A negyvenes éveiben járó Felícia a repülőtérre készül, hogy a szüleinél töltött két hetes szabadságáról Bukarestből visszautazzon Hollandiába. A dolgok azonban nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezte. Édesanyja bőséges reggelit készít, ő pedig komótosan csomagol. Betegeskedő édesapja úgy érzi, utoljára látja egyetlen lányát, megnehezítve ezzel számára a búcsúzást. A percek csak telnek, de a reptér még messze van. Felícia édesanyjával taxiba száll, ám mintha a város forgalma is ellenük lenne ezen a napon. Felícia érthetően egyre nyugtalanabb, hiszen ha nem éri el a gépet, nem tudja elhozni fiát a nyári táborból. Kétségei és félelmei valóra válnak, amikor a reptéren közlik vele, hogy sajnos már nem szállhat fel a gépre. A váratlan helyzet és a több órányi várakozás teljesen más megvilágításba helyezi Felícia és édesanyja kapcsolatát, illetőleg egész addigi életét, lehetőséget adva a hosszú évek során ki nem mondott gondolatok és érzések megbeszélésére. Felícia tizenkilenc éve hagyta el otthonát, és most két órája van arra, hogy mindent elmondjon.