Tegnap, a Költészet Napja alkalmából vetítették az Urániában, hát megnéztem. Nagyon felemás érzésekkel jöttem ki a vetítésrõl. Jelenczki István munkásságát nem ismerem, ez volt az elsõ film, amit láttam tõle. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy József Attilához nyúlni, nagyon ingoványos terület... Ami a kritikám pozitív részét illeti az magának József Attilának köszönhetõ és néhol az õt megjelenítõ Simon Péternek. A szöveg nagyon erõs, a színészi elõadás is megfelelõen szuggesztív és intenzíven ott tart, mint nézõt, de egy idõ után megszakad a kapcsolat, amikor egyértelmû lesz, hogy mindig ugyanazokhoz a hangszínekhez, hangi ívekhez nyúl. A negatív érzeteim pedig a megvalósítás mikéntjével kapcsolatosak. Nevezetesen a rendkívül gyenge operatõri munkára, a számomra vérszegény és fantáziátlan montázsokra gondolok, melyek néha szükségszerûen takarják ki az operatõri ügyetlenkedést. Bár a készítõk büszkén hangoztatják, hogy anyagi támogatás nélkül hozták létre a filmet, úgy gondolom, hogy a kamera magasabb szintû kezelése, a komponálás és világítás tudománya egyáltalán nem pénz kérdés. Véleményem szerint ez az alkotás inkább színpadra való, talán a színházban átélhetõ lenne az a bizonyos katarzis, amirõl a film ajánlójában kecsegtetik a nézõket.

Összegezve az egészet, nem bántam meg, hogy megnéztem, de ha újra lehetõségem lenne rá, egészen biztos, hogy nem ezt az alkotást választanám.