Franklin Delano Roosevelt

Bakancslistához adom
amerikai dokumentumfilm sorozat, 1996

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Franklin Delano Roosevelt (1882-1945) az Egyesült Államok 32. elnöke, a Demokrata Párt jelöltjeként, az Egyesült Államok történetében páratlanul, egymás után négy ízben nyerte el a választók bizalmát. Ő lett az elnök 1932-ben, 1936-ban, 1940-ben és 1944-ben. A polgárháború óta a legnehezebb időszakban vette át hivatalát. Ő hirdette meg New Deal néven a gazdasági világválság leküzdését célzó programot - ő vezette ki Amerikát a nagy gazdasági válságból és ő vezette át az amerikaiakat a történelem eddigi legnagyobb háborúján. Szorgalmazta az ENSZ létrehozását és a szovjet-amerikai kapcsolatok további erősítését. A fiatalok számára már csak történelem, de az idősebbek még bizonyára most is emlékeznek a beszédeire, melyeket a kandallója mellé húzott karosszékből intézett Amerika népéhez. Egy egész nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem ismert más elnököt. Széles mosolyú, jó humorérzékű, közvetlen, magabiztos ember volt. Minden, amire Amerikának szüksége volt. De vajon valóban ilyen egyöntetű a kép? A négyrészes portré nem csupán egy ember életének történetét tárja elénk, de a világét is 1933 és 1945 között.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?