhatok néhány komoly témába, mint pl: a cannes-i pornó Oscar, hogyan lehet valakiből igazán yo korrupt zsaru, hogyan csesszünk át biztonsági embereket, melyik sztárt küldjük a gettóba, van-e triszexuális biszexuális, miről álmodnak a drogkereső kutyák, hogyan viselkedjünk Nagyonnagy Britániába', álinterjúk, egyéb állandó rovatok meg ilyenek.
Ja és mivel az egyik leg(el)hallgatottabb rapper vagyok a föld nevűn, ezért kötelességemnek érzem, hogy felturbózzak egy-két top 10-t még magasabbra, a top 20-ba! Pazarrr!
Ne ijeggyé' meg ha néha nem érted, hogy miről puncsolok, nem velem van a baj!
Minden és mindenki fel lesz kérdezve mindenről, ami érdekelhet bárkit és bármit!
Bár asszem' lassan kinövöm az uccát', úgyhogy idén megindulok az elnökválasztáson, és ha jót akarsz te is kortespedsz mellettem!
Gratula' az összes bársonyszékgengszternek!

"Van egy álmom!" Amelyben fiatal színes bőrű kislányok jáccanak' fiatal fehér kislányokkal. Ha kened miről puncsolok?
Hagyd, hogy valóra váljon!

Ja és még valami: Minden ember egyenlő, lehecc' te fekete, fehér, sárga vagy pakisztáni, mi mind ugyanonnan jövünk! Igen, a muffból!

Stáblista:

Szereplők

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
RixosWalerius 2010 márc. 20. - 21:03:52 10/10
Jaja, FELIRATTAL kell nézni!!
Rahel 2010 márc. 20. - 20:47:16
-Nem rossz, csak magyarul gáz a szöveg...:((
Wunderbunner 2010 márc. 20. - 20:32:37 Előzmény xy1000
Igaza van ennek a kettõnek:) Cohen óriási arc:D
10/10
RixosWalerius 2010 márc. 19. - 18:00:58 10/10 Előzmény xy1000
Amúgy egyik hülyeség után mondod a másikat. A másik fórumon azért szídtál, mert szeretem a Fûrészt, tehát akkor lehetetlen, hogy CSAK õt tudom majmolni. Amúgy meg emellett még nagyon sok film, mûsor, könyv és SPORT felkelti az érdeklõdésemet...
10/10
RixosWalerius 2010 márc. 19. - 17:57:26 10/10
Jogos!:D
10/10
RixosWalerius 2010 márc. 19. - 17:46:12 10/10 Előzmény xy1000
Az a baj, hogy olyan ember, hogy ALI G, nem létezik. Sacha Baron Cohen annál inkább. Ismétlem: Nem az a gondunk, hogy neked nem jön be ez a stílus, hanem az, hogy még egy részt sem láttál és úgy mondod. Valamint, hogy mindent leszarozol, leszídsz. Ez itt a probléma! Neked semmi sem tetszik, és ezért lehet szörnyû az életed... Sajnállak :D:D
offtopic
xy1000 2010 márc. 19. - 11:49:28
még az a jó hogy ti különbek vagytok mindenkinél... no persze aki csak ali g-ig jutott el attól mit lehet várni.. igénytelen szánalom az egész, ali g egy gusztustalan senkiházi nyomorék, ha nektek õ tetszik és õt tudjátok csak majmolni akkor nagyon béka se**e alatt álltok! nem baj, van akinek lenyomható a torkán a sz*r, végülis kell ilyen igénytelen ember is... :PPPP
siegler7 2010 márc. 18. - 23:03:32
Egyetértek Rixos Waleriussal!
Kis karót nyelt stréber vagy, aki ránézésre mondd valamit!
Mondj már egy jelenetet, amit láttál az Ali G showból.

Cohen Isten!:D
10/10
RixosWalerius 2010 márc. 18. - 22:55:43 10/10 Előzmény xy1000
Basszus... De gyûlölöm az ilyen embereket, mint te. Képzelem milyen lehetsz. Neked nem jó a Fûrész, neked nem jó az Ali G Show, de látod, hogy nekünk tetszik és ezért muszáj lefikáznod. Láttál te egyetlen egyet is? Sem a Fûrészbõl, sem ebbõl nem láttál egy Kibszott epizódot sem. Annyira szánalmas vagy, felnõtt létedre itt irogatsz, azt hiszed, hogy okosabbnak, értelmesebbnek tûnsz ettõl. Gratulálok...
xy1000 2010 márc. 18. - 08:48:00
mocsok értelmetlen hülyeség
10/10
RixosWalerius 2010 febr. 15. - 18:11:20 10/10 Előzmény verde1
A feliratok télleg nagyon faszák:D
10/10
verde1 2010 febr. 06. - 00:41:58 10/10 Előzmény RixosWalerius
Verhetetlen király!
és a magyar felirat amit aláhegeszetettek alapból a tv-be, az is hihetetlen jó.
ha bárki ismeri Kovács K András nevû arcot, aki leperdítette a feliratot, az írjon!
10/10
RixosWalerius 2010 jan. 07. - 16:30:08 10/10
Óriási:)