Haifát bolondistóknak is hihetik, ahogy Gáza utcait járja, tépett egyenruhájában, hangosan nevetve. Ráadásul állandóan a nevét viselő városba való visszatérésről mormol. Ő azonban jól ismeri az emberi természetet, hogy mindent kibír és rajta keresztül megismerjük a menekülttábor élénk figuráinak életét is és mindennapi gondjait.

"A rendező a mindennapi események hűvös regisztrálására szorítkozik, a hozzáállást a nézőre bízza. Ez távolságot teremt, de a témát csak így lehet becsülettel kezelni. A film az olasz neorealista hagyományt követi." (De Filmkrant The Netherlands)